A kegyetlen pornós szőkeséget az izgatta fel, ha ölhetett, ezért brutálisan meggyilkolta az ismerősét, majd a holttest mellett szexelt

Gyilkossági kísérlet
silhouette scared man with red bloody hand stand behind glass door , horror background
Fotó: Shutterstock/Marie C Fields
Vágólapra másolva!
A világon rengetegen dolgoznak pornósként, azonban vannak olyanok akik nem merik felvállalni mi is az igazi munkájuk. Azért, hogy titokban tudják tartani valódi foglalkozásukat bármire képesek. Még a gyilkosságra is. De akadnak olyan pornósok, akiket legjobban az hoz lázba, ha gyilkolhatnak. Egészen hajmeresztő történeket vannak, mutatjuk!
Vágólapra másolva!

Felizgatta őket a gyilkosság

Amanada Logue és Jason Andrews egy pornófilm forgatáson találkoztak, ahol egymásba szerettek. Jason a pornózás mellett DJ-ként dolgozott Chicagói klubokban. 

Amanda Logue, AmandaLogue, pornószínész, gyilkos, gyilkosság
Fotó: Tampa Bay Times

Amanada pedig egy fehérnemű üzletet vezetett. Megismerkedésük után 2010 áprilisát és májusát a floridai tengerparton töltötték, ahol megismerkedtek egy tetováló bolt tulajdonosával. 

Amandát a 41 éves tetoválóbolt tulajdonos, Dennis Abrahamsen megkérte, hogy dolgozzon egy szexpartin a férfi lakásában. 

A nő elfogadta a felkérést, közben azonban párjával kitervelték, hogy megölik a férfit. A parti után Jason az autóban várta Amnada üzenetét, arra vonatkozóan, hogy mikor lesz teljesen üres a lakás.

 Hajnal 5-kor a nő üzent a párjának, aki bement Abrahamsen házába, majd párja segítségével agyonverték a férfit egy kalapáccsal.

A pornós pár üzeneteiből kiderült, hogy előre kitervelték a gyilkosságot, mivel az emberölés felizgatta őket. Miután a férfi meghalt, holtteste mellett szexeltek, majd egy másik városba menekültek. Néhány nappal később kapta el őket a rendőrség, amikor megpróbálták használni Abrahamsen hitelkártyáit. 

Kisfiát szúrta halálra

Bradács Katalin ügye 2021 őszén az egész világot sokkolta. Az ex-pornós nő szakított kisfia apjával, majd ezután a kis Alexet a bíróság az apjánál helyezte el. 

 

Ezt azonban Katalin nem tudta feldolgozni és a gyerekkel együtt Olaszországba, Perugia közelébe menekült, 

ahol több késszúrással végezett a kisfiával, majd a gyerek holtestét egy olasz élelmiszerüzlet pénztári futószalagjára tette, ahol több fotót is készített a kisgyerek élettelen testéről.

 Ezeket a képeket elküldte a gyerek apjának és a család többi tagjának is és csak annyit írt hozzá, hogy már egyikünké sem lehet. Katalint ezután az olasz rendőrség letartóztatta és bíróság elé állította. 

A gyilkos pornós 20 év börtönbüntetést kapott és a bíróságon elmondta egy hang súgta meg neki, hogy mit tegyen a gyerekkel,

 sőt az a hang még azt is megmutatta neki, pontosan hogyan ölje meg Alexet. Jelenleg egy olaszországi börtönben van és senki sem látogatja.