Szijjártó Péter: A legháborúpártibb politikus miatt Hódmezővásárhelyen különösen nagy tétje van a választásnak
Hódmezővásárhely békepárti polgármesterjelöltje Grezsa István.
Hódmezővásárhely békepárti polgármesterjelöltje Grezsa István.
A NATO előzőleg világos döntést hozott, amelynek értelmében az észak-atlanti szövetség nem részese az ukrajnai háborúnak.
A külgazdasági és külügyminiszter a Türk Államok Szervezetének főtitkárával, Kubanicsbek Ömüralijevvel találkozott.
A külügyminiszter rámutatott, hogy a térség országai átlagosan már több mint tizennégy éve várnak a felvételükre, és ha az EU nem gyorsítja fel a folyamatot, az aláássa a bővítéspolitika, sőt az egész blokk hitelességét.
A nyugati válaszok eszkalációs veszéllyel járnak, például a fegyverszállítások is csak kiterjesztik időben és térben a harcokat.
Áprilisban Franciaország volt az orosz földgáz első számú vásárlója, illetve a nyugat-európai LNG-kikötőkbe érkező cseppfolyósított gáz legnagyobb része is orosz.
A fegyverszállításban, az ukrán katonák kiképzésében és százmilliárd eurós támogatási csomag elfogadásában Magyarország nem kíván részt venni semmilyen formában - közölte a miniszter.
A külügyminiszter Komáromban járt.
A miniszter szerint Komárom különleges helyzetben van, mint minden város, amelyet egyik napról a másikra szétválasztanak.
A külügyminiszter arra reagált, hogy EP-képviselőt akarnak csinálni egy magyarokra támadó bűnözőből.