A hollywoodi magyar sztár, aki megaláztatása után antikommunista amerikai tábornok mellett talált nyugalmat

Hajmássy Ilona (Ilona Massey) magyar színésznő, opera énekesnő. Postcard.
Hajmássy Ilona
Vágólapra másolva!
Hagymási Ilona, művésznevén Hajmássy Ilona, illetve hollywoodi filmjeinek főcíme szerint Ilona Massey, egyike a tizenhárom magyar művésznek, aki csillagot kapott a Hollywoodi hírességek sétányán. Amerikai pályafutása előtt európai operaházakban ünnepelte a közönség. Amúgy a nyolcadik kerületi Nefelejcs utcában cseperedett a nyomor szélén, végzettsége szerint varrónő, aki tehetsége mellett taktikai érzékének is köszönhette az operaénekesi karriert, majd a hollywoodi szerződést. Mégis taktikai hiba, konkrétan egy félrelépés miatt bukta el az igazán nagyívű filmes karrier lehetőségét. Ma botrány lenne a dologból, a múlt század negyvenes éveiben nem foglalkoztak tágabb kontextusban az eset morális kérdéseivel. Mindenesetre Hajmássy Ilona a hollywoodi élvonalból hátrébb sorolva is megőrizte tartását, s magyarságára büszkén, felemelt fejjel élte életét. Még úgy is, hogy sejtette: pályafutásának emléke – minden tanulságával együtt – hamar kikopik majd a színház- és filmtörténetből. Másfelől: nagy kár lenne érte.
Vágólapra másolva!

Gyászesetet megelőző tanulmányok

Ilona a Király Színház társulatánál töltött egy évada alatt mindössze két darabban kerül ki a rivaldába. Szakmailag nem jelentős időszak, mégsem terméketlen.

Akkor ismerkedik meg Egyed Zoltán színikritikussal, tárcaszerzővel, majdani íróval, aki a korszak meghatározó teátrumi lapjában, a Színházi Életben is publikál.

Egyed, amilyen szenvedélyes publicista –

egyes kritikái lényegében élvezetes nyelvezetű dührohamok

–, olyan végletes romantikájú férfi a magánéletében. Nem sokszerelmű figura, hanem olyan, aki – rendszerint művészvilágból kikerülő –

aktuális szerelmétől önakaratából szinte sosem válik meg, viszont egyengeti útját,

emeli a publikum előtt, ahogy csak tudja. Ugyanakkor Egyed Zoltánt képességes íróemberként sosem vonzották féltehetségek.

Hajmássy Ilonában már annak görlkorszakában megérezte az egyedi talentumot.

Egyed és Hajmássy hamar túllépik a barátság határait, nem sokkal később pedig a Színházi Élet ifjú, pályakezdő fotóriportere készít fotósorozatot a görlökről. Pár nap múlva Hajmássy Ilona mosolyog a folyóirat címlapján.

Igaz, neve helyett csak annyi szerepel fotója felett: Napsugár.

Forrás: Metro-Goldwyn-Mayer


Unikális kép az akkori címlapfotók között.

A portrén Ilona szexis, ugyanakkor öntudatos szőkeség, modern jelenség.

A fotót Munkácsy megküldi a legnagyobb német lapoknak is, amelyek leközlik, a fotósnak pedig beindul a nemzetközi pályafutása. Idővel egyike lesz a legnevesebb hollywoodi fotográfusoknak. Ami pedig Ilonát illeti:

Napsugár fotója felkelti egy ifjú, kőgazdag földbirtokos, Szávozd Miklós figyelmét.

Virágok, ajándékok, vacsorák. Egyed Zoltán mindeközben több kilót lead, és az öngyilkosságot fontolgatja. Ám hiába: Ilona kisvártatva Szávozd Miklós felesége lesz.

A baj csak az: Szávozd ugyan saját jogán is tehetős, de erősen kötődik családjához, márpedig szülei nemcsak a titkon megtartott esküvőt kérik ki maguknak, de a feleség hivatását is. Bonyolítja a helyzetet, hogy Szávozd elképzeléseitől eltérően Ilona nem hagy fel színházi terveivel. Alig túl a nászon énekórákra jár – a férje pénzén persze, mely Ilona jogértelmezése szerint már az övé is – a kor két tekintélyes pedagógusához, dr. László Gézához és Revere Gézához. Mindemellett németül is tanul, csak úgy ragad rá a nyelv.

Szávozdon egyre nagyobb a nyomás: felesége makacssága, színházi tervei – Ilona némi énekstúdium után bejelentkezik az Operaház igazgatójánál, Radnai Miklósnál, aki a meghallgatást követően ösztöndíjas szerződést ajánl neki – az akkori bulvár érdeklődését is felkeltik. Szávozd felmenői tombolnak.

Szávozd Miklós végül megteszi azt, amit Ilona korábbi párja, Egyed még mindig csak fontolgatott: szíven lövi magát egy kecses revolverrel.

Ilona a temetésen gyönyörű énekével ríkatja meg a gyászoló családot, barátokat. Férje önkezű halála után gyors manőverekbe kezd privát viszonylatait illetően:

tervezett pályájába egy tragédia belefér, de botránynak nincs helye.

Vonatkozó készségeit mutatja: a történtek ellenére elhunyt férjének lánytestvére élete végéig jó barátnője marad majd.

Bécsbe megy, operasztár lesz

A fiatal özvegy nem sokkal később, 1935 őszén bejelentkezik a bécsi Volksoper direktoránál. Hogy nyitott fülekre találjon, abban az általa néhány hónapja megismert, ugyanakkor már Európa-szerte elismert zeneszerző, Zádor Jenő ajánlólevele is segítette. (Zádorral való kapcsolatának lényegi részleteiről nem maradt fenn nyilvános dokumentum.)

Ilona Hajmássy nem sokkal később a Tosca címszerepében mutatkozik be az osztrák közönség előtt.

Három hónappal később Felix Weingartner, a bécsi állami operaház, a Staatsoper igazgatója hívja társulatához. Kezdőkkel ilyen még nem történt, ettől még az erősen ambiciózus Ilonának is megremeg a gyomra. Ám az akkori operavilág egyik legnagyobb csillaga, az ugyancsak a Staatsoperben fellépő Németh Mária még Ilona első színre lépése előtt – Juliskát énekli a Jancsi és Juliskában – odalép hozzá a takarásban, megszorítja a fiatal kollegina kezét, és a fülébe súgja:

Nem is lesz, Ilona – a közönség és a kritika elismerése mellett – sorra kapja a feladatokat a következő két évben: a Koldusdiákban Bronislava, A hegyek aljánban Nuri, a Parasztbecsületben Lola, A walkürben Helmwisege. Mindeközben szerepet kap egy felejthető osztrák filmben is,

amelynek gázsijából viszont futja rá, hogy házat vegyen szüleinek Nagykőrösön.

1937 februárjában Budapesten is fellép egy kabaréban, amelyet a Vígszínházban rendeznek a teátrum nyugdíjintézeti tagjainak. A sajtó ráveti magát az Ausztriában már sztárnak számító művésznőre.
Ilona interjúban meséli el, hogy vezető énekesnek hívják a nürnbergi operába, ráadásul Hollywoodból is érdeklődnek utána. Állítja,

megeshet, hogy a Metro Goldwyn Mayer filmstúdió igazgatója is megtekinti majd a vígszínházi nyugdíjintézet kabaréját.

Forrás: ebay

Rumbaesten villant, hollywoodi szerződést kap

1937 tavaszán, a budapesti Városi Színházban vendégként fellépő Németh Mária megbetegszik, s Hajmássy Ilonát javasolja maga helyett Josephin császárnő szerepére Kálmán Imre azonos című operettjében.

A Reggeli újság írja a beugrás másnapján, 1937. április 19-én:

Hajmássy Ilona a beugrás után arról beszél a sajtónak: a budapesti fellépés kapcsán az volt számára a legnagyobb öröm, hogy a szülei is ott voltak a nézőtéren, akik először láthatták a színpadon.
A beugrást követően Hajmássy Ilona pár napra leutazik a szüleinek vásárolt nagykőrösi házba.

Napközben a házimunkákban, gazdasági teendőkben segédkezik. Esténként pedig együtt mulatozik a családdal, a barátokkal, a helyi nobilitásokkal.

A mulatság kapcsán az is kiderül: Ilona édesapjától örökölhette muzikalitását, kiváló hangját.

Forrás: Collection Christophel/© MGM/Mgm

Az egykori betűszedővel előadott duettjeik egész Nagykőröst lenyűgözik.

Hajmássy Ilona a következő hetekben európai városokban koncertezik. Louis B. Mayer, a Metro Goldwy Mayer Filmstúdió egyik tulajdonos-alapítója végül Prágában látja az Aida címszerepében, majd hollywoodi szerződést ajánl neki. Miközben hazai lapok arról cikkeznek: Louis B. Mayer és Hajmássy Ilona az előadást követő rumbaesten keveredtek barátságba, ahol a filmmogul táncra kérte a művésznőt, s miközben ropták,

az egykori varrólánynak leszakadt a vállpántja, s ami így elővillant, annak látványa életre szólóan beleégett Louis B. Mayer retinájába.

Nincs még vége, a folytatáshoz lapozzon!