"Behálóztak mindent" - a Gripen-sztori

Zöld utat kaptak mindenhová, sorra keresték fel a képviselőket, katonákat azok a lobbisták, akik a több kormánycikluson keresztül húzódó vadászrepülőgép-beszerzés idején Magyarországon tevékenykedtek - ahogy az ügyet közelről ismerő egyik politikus az [origo]-nak fogalmazott: hihetetlenül nyomultak. Kideríthetetlen, munkájuknak mennyi köze van a legnagyobb hadi tender meglepő fordulataihoz: az Orbán-kormány döntéséhez a közös NATO-műveletekre alkalmatlan Gripenek bérléséről vagy ahhoz, hogy a Medgyessy-kormány - miután nem tudott kifarolni a szerződésből - milliárdokkal növelte a megrendelés értékét. Az biztos, hogy egész világon csak négy ország hadseregének kellett a Gripen.

A magyar harcászati repülőgépek beszerzésének '90-es évek közepétől több kormánycikluson át húzódó időszakában minden lehetősége megvolt a tenderen induló amerikaiaknak, svédeknek, belgák, briteknek és franciáknak, hogy bevessék diplomáciai erejüket, politikai és a gazdasági nyomást gyakoroljanak a NATO-ba és EU-ba igyekvő Magyarországra.

Nyílt üzleti lobbi

A vadászgép-tender megnyerése érdekében folyó lobbi egyik iránya a nyílt üzleti-értékesítési kapcsolatépítés volt, amely a mai napig - és nem csak nagy hadiipari beszerzéseknél - ugyanúgy zajlik. "Bejelentkezett egy hadiipari cég a politikai döntéshozóknál, képviselőknél, tanácsadóiknál, illetve az érintett bizottságok tagjainál azzal, hogy egy találkozó alkalmával szeretné bemutatni a termékét, megismertetni őket ezek működésével, előnyeivel" - magyarázta az [origo]-nak egy politikus, aki részt vett a 2003-ban kibővített program lebonyolításában. Ezeken a találkozókon, prezentációkon persze minden lehetséges módon amellett érvelnek, hogy az ő portékájuk a lehető legjobb választás. Rengeteg szakmai anyagot is készítettek és juttattak el a repülőgépekről minden érintetthez, a Honvédelmi Minisztériumon belül a legkülönfélébb szakértői anyagok keringtek. "Ezek pont olyanok, mintha házassági hirdetést adna fel valaki: a lehető legjobb színben akarja magát feltüntetni" - mondta.

Gyakorlatilag a rendszerváltás pillanatától kezdve megindult ez az áramlás, egymás után jöttek a külföldi cégek, amelyek tulajdonképpen sokkal jobban, már előre tudták, mire lesz majd szüksége az átalakulóban lévő Magyarországnak. Attól a pillanattól kezdve, hogy Horn Gyula kinyilvánította csatlakozási szándékunkat a NATO-hoz, már mindenki tudta, hogy ehhez az elavult fegyverzet és katonai gépek nagy részét muszáj lesz lecserélni, és ezzel megindult a roham - erősítette meg ugyanazt a verziót több forrásunk.

Diplomatikusan beépített tanácsadók

A másik érintkezési pontot az érintett országok, illetve cégeik, valamint a magyar kormányzat között azok a tanácsadók jelentették, akiket ezek az államok küldtek ide, mondván, ők segítenek felkészülni Magyarországnak. "Jött hivatalos látogatásra egy kormányfő, és országának jóindulata jeléül felajánlotta: küldenek tanácsadókat, szakértőket, akik majd segítenek nekünk, felzárkózó, NATO-ba vágyó magyaroknak" - magyarázta a hadi ügyeket közvetlen közelről követő, névtelenséget kérő politikus.

Ilyen gesztusokat persze nem lehetett visszautasítani, így kezdett dolgozni hazánkban sok külföldi tanácsadó, akik a magyar kormányzat munkájában vettek részt, miközben az őket küldő ország fizette őket. Az [origo] információi szerint éveken keresztül működtek a kormányzati apparátus mellett brit, német, amerikai katonapolitikai tanácsadók, akiknek "zöld passuk volt, vagyis mindenhová bejáratosak voltak". Az ország emellett - állította egyik forrásunk - sok mindent kapott kvázi ingyen ezektől az államoktól diplomáciai gesztusként, de nyilvánvaló volt, hogy cserébe később lehetnek elvárásaik.

Az USA és a nyugati államok más módon is segíteni igyekeztek: a magyar politikusokat nemzetközi konferenciákra, tanácskozásokra invitálták, sőt saját költségükön oktatást is szervezetek számukra. Az igények, álláspontok burkolt közvetítése ebben a formában bevett diplomáciai fogás, nemcsak hadi területen. "Emlékszem, hogy még 1994-ben is mentünk egy amerikaiak által szervezett szemináriumra külföldre, ahol - szó szerint - demokráciára okítottak bennünket" - idézte fel az akkori, sokrétű lobbitevékenységet egy országgyűlési képviselő. Brüsszelbe is sok képviselőt szólított a kötelessége már a rendszerváltástól kezdve, itt egy sor politikussal, diplomatával, üzletemberrel találkozhattak. A magyar vadászrepülőgép-beszerzésnél pedig a belgák is indultak, szintén F-16-osokkal.

Több forrásunk is állította, hogy az ajánlattevő cégek külföldön is szerveztek programokat, amelyekre meghívtak pártpolitikusokat, minisztériumi döntéshozókat és katonákat. A légi bemutatók, műszaki programok, üzemlátogatások alkalmával minden lehetséges módon igyekeztek a részvevők kedvére tenni, ezért is nevezi a politikai zsargon az ilyen utazásokat "zsíroskenyér-utaknak" - tudtuk meg egyiküktől. Bizonyítani utólag nem lehet, kik "jártak ki Svédországba", pedig állítólag akadt, aki családtagjait is magával vitte a hivatalos útra, igaz, az érintett ezt az [origo] kérdésére tagadta.

Hivatásos lobbisták, nyugdíjas pilóták jöttek

Az adott cég képviseletében érkező hivatásos lobbisták szisztematikusan, pontról pontra haladtak, egyszerre több irányból: egymás után kerestek fel mindenkit, akinek csak köze lehetett a vadászrepülőgépek beszerzéséhez. Információink szerint általában a szakmai oldal felől közelítettek, majd a minisztériumok, állami szervek következtek, végül így jutottak el a politikai döntéshozókig. "Először a magyar vezérkart győzködték, a beszerzési hivatalt, a katonapolitikai szakértőket, akik ezt továbbadták a Honvédelmi Minisztérium felé, de a tárcánál ezzel párhuzamosan szintén nyomultak" - erősítette meg többek verzióját egyik forrásunk.

Nem korlátozódott a lobbizás a közvetlenül érintett katonai területre, ugyanígy közbenjártak - akinél csak lehetett - más állami szerveknél, például a Pénzügyminisztériumnál, amelynek a tender finanszírozására mindenképpen rá kellett bólintania, ahogy az ellentételezésnél a gazdasági tárcának volt fontos szerepe. Egymás után ültek le az országgyűlési képviselőkkel, honvédelmi bizottsági tagokkal, pártpolitikusokkal, mindenkivel, akinek csak köze lehetett a magyar hadifelszerelés lecseréléséhez. "Pár év alatt ezek a kijárt csatornák behálóztak mindent, összeértek, és akkor mindenhonnan ugyanaz az álláspont köszönt vissza" - mondta az [origo]-nak névtelenül nyilatkozó katonapolitikus. Mindegyik cég így járt el, de az [origo] információi szerint a svédek főleg ott voltak hátrányban, hogy szakmailag szinte senki nem állt a pártjukra, a többi repülőgépet jobbnak tartották.

Nézegessen még több képet a Gripenekről és a tender idejéből!

A cégek érdekében nem csak politikusok lobbiztak, küldtek biztonságpolitikai szakértőket, katonákat, sőt nyugdíjas pilótákat is, ők magyarázták a magyaroknak, miért is az a gép a legjobb. Dolgoztak mellettük olyan, a hazai politikai-gazdasági életet jól ismerő emberek is, akiknek az volt a feladatuk, hogy rábökjenek valakire: "őt kell meggyőzni, neki van nagy befolyása".

Biztonságpolitikai konferenciákat szerveznek, repülőnapokat támogatnak - mondta az egykori fideszes képviselő, Wachsler Tamás, aki a kisgazda honvédelmi miniszter, Szabó János mellett volt a tárca közigazgatási államtitkára. "Hogy kell elképzelni? Jönnek az adott cégnek lobbizók, le akarnak ülni az emberrel, ebédelni hívják, és minden módon meg akarják győzni, hogy mennyivel jobb az ő gépük" - magyarázta Wachsler, aki mára felhagyott a politikával, és egy szentendrei céget igazgat.

Diplomáciai körítés

Ennek az egész lobbitevékenységnek a nagykövetségek adtak súlyt és hátteret. A diplomáciai és külgazdasági képviseleteknek eleve az a feladatuk, hogy képviseljék államuk érdekeit, és alkalmat teremtsenek arra, hogy az országukból érkezők találkozhassanak a fogadó állam képvislőivel. Az [origo] információi szerint Magyarországon nem is annyira a svéd, hanem az ajánlatban a BAE Systemen keresztül 50 százalékban szintén érdekelt brit nagykövetség rendezvényein lehetett kapcsolatokat szövögetni. "Meghívást kaptunk a nagykövetség fogadásaira, amelynek az volt mondjuk az apropója, hogy az ide látogató üzletemberek, nagy cégek képviselői megismerhessenek magyar országgyűlési képviselőket" - erősítette meg mindkét oldalról több pártpolitikus is, hogy a brit követségeken szerveztek hivatalos találkozókat a repülőtender idején.

Bezzeg a csehek

Az [origo]-nak nyilatkozó országgyűlési képviselők, katonapolitikusok és hadászattal foglalkozó szakemberek valamennyien fontosnak tartották kiemelni, hogy a rendszerváltás utáni legnagyobb katonai tender körüli felhajtást csak akkor lehet megérteni, ha figyelembe vesszük, "milyen idők voltak azok". A formálódó piacgazdasági viszonyok közepette alakuló, Nyugat felé húzó ország mindenképpen be akart kerülni a NATO-ba, a hadifelszereltsége viszont siralmas volt, ráadásul a közvetlen közelünkben zajlott a délszláv háború.

"Borzasztóan tartozni akartunk a nyugati világhoz, be akartunk illeszkedni, ez a megfelelés ott volt minden döntés mögött" - fogalmazta meg egy katonapolitikával foglalkozó országgyűlési képviselő, aki szerint, ha hazánkba látogatott valamelyik állam politikusa, és azt kommunikálta, "jó úton haladtok", az óriási befolyásoló erő volt. Ahogy az is, amikor nagy államok diplomatái azzal példálóztak, hogy a szintén repülőgépeket vásároló csehek megelőztek bennünket, pedig "ugye, nem akartok lemaradni? Összességében ezért nyugodtan mondhatjuk: mások mondták meg, nekünk mire van szükségünk" - tette hozzá.