Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter fogadta az angolai energia és vízügyi minisztert
Magyarországi energia- és vízipari vállalatok angolai beruházásairól egyeztettek.
Magyarországi energia- és vízipari vállalatok angolai beruházásairól egyeztettek.
Államunk fennmaradásában is szerepet játszott a kereszténység, mert ez a hit tartott meg minket magyarnak és embernek.
A jószomszédi viszony erősíti mind a két nemzetet - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Így Közép-Európa is erősebbé válna - mondta a külgazdasági és külügyminiszter Aradon.
Fontos, hogy az új korszakba lépő autóipar új beruházásai is Magyarországot válasszák - közölte a miniszter.
A miniszter sürgette azokat az országokat, amelyek még adósak az atomcsend-szerződés ratifikálásával.
A külgazdasági és külügyminiszter amerikai beruházókkal tárgyalt New Yorkban.
A nagy világgazdasági változásokat a Nyugat mellett Keletről is diktálják - mondta a külügyminiszter.
Az azeri külügyminisztert fogadta Szijjártó Péter.
A magyar kormány továbbra is kiáll az EU-izraeli kapcsolatok fejlesztése mellett.