Gyurcsány tovább bomlasztja az MSZP-t, a volt szocialista elnök is belépett a DK-ba
Molnár Gyula szerint már nem kérdés, hogy ő a DK közösségéhez szeretne tartozni.
Molnár Gyula szerint már nem kérdés, hogy ő a DK közösségéhez szeretne tartozni.
Az ifjúsági, a fasiszta, a zöld, a táskás és a tengerentúli tagozat. Bemutatjuk őket!
Elképesztő luxusban él a baloldali politikus.
A történelmi nagyságú győzelem után a Fideszé lesz messze a legnagyobb, a KDNP-é a második legnagyobb frakció. Az ellenzék hét törpepártból áll majd.
A Nagykovácsiban épülő ház többszázmillió forintba kerül, és nem tudni, Ujhelyinek honnan van rá pénze - írja a Kontra.hu.
A képviselő 40 millió forintos kenőpénzt fogadhatott el.
Tóth Bertalan távozó társelnök szerint fájdalmas lesz a következő pár nap a pártban.
Tízenkét év alatt a megszűnés szélére juttatta a baloldal vezére és saját tehetetlen pártvezetése a szocialistákat.
Kiszelly Zoltán, a Századvég igazgatója szerint Brüsszelből nem lehet egy pártot irányítani Magyarországon.
Erről Facebook-oldalán számolt be a baloldali politikus.