Nem fognak élve eltemetni

Agárdy Gábor színész.

Az apai ágon örmény származású színész már gyermekként színpadra került a szegedi színházban. Mindamellett a Tisza parti városban cseperedve csodálkozott rá, micsoda karizmája van az olyan embereknek, mint amilyen Juhász Gyula, Móra Ferenc, József Attila, vagy éppen Szent-Györgyi Albert volt. Az élénk fantáziájú, kiváló megfigyelőképességű fiú tizenöt évesen került be – középiskolai tanulmányait feladva – egy színitanodába. A szegedi pályakezdés után évekig vándorszínészként gyakorolta hivatását. Idővel kőszínházakban is feladatokat kapott, ám több évtizedes országos ismertség után is – a közönség szeretetét számtalan alkalommal megtapasztalva - méltatlannak érezte magát ahhoz, hogy a Nemzeti Színház tagja legyen. Az lett, majd a sikerek mellett némi hányattatást is megtapasztalva, testvérként szeretett kollégájával, Sinkovits Imrével együtt kapta meg 2000-ben az első alkalommal odaítélt Nemzet Színésze címet. Az ikonfestőként is maradandó alkotásokat létrehozó – munkái megtalálhatóak a Pannonhalmi Apátságban és a Vatikánban is – Agárdy Gábor életútja számos esetben visszatükrözi azon korszakok jellegzetességeit, amelyek megadattak a számára.

Államosított hétköznapok
Agárdy Gábor színészi arculata mind markánsabbá válik, miközben egyéb feladatai is akadnak. Már csak azért is, mert a miskolci színház gazdasági igazgatójának Májercsik Rezsőnek,

a korábbi diósgyőri élmunkásnak nem csak a színház menedzselést illetően vannak határozott elképzelései.

Így esik, hogy a színház MHK - Munkára, Harcra Kész – mozgalmának keretében a színészek – korra és nemre való tekintet nélkül – a próbák előtt néhány kört futnak a teátrum épülete körül.
Sztálin hetvenedik születésnapja előtt tisztelegve pedig a miskolciak munkaversenyre hívják ki az ország összes színházát. /Az eredmény, hogy mely társulat játszott legtöbbet nem lett dokumentálva, a verseny valószínűleg kifulladt a színház működésének versenyidegen összetevői miatt. Sz.Á./
A próbák után a színház összes dolgozója Szabad Nép félórákon vesz rész – ez persze központi utasítás, nem Májercsik elvtárs találmánya –, egyben a kritikát és önkritikát gyakorolva.

Ugyancsak napi gyakorlat, hogy a próbákra késve érkező színészek nevét az ügyelő a munkaügyi jegyzőkönyv szabotőröknek fenntartott rubrikába írja fel, s a vétkes komoly pénzbüntetésre, akár fegyelmire is számíthat.

Új szokás, hogy a színészek – nem egészen önszántukból – rendszeresen felajánlják gázsijuk egy részét Békekölcsön jegyzésre, valamint április negyedike, november hetedike alkalmával társadalmi munkát vállalnak. Agárdy Gábor és Pagonyi János utóbbi lehetőség keretében vállalják, hogy megszüntetik a huzatot a színészbejáró mellett. A színházzal szerződésben álló helyi gyártól kapnak kölcsön teherautót, azzal hajtanak a közeli, felújítás alatt álló rendőrkapitányságra.

Ott a színház jelmeztárából rabruhába öltözött két színész – a volánnál ugyanonnan rendőrnek öltöztetett statiszta ücsörög - nagy mennyiségű építőanyagot szállít át a művészbejáróhoz.

Serényen vakolnak, a huzat megszűnik.

Biztosítás nélkül
Agárdy Gábor festői képességeinek idővel a helyi pártszervezet is hírét veszi. Utasítják, hogy szervezzen kollégáiból díszítő brigádot – saját dekorációs részlegük gyatrán teljesít –, amely a különböző ünnepek alkalmával kidekorálja a középületeket.

Az ügyes kezű színészekből összeállt csapat tagjai ilyenkor több emelet magasan dolgoznak biztosítás nélkül az épületek párkányain, kiszögelésein.

Kockázatos küldetésük jutalmaként nyerik el a kiváló brigádoknak járó vörös vándorzászlót. Agárdy Gábor pedig megkapja az élmunkás kitüntetést – melyet színészként rajta kívül csak rajz Jánosnak sikerül elnyernie. A társulat hamarosan megválasztja DISZ titkárnak.
Mindemellett Agárdy Gábor tanúja Tímár József visszatérésének, akit 1949-ben tiltottak el a pályától, mert többször is jelét adta fenntartásainak a kommunista rezsimmel szemben. Miskolcon léphetet újra színre 1951-ben.

Agárdy Gábor megrendülve nézte Dunajevszkij Szabad szél című operettjében első jelenésre váró, a lámpaláztól szinte remegő kollégáját, a Nemzeti Színház minapi vezető művészét.

Tímár azonban hamar magára talált. Agárdy pedig új barátra. Gyakran ültek be egy-egy pohárra előadás után a Székely kertbe.

Tímár József színművész 1939-ben Forrás: Fortepan / Bojár Sándor

A transzba esett igazgatónő
Gáspár Margitot 1949-ben nevezték ki az államosított Fővárosi Operettszínház élére. A különös életutat bejárt írónő első férje Mario Boni olasz gróf volt, akihez a kilencszázhúszas években ment feleségül, miközben Filippo Tomasso Marinettinek, a futurizmus egyik meghatározó alakja volt a szeretője. Ebben az időszakban

Gáspár Margit tagja volt az olasz fasiszta pártnak, ám a második világháborút követően belépett a Magyar Kommunista Pártba.

Hét évig vezette a Fővárosi Operettszínházat, melynek állandó vendége volt Rákosi Mátyás, Farkas Mihály hadügyi-, Révai József kulturális miniszter./ Farkas Mihály egyben az ÁVH hírhedt kihallgató tisztjének, Farkas Vladimirnek volt az apja. Sz.Á./ Ekkoriban Gáspár Margitnak már Szűcs László dramaturg volt a férje, aki az ötvenes évek elején került a miskolci színházhoz.
Amikor Gáspár Margit első alkalommal látogatja meg férjét Miskolcon, Szűcs László lelkesen mutatja egy általa dramatizált szovjet darab ötletes, a darab történeténél izgalmasabb díszletterveit. Gáspár Margit addig még nem hallotta a díszlet megálmodójának, Agárdy Gábornak a nevét. Amikor megtudja, hogy Agárdy egyben a színház színésze, azt gondolja: bizonyára a díszlettervezői státusz hiánya miatt „csempészték" be színészként a társulatba.

A darab főpróbája előtt Gáspár Margit meglepve szembesül a ténnyel: a főszerepet a díszlettervező játssza.

A főpróba végén már biztos benne: mielőbb „elcseni" Agárdi Gábort a Szendrő Ferencet időközben az igazgatói poszton leváltó Bozóky Istvántól. Utóbb úgy fogalmazott:

Az Agárdy nevű színpadi tünemény szó szerint transzba ejtett.

Agárdyval is közli a terveit, aki boldogan mond igen a fővárosi szerződés lehetőségére.

Révai József mosolyog
Bozóky András azonban nem szeretné elengedni Agárdy Gábort. Ám a színész rendíthetetlen. Hamarosan megjelenik Miskolcon Révai József kulturális miniszter, aki elmagyarázza Agárdy Gábornak:

nem olyan idők járnak, amikor a színészek kényükre, kedvükre társulatot válthatnak.

Agárdy Gábor azt feleli: már minden szerepet eljátszott Miskolcon, amiről csak álmodott, nagy inspirációt jelentene a színházváltás. Révai arra kéri, hogy mindenképpen maradjon még egy évadot, utána elszerződhet, s talán még a Kossuth-díjat is megkapja. Agárdy Gábor nem köszöni meg a lehetőséget, azt mondja válaszként: marad Miskolcon, de ha a rá következő évadban sem mehet Budapestre,

akkor elmegy kultúrfelelősnek Sztálinvárosba, amit a párt sem tud megakadályozni, mert kommunista felajánlásnak számít.

Révai József mosolyog.
Agárdy Gábor utolsó Miskolci évadának utolsó feladata a megfélemlített, állásáért rettegő bányamérnök szerepe Howard Fast Harminc ezüstpénz című drámájában. Még a bemutató előtt a fővárosban is próbálni kezdi Jupiter figuráját Offenbach Orfeusz az alvilágban című operettjében. Azt még nem tudja, hogy bár Gáspár Margitot valóban lenyűgözte színészetével, valójában azért volt szükség gyors beállítására az Offenbach operettbe, mert a mélyen hívő, katolikus Bilicsi Tivadar nem vállalta az eredetileg ráosztott, nem egyszer istenkáromló mondatokat eregető főisten szerepét.

Latabár, Feleki, boci, boci, tarka
Agárdy Gábor az 1952-es évadot az Operettszínház tagjaként kezdi meg.
Első bemutatója, az Orfeusz az alvilágban méretes bukás. Nem a színészek hibája, az egyébként kiváló rendező Apáthy Imre igyekezett a kelleténél jobban megfelelni a korszak eszmei elvárásainak:

nem állt ellen, amikor Hámos György szövegkönyvét a közélet aktualitásara reflektáló mondatokkal dúsították fel.

A Fővárosi Operettszínház és mellette a Budapest Táncpalota (Moulin Rouge) a Nagymező utcában, 1962-ben Forrás: Fortepan / Kotnyek Antal

Agárdy Gábor mindemellett beugróként kiugróan teljesít. Elismerésként hol Latabár Kálmán, máskor Feleki Kamill szerepeit veheti át, mivel mindkét közönségkedvenc visszatérő egészségügyi problémákkal küzd.

Amikor Latabár szerepeiben lép színre, a közönség fagyosabban fogadja,

mert Latabár Chaplin formátumú alkotó, akitől elvárják, hogy a szokottnál sokkal többet tegyen hozzá saját egyéniségéből bármely szerepéhez.
Feleki Kamill szerepeiben könnyebben elfogadják, mert

az esetben olyan művészt igyekszik pótolni, aki karakterszínészkén inkább engedi hatni a megformált figurák személyiségét.

Agárdy Gábor az 1953-as évadban kap először saját jogon feladatott az Operettszínházban. N. Kirculescu román szerző Hegyen völgyön lakodalom című operettjében alakítja Pacsirta szerepét. A darab sematikus, erőszakoltan kiagyalt helyzeteivel még Latabár Kálmán sem tud mit kezdeni a maga feladatában.
Agárdy Gábor 1953-ban Czizmarek Mátyás Boci, boci tarka című operettjében Tajti Nándort, az anyósa uralma alatt nyögő gazdát alakítja. Gyárfás Miklós írja a Szabad Népben:

Rendkívül könnyed eszközökkel, de ugyanakkor mély művészi átéléssel.

Tény az is, a szerepet Feleki Kamillnak szánták, aki nem vállalta, mert idegennek érezte magától az öreg téeszparaszt alakját, ahogy az egész „tehénszagú" darabot is. „Játszik" az előadásban egy élő borjú is, akit Agárdy Gábor addig kényeztetett, idomítgatott a próbák során, amíg

a jószág megtanulta a színész jelzésére elbőgni magát, nagy tetszést kiváltva ezzel a közönségből.

Petress Zsuzsa és Agárdy Gábor színészek játszanak a Hegyen-völgyön lakodalom című darab egyik jelenetében a Fővárosi Operettszínházban, 1953-ban Forrás: MTI/Farkas Tamás

Mandzsetta

Agárdy Gábor 1952-ben elválik feleségétől, aki a miskolci színház tagja marad.
Úgy vélik: a távházasságnak nincs jövője. A színész operettszínházi évadai alatt tagja lesz egy kisebb kompániának – színészek, orvosok, focisták, más sportolók –, amely napi gyakorisággal veti bele magát az éjszakába. Nyolc-tíz szórakozóhelyen is megfordulnak, isznak, beszélgetnek: sportról, színházról, nőkről, politikáról. Agárdy Gábor ekkoriban jól bírja az italt:

tizennyolc konyakra van hitelesítve, a tizenkilencediket sosem issza meg, tudja, hol van a határ.

A színész a Boci, boci tarka téeszparasztja után eljátssza Nyikolaj Aduljev Álruhás kisasszony című daljátékában Sztyepán szerepét, majd utolsó feladataként Galló Mihályt Fényes Szabolcs Két szerelem című bányászoperettjében.
Mindeközben további beugrásokban is teljesít. Olykor arra sem marad ideje, hogy alaposabban átvegye a szöveget,

amelynek rázósabb sorait vészmegoldásként a mandzsettájára jegyzeteli ki.

Honthy Hanna többször is a fulladás határára kerül a visszafojtott nevetéstől, miközben Agárdy Gábor igyekszik lepuskázni a kollegina végszavára adandó választ.
1954 szeptemberében Agárdy Gábor átszerződik a volt miskolci igazgatója, Szedrő Ferenc vezetésével megnyíló új színházi formációhoz, amely az Ifjúsági színház és kamaraszínháza „folytatásaként" működik tovább két épületben, Petőfi Színház és Jókai színház néven.

Szendrő Ferenc nyilatkozata szerint a színház továbbra is elsősorban az ifjúságra koncentrál, de a felnőtt nézők számára is kínál majd produkciókat.

Agárdy Gábor első öt évében főszerepeket játszik Tamási Áron, Vészi Endre, Molnár Ferenc, Caragiale, Ilf-Petrov műveiben.

Nincs még vége, a folytatáshoz lapozzon!