Menczer Tamás: Nem ebben állapodtunk meg, Brüsszelben változás kell!
Nem abban állapodtunk meg, hogy háborúba akarnak benyomni bennünket.
Nem abban állapodtunk meg, hogy háborúba akarnak benyomni bennünket.
A kommunikációs igazgató szerint nagy a tét, mert mindent elveszíthetünk.
Kujla András szerint "még a lányok is" akár másfél litert szellenthetnek egy nap.
Mivel nem sikerült tető alá hozni az uniós alkotmányt, ezért az EU jelenlegi vezetése indirekt módon venne el hatásköröket a nemzetállamok kormányaitól.
Ebben többek között az uniós források befagyasztását követelik.
A harmadik világháború mellett a korlátlan betelepítés is veszélyt jelent – erről is beszélt ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász az Origónak.
Magyar belpolitikai helyzetkép 2023 nyarának végén.
Most van az Európai Parlament plenáris ülése, ahol felbukkant a korrupt képviselő.
A görög politikusnő letiltja a neki nem tetsző újságírókat.
Eva Kaili továbbra is szívesen utazna az arab országokba.