Szijjártó Péter: Kína támogatja Magyarországot a védőeszközök beszerzésében
A kínai gazdaság az újraindulás állapotában van.
A kínai gazdaság az újraindulás állapotában van.
A külgazdasági és külügyminiszter új Facebook-bejegyzésében a szlovák választásokra reflektált.
A megállapodás révén magyar cégek valósíthatnak meg beruházásokat az afrikai országban.
A kormány jelenleg is több nemzetközi céggel tárgyal magyarországi befektetésekrő - mondta Magyar Levente államtitkár.
A magyar beruházáspolitika ennek megfelelően a fejlesztéseket ösztönzi a termelés helyett, mondta a miniszter.
A gazdasági növekedést saját forrásból is el lehet érni - hangsúlyozta a miniszter.
Európában Magyarország az egyetlen ország, amely képes és hajlandó megvédeni magát és a teljes kontinenst
Irán megölt egy amerikai szerződéses alkalmazottat, és sokakat megsebesített - közölte Donald Trump.
A kormány készen áll a magas szintű párbeszédre - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Várhatóan 2021-től érkezhet gáz az új gázszállítási útvonalon keresztül Magyarországra - közölte Szijjártó Péter.