Szijjártó Péter: Rendkívüli erőt ad Magyarországnak, hogy mezőgazdasága a hazai fogyasztás dupláját termeli meg
A miniszter kiemelte, hogy ebben jelentős szerepe van a kormányzati támogatásokkal megvalósuló beruházásoknak is.
A miniszter kiemelte, hogy ebben jelentős szerepe van a kormányzati támogatásokkal megvalósuló beruházásoknak is.
Az ipari teljesítményen belül meghatározó a járműgyártás és a villamos berendezés gyártásának növekedése.
A kiskertek művelőinek többsége gazdasági hasznosságán túl kikapcsolódási formának is tekinti a kertművelést.
Brutális mennyiség betakarítására készülnek.
Az európai piacokon a rövidebb szállítási távolságok, a termálvíz és a geotermikus energia miatt lépéselőnyben lehetnek a magyar termelők.
Mutatjuk, mely országokból érkezik a datolya.
A világ egyik legnagyobb fogyasztási cikkeket gyártó vállalatának régiós pénzügyi vezetője nyilatkozott az Origónak.
Kim Dzsongun határozottan felszólította a gazdálkodókat, hogy növeljék a gabona termelését.
Kétszer is rekordot döntött a hazai ipari naperőművi termelés februárban
A társaság már vizsgálja a megújuló energiaforrások telepítésének lehetőségét is.