Kiderült, mire emlékszik Robert Fico a támadásból
Továbbra is súlyos állapotban van a szlovák kormányfő.
Továbbra is súlyos állapotban van a szlovák kormányfő.
Több lövés találta el, még mindig kórházban van a szlovák miniszterelnök.
A muszlim bűnözőt korábban kiutasították Franciaországból, de mégis ott maradt.
A külügyminiszter szerint nagy kár Robert Fico kiesése most, amikor hatalmas szükség van minden békepárti politikus munkájára.
Robert Fico többször elmondta: semmilyen katonai segítséget nem támogat Ukrajnának, most meg rálőttek, erről is beszélt ifj. Lomnici Zoltán az Origónak.
A kormányfő szerint az elmúlt években előbb terrortámadások voltak Európában, amelyek során ártatlan emberek haltak meg, majd jött a háború, amely alatt Európa politikáját teljes mértékben háborúpártivá változtatták.
Bejegyzéseiből mutatunk részleteket.
A frakcióvezető szerint a médiának is meg kell fontolnia, hogy hagyja-e, hogy arctalan, névtelen uszító kommentelők lepjék el a felületeiket.