Kövér László: Európa sokszínűségének nélkülözhetetlen alapja a nemzeti identitás

KÖVÉR László
Budapest, 2020. július 14. Kövér László, az Országgyűlés elnöke a koronavírus gazdasági hatásaival kapcsolatos európai uniós gazdasági intézkedésekről szóló kormánypárti javaslatot ismerteti az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. július 14-én. A házelnök kijelentette, hogy az Országgyűlés nem fog az Európai Unió helyreállítási csomagjához kötött semmilyen politikai feltételt elfogadni. MTI/Kovács Attila
Vágólapra másolva!
Európa sokszínűségének nélkülözhetetlen alapja a nemzeti identitás, mert ha az nem létezik, akkor maga a nemzet is megszűnik - jelentette ki Kövér László az Országgyűlés elnöke kedden Strasbourgban, az Európa Tanács (ET) Nemzeti kisebbségek identitása a sokszínű társadalmakban című, magas szintű konferenciáján.
Vágólapra másolva!

Az ET magyar elnöksége által szervezett rendezvényen a házelnök hangsúlyozta: modellértékű a magyarországi nemzeti kisebbségvédelmi gyakorlat, az ország határain belül élő tizenhárom nemzeti kisebbséget a 2011-ben elfogadott magyar alaptörvény államalkotó tényezőként ismeri el.

Kövér László szerint Európa sokszínűségének nélkülözhetetlen alapja a nemzeti identitás Forrás: MTI/Kovács Attila

Kiemelte: a magyar állam közösségi jogokat biztosít a nemzeti kisebbségek részére azáltal, hogy minden őshonos magyarországi kisebbséget megillet a kulturális önkormányzatiság joga. Részükre a magyar állam évről évre növekvő pénzügyi forrásokat biztosít.

A magyar nemzeti közösség iránt hiányzik a szolidaritás

Kövér László ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy

– Tették mindezt úgy, hogy értékteremtő és lojális állampolgáraivá váltak azon államoknak, amelyekben élnek, és mindeközben megőrizték nemzeti identitásukat és hűségüket az egységes magyar nemzet iránt, amelynek részét képezik – emelte ki.

Véleménye szerint ugyancsak példaértékű, hogy a magyar kormány az állami költségvetés csaknem egy százalékát a külhoni magyarok támogatására fordítja, és ezzel nemcsak az életkörülményeiket javítja, hanem hozzájárul a szomszédos országok adóbevételeihez is.

Hozzátette továbbá, hogy Magyarország az európai szolidaritás jegyében befogadta a délszláv háború menekültjeit, sebesült ukrán katonákat gyógyíttatott, és Romániából fogad be koronavírus-fertőzötteket gyógykezelésre.

Kövér László hangsúlyozta: Magyarország és a magyar nemzeti közösség iránt azonban hiányzik a szolidaritás.

– Például a jelenlegi ukrán kormány túszként kezeli, megfélemlíti a területén élő, mintegy százhatvanezres lélekszámú kárpátaljai magyarságot, míg a magyar kormány államalkotó tényezőként ismeri el az ukrán kisebbséget – tette hozzá.

Az EU nem foglalkozik ezzel a témával

A házelnök arra is kitért, hogy Európa sokszínűségének nélkülözhetetlen alapja a nemzeti identitás, mert ha az nem létezik, akkor maga a nemzet is megszűnik.

– Mi, magyarok, és az európai emberek elsöprő többsége nem posztkeresztény és posztnemzeti birodalmi jövőt akar magának és utódainak, hanem hagyományaikra és kultúrájukra támaszkodó nemzetek szuverén államainak együttműködése révén megerősödő Európában szeretne élni – hangsúlyozta.

Kövér László elmondta: a több millió külhoni magyart képviselő Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma 2020 májusában fogadta el azt a határozatát, amely kezdeményezi a nemzeti önazonossághoz való jog egyetemes emberi jogként történő elismertetését.

– A mi javaslatunk szerint a nemzeti önazonossághoz való jog azt jelenti, hogy mindenkinek jogában áll akadálytalanul átvenni az elődei anyanyelvét, nemzeti kultúráját és szülőföldjének otthonosságát, és jogában áll mindezt akadálytalanul továbbadni az utódainak – jelentette ki. Hozzátette: "számunkra, a szülőföld otthonosságának fogalma azt jelenti, hogy senkit nem lehet a szülőföldjéről elűzni, kitelepíteni, senkinek a szülőföldje nem válhat alattomos vagy erőszakos betelepítések célpontjává, senkit nem lehet elidegeníteni a szülőföldjétől.

Kövér László az MTI-nek adott nyilatkozatában elmondta: Magyarország uniós csatlakozása reményt adott a kisebbségek jogainak védelmére, azonban az EU nem foglalkozik ezzel a témával. Mint fogalmazott: tagállami szinten léteztek jó gyakorlatok, "azokban az időkben, amikor még fontos volt a nemzeti önazonossághoz való jog", manapság azonban ez a kérdés visszaszorulóban van, bizonyos erőcsoportok meg akarják semmisíteni a nemzeti önazonosságot.

– Más kisebbségek - mint például a szexuális kisebbségek - ügyét ürügyként használják, hogy minden mást ennek rendeljenek alá – jelentette ki Kövér László.