Kandrács Csaba: Az MNB úttörő szerepet vállal a pénzügyi rendszer zöldítésében
Európában elsőként a magyar jegybank hivatalosan is zöld mandátumot nyert.
Európában elsőként a magyar jegybank hivatalosan is zöld mandátumot nyert.
A pénzügyminiszter egy konferencián elmondta, az ágazat számíthat a kormányra.
Az MDDÜ világszinten az egyik első divatipari ügynökség, amely megjelenik a metaverzumban.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter a Magyarország Alaptörvénye 10 éves konferencián mondott beszédet.
A konferenciát ismert hazai és külföldi szakemberek részvételével tartják november 11-12-én.
A Századvég rendezvényén szó lesz többek között a vidék fejlesztéséről, természetvédelemről és a digitális felkészültségről is.
Ha az nem létezik, akkor maga a nemzet is megszűnik - mondta az Országgyűlés elnöke kedden Strasbourgban.
Az igazságügy digitalizációja és a mesterséges intelligencia alkalmazása lesz a fő téma.
Szakmai konferenciát tartott a Magyar Kommunikációs Szövetség Siófokon.
A vezetők szerint a dolgozók harmada nem tud távolról hatékonyan dolgozni.