Honthy Hanna, a primadonna királynői története

Honthy Hanna
Budapest, 1952. december 20. Honthy Hanna Fleury szerepében Lehár Ferenc: Luxemburg grófja című operettjében. A színművet november 28-án mutatta be a Fővárosi Operettszínház Mikó András és dr. Székely György rendezésében. MTI Fotó/Magyar Fotó: Farkas Tamás
Vágólapra másolva!
Honthy Hanna nyílt csatában győzte le elődjét, s lett Fedák Sári utódja az ország első számú primadonnájaként. A mélyszegénységből indult, négy elemit végzett kislány vonatkozó képességei mellett akaraterejének köszönhette, hogy tízévesen bekerülhetett az Operaház balettiskolájába. Alig volt tizenöt éves, amikor a balettkarban felfigyelt rá egy negyvenes mecénás, aki némi ellenszolgáltatás fejében kiemelte a szegénysorból és kifizette a színi tanulmányait. A különös kapcsolat nem roppantotta meg a majdani primadonnát, erősödő morális érzékének is része volt abban, hogy hamarosan a saját útját járta. Nem csak operettben, prózában is remekelt. Szakmai felkészültsége, egyedi színészi képességei mellett mindenkinél jobban ismerte a közönség lélektanát. Egy rendezője Thomas Mann hipnotikus Cipolla lovagjához hasonlította.
Vágólapra másolva!

A fogorvos

Honthy Hanna mind hangosabb sikereit magánéletének megújításával is megünnepli.

1922-ben elválik dr. Halmos Gézától, és hozzámegy dr. Pethő Miklós fogorvoshoz, aki a színésznő Király Színházi tagsága óta minden este ott ült Honthy Hanna előadásain a nézőtér első sorának bal egyes székén. Viszonyként indul a kapcsolatuk, s mikor híre megy, dr. Halmos párbajt emleget, amiről Honthy Hanna kacagva beszéli le.

Végül dr. Pethő virágcsokorral kéri meg Hanna kezét dr. Halmostól egy kedélyes beszélgetés keretében.Hanna az új házasság után kiköltözik az Andrássy útról. Dr. Pethő a Kertész utcában szerez közös lakást a Cyklop garázs felett. Nem éppen elegáns lokáció, de a kilencszázhúszas években nem könnyű Budapesten ingatlanhoz jutni.

Honthy Hanna már második házassága elején, a Cyklop garázs felett szembesül a ténnyel: dr. Pethő, aki a bal egyes székben ücsörögve csupa titok volt, a zsöllyesorból kikerülve

éppolyan civil és esetlen a színháziak világában, mint előző férje.

1939-ig mégis együtt lesznek.

Honthy Hanna otthonában Forrás: MTI/Bartal Ferenc

A prózai színésznő

A Király Színház 1925-ös krachja után Honthy Hanna a Budai Színkör nyári produkcióiban lép fel. Az egyik előadás szünetében váratlan vendég látogatja meg az öltőzőjében. Jászai Mari éppen csak megöleli, megveregeti a hátát, annyit mond:

A nagy tragika hetvenöt éves, alig több mint egy év van még hátra az életéből. Honthy Hanna harminckettő, fél évszázad várja még a pályán.

1925 őszétől szerződik először a Fővárosi Operettszínházba a direktor, Faludi Sándor felkérésére. A következő két évadban játszik egyebek közt Gilbert A nagy nő, illetve Jacobi Viktor Miami című operettjeiben.

Párhuzamosan fellép a Városi Színházban is, Zerkovitz Csókos asszonyában, olyan partnerekkel, mint Hegedüs Gyula és Kabos Gyula.

1926 őszén az időközben a Belvárosi Színháznál igazgatói pozícióba került Beöthy László azzal a kérdéssel hívja fel a színésznőt:

nincs-e kedve prózai szerepeket játszani?

Beöthy három egyfelvonásos főszerepét ajánlja: Karinthy Frigyes Lepketánc, Herczeg Ferenc-Zágon István Kék és piros, Mikszáth Kálmán-Hevesi Sándor A bor, az arany és az asszony.

A bemutatót 1927. február 25-én tartják. Pünkösti Andor írja az Újság másnapi számában:

Schöpflin Aladár a Nyugatban írja:

Az összes többi kritika kiemeli játékintelligenciáját, plasztikusságát, poentírozó képességét.

Prózai megmutatkozásaiban nincs nyoma az operettek márkajegyének számító „kijátszásoknak".

Öröm az ürömben édesanyjának egyik interjúja, melyben arról beszél:

Hannát kislánykora óta a pályára szánták, ezért taníttatták zenére, s vitték el gyerekkorában a balettiskolába.

Hanna előtt megjelenik a sötét, szutykos hajdani lakás, szótlan anyja, ahogy jár a kezében a varrótű. Amikor meglátogatja édesanyját, és rákérdez a dologra, az asszony meglepve feleli:

Hanna pénzt hagy az asztalon, megy a dolgára.

Honthy Hanna, Szerémy grófnő és Lehoczky Zsuzsa, Márta szerepében játszik Csiky Gergely Nagymama című operettjének bemutatóján Forrás: MTI/Tormai Andor

Hajszálnyi határok

Honthy Hanna pályáján két „prózai év" után ismét többségbe kerülnek a zenés feladatok. 1931-ben a Fővárosi Operettszínházban játssza el Fényes Szabolcs és Harmath Imre Maya című operettjének címszerepét, amely előadás az első rádióban is közvetített színpadi produkció.

A következő évadokban elsősorban a Fővárosi Operettszínház, a Városi Színház zenés előadásaiban játszik. Mindamellett kisebb prózai feladatokat is vállal, például az Andrássy úti színpadon.

Mintegy kezdőkori mellőzöttsége kárpótlásaként a Vígszínház is szerepre kéri Fodor László

Ékszerrablás a Váci utcában című vígjátékában. Partnerei között Makay Margit, Jávor Pál, Törzs Jenő, Hegedűs Gyula, Mály Gerő.

Hajó Sándor írja Honthy alakításáról a Pesti Naplóban:

Akad másféle felkérése is.

Határozottan mond nemet az Arizona mulatót birtokló Rozsnyai házaspárnak, amikor felajánlják: előadásai után autómobillal szállítanák neves lokáljukba, s csak annyit kéne tennie alkalmanként ezerötszáz pengőért, hogy elmondja a vendégeknek: „Budapest legjobb mulatójában vannak."

Örömmel vállalja a Király Színházban bemutatott Lehár Ferenc-operett címszerepét, Friderikát, de elsőre hárít, amikor Goethét alakító partnere, a nála tizennégy évvel fiatalabb Békássy István szerelmet vall.

Ez ügyben lesz némi változás.

A kosarat kapott „Pista" minden áldott este megvárja a színház előtt. Olasz sportautójával, önkéntes sofőrként szállítja haza a színésznőt sváb-hegyi otthonába, ahová időközben átköltöztek férjével a Cyklon garázs feletti lakásukból.

Dr. Pethő egy alkalommal felpaprikázódva kéri ki magának Pista sofőri szolgálatait. Felesége hiába próbálja csitítani: csupán színházi pajtásság van közöttük a „kisfiúval". Dr. Pethő becsapja a nappali ajtaját, saját zugba költözik a villa távoli fertályába.

Házasságuk maradékában pársoros levelekben kommunikálnak. Honthy Hanna pedig egyszer-kétszer túllépi „Pistával" a pajtási kereteket.

Egy elírás

A harmincas évek derekán történik, hogy a pletykalapokban is állandó főszereplő Honthy Hanna egy egyházi folyóiratban is téma lesz.

Azt írják: színpadi toalettjei önmagukban is támadást jelentenek a közerkölcs ellen. A New Yorker Weekly is idéz az írásból, elhibázva a nevét:

Az elírás inspiratív hatással van a már negyvenen túli színésznő édesanyjára, aki félszavakban, talányos félmosolyokkal sejteti:

nem véletlen az elírás.

Az egykori varrónő, az éltes korú Hanrich Emma, mind divatosabban öltözködik, arcfestékkel, ajakrúzzsal sem spórol. Egy nap udvarlójaként mutat be egy ősz, kenetteljes urat. Honthy Hanna a gavallért félrevonva kérdezi: nem kellene-e orvoshoz vinni látványosan lefogyott édesanyját?

A gavallér mosolyog: divat a fogyókúra. Emma különben sem kedveli az orvosokat. Hanrich Emma néhány nappal később otthonában esik össze.

Lévy professzor klinikájára szállítják, mely intézménynél olykor-olykor Honthy Hanna is eltölt némi időt, amikor túlhajszoltnak érzi magát. Ám a színésznőnek Lévy professzor rendszerint azt javasolja: álljon mielőbb munkába, számára az a legmegfelelőbb terápia.

Miután megvizsgálja édesanyját, azt mondja: a tumor miatt csupán hetei lehetnek hátra.

Július közepe van, Honthy Hanna esténként a Budai Színkörben játszik az Aki mer, az nyer című Sándor Jenő-Rejtő Jenő-Kellér Dezső jegyezte vígjátékban. Egy este a takarásban tudja meg: édesanyja meghalt. Végigjátssza az előadást, aztán összeesik. Lévy professzor klinikájára kerül. Honthy Hanna orvosa azt javasolja: pihenjen, amíg csak jólesik.

Háború, villa a Sváb-hegyen

Honthy Hanna több hónap kihagyás után tér vissza a színpadra.

1936 februárjában a Vígszínházban játszik Kaufman-Hart Örök keringőjében. 1939-ig évadonként legfeljebb két bemutatót vállal.

Negyvenhat évesen is az ország elsőszámú primadonnája.

Megszakítja a kapcsolatát Pistával, mert úgy érzi: méltósága, színpadi teljesítménye is kárát látná, ha férjezett asszonyként tartana fenn viszonyt a fiatalabb kollégával.

Pista majdnem belepusztul az asszony döntésébe, bánatában világgá megy, majd Hollywoodban fut be szép karriert.

Honthy Hanna férjétől képtelen elválni. Viszonyuk jeges, de dr. Pethő nem akar bíróságra menni, ráadásul kiderül, hogy súlyos szívbetegsége van.

1939. június 22-én az Erzsébetvárosi Színházban tarják az utolsó békebeli operettbemutatót. Erdélyi Mihály Zimberi zombori szépasszony című művének címszerepében Honthy Hanna. Szeptemberben Németország megtámadja Lengyelországot, megkezdődik a második világháború. A következő évben felépül Honthy Hanna villája a sváb-hegyi Deres utcában.

Honthy Hannát újabb férfi menti ki a magánélet csapdahelyzetéből.

A gazdag családból való, saját jogon is jómódú Rácz László a Liszt Ferenc téri Citroen autószalon tulajdonosa. Eredetileg Honthy Hanna kolleginájának, Fenyvessy Évának udvarolt.

Rácz László kapcsolatrendszere lefedi az egész honi gazdasági és politikai palettát. Határokon is túlnyúlik. Irányításával épül a sváb-hegyi Honthy-villa, a háború ellenére zökkenőmentesen. Amikor Honthy Hannával szerelemmé mélyül a kapcsolatuk, Rácz személyesen keresi fel dr. Pethő Tibort, és rábeszéli a válásra. Rácz László és Honthy Hanna házaspárként költöznek 1940-ben a Deres utcába.

Honthy Hanna operett primadonna és Udvardy Tibor operaénekes Forrás: Fortepan/KOTNYEK ANTAL

Vakbélműtét papíron

Honthy Hanna úgy vélte: a primadonna felette van a politika világának. Közéleti kérdésekben sosem szólalt meg. Egyes források szerint ugyanakkor privát világában többször is hangot adott felháborodásának, amikor bevezették a zsidótörvényeket. Egyes biográfiák szerint nem csak aggódott, de segített néhány érintett kollégának. Állítólag a még a negyvenes évek elején felbukkant D. Lovagnak is, aki időközben Németországba telepítette át mindenét, majd faji alapon fosztották meg tulajdonaitól.

Ami tény: Honthy Hanna a háború lezárása előtt 1943. április 13-án játssza utolsó primadonna szerepét Buday-Eisemann-Fényes-Szilágyi Egy boldog pesti nyár című operettjében.

Aztán beteget jelent. A politika aktuális vezetői nem nézik jó szemmel távolmaradását a színpadtól. Ezért Rácz István javaslatára a János Kórházban hajtanak végre rajta egy vakbélműtétet – papíron.
Tüntető távolmaradása talán az országban zajló történésekkel kapcsolatos állásfoglalását tükrözte. Vagy annak felismerését, hogy a mind ordasabb történések között illetlenség volna estéről estére operett-boldogságot mutatni a rivaldában.

Nincs még vége, a folytatáshoz lapozzon!