Hamarosan bejelentést tesznek Robert Fico állapotáról

Vágólapra másolva!
Robert Fico szlovák miniszterelnököt szerda délután, az egyik kihelyezett kormányülés után egy 71 éves baloldali író többször meglőtte. Ezek után életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba, a legutóbbi információk szerint az állapota továbbra is rendkívül súlyos. A besztercebányai kórház naponta ad tájékoztatást az állapotáról.
Vágólapra másolva!

A besztercebányai Roosevelt Kórház minden nap dél körül ad tájékoztatást a közösségi oldalán Robert Fico egészségügyi állapotáról. Ezt a kórház szóvivője megerősítette az aktuality.sk-nak.

A kórház legutóbb azt írta a közösségi oldalán, hogy minden páciensük gondozása kiemelten fontos, ahogy a magánéletük védelme is. Ugyanakkor tisztában vannak vele, hogy jelen esetben a miniszterelnökről van szó, ezért minden vele kapcsolatos kommunikációt a kormányhivatallal egyeztetnek.

Korábban megírtuk, hogy Robert Kaliňák miniszterelnök-helyettes, védelmi miniszter azt mondta, hogy az orovosoknak sikerült stabilizálni Robert Fico állapotát, de még nincs túl az életveszélyen. A négy lövés által okozott sérülések olyannyira szerteágazóak, hogy nagyon igénybe veszik Robert Fico szervezetét. Ha a lövések pár centivel arrébb találják a miniszterelnököt, akkor már jó eséllyel nem lenne életben. Az őt kezelő kórház igazgatója szerint a műtét öt órán át tartott, és két orvosi csapat – egy sebész és egy traumatológus orvosokból álló kollektíva – végezte.

Robert, Fico, RobertFico, merénylet, 2024., május, 16.,
Tlaèová agentúra SR/Nyitrabánya, 2024. május 16. Robert Fico szlovák miniszterelnököt életveszélyes állapotban szállítják kórházba Besztercebányán (Banská Bystrica), miután lőfegyveres támadás érte egy kihelyezett kormányülést követően a Pozsonytól mintegy 150 kilométerre északkeletre fekvő Nyitrabányán (Handlová) 2024. május 15-én. Ficót több lövés érte a mellkasán és a gyomrán. A feltételezett tettest őrizetbe vették. MTI/TASR/Jan Kroslak
Fotó: MTI/TASR/Jan Kroslak / MTI/TASR/Jan Kroslak

Ahogy az Origo is beszámolt róla, hogy egy 71 éves baloldali író meglőtte Robert Ficót, Szlovákia miniszterelnökét szerda kora délután a kormányülés után, amikor az emberek közé ment. A politikust kórházba szállították, egy gyanúsítottat őrizetbe vettek. A merénylő Juraj Cintula egy kérdésre válaszolva elárulta, hogy azért lőtte le a szlovák miniszterelnököt, mert nem értett egyet a kormány politikájával.

A drámai felvétel a lövés pillanatáról itt látható.