Madonnát két napig mesterséges kómában tartották

Madonna
Madonna a színpadon
Fotó: AFP
Vágólapra másolva!
Madonna turnéja a 80. állomásához ért, ennek kapcsán számadást tartott az énekesnő. Elmondta, súlyos betegsége után minek köszönheti az életét.
Vágólapra másolva!

Madonna az Instagramon tett közzé egy lapozható bejegyzést, amelyben róla és örökbe fogadott gyerekeiről látható több fotó. A poszttal az énekesnő azt a munkát köszönte meg, amit a gyerekei beletettek a turnéjába, ezzel őt is rábírva arra, hogy minél tovább folytassa.

Madonna posztja az Instagramon:

"A Celebration turné 80. előadása előtti napon fejet kell hajtanom hihetetlenül tehetséges gyermekeim előtt, akik végigvittek ezen az úton, és mindegyikük a saját egyedi tehetségét hozta a színpadra. A próbák több mint egy évvel ezelőtt kezdődtek, majdnem két hónapos szünettel, amíg felépültem egy halálközeli élményből. Ők soha nem hagyták abba a gyakorlást... soha nem álltak le azzal, hogy szurkoljanak nekem és támogassanak. 

Az ő lelkesedésük vitt engem is tovább"

– írta Madonna a családi képek mellé.

"Azt hiszem, amit a gyerekeim a legjobban megtanultak ebben az évben a próbák és a fellépések során, hogy ha követni akarod az álmaidat, akkor keményen meg kell dolgoznod értük. És ha mindannyian valami mást is választanak később az életben, akkor sem fogják soha elfelejteni ezt a vérrel, verejtékkel és könnyekkel teli évet. Én sem fogom. Ez egy Ünnep!" – folytatta, az utolsó mondattal a turné címére is utalva.

A Celebration turnén Madonna hat gyerekéből négy is fellép.

18 éves lánya, Mercy zongorázik, a Bad Girl átiratát játssza, miközben a szintén 18 éves fiú, David Banda gitáron közreműködik. A show-ban a 11 éves ikrek, Stella és Estere is szerepet kaptak, ők DJ-ként, illetve modellként tűnnek fel a színpadon a Vogue-hoz kötődő szegmensben.

Mi történt Madonnával?

De mi volt az a halálközeli élmény, amit Madonna a bejegyzésében említett? Az énekesnőt 2023 nyarán kellett sürgősen kórházba szállítani, súlyos betegségével egyből az intenzív osztályra vitték. Mint kiderült, a tüdeje és a veséje is összeomlott egy bakteriális fertőzés miatt, később pedig azt is elárulta, hogy emiatt két napig mesterséges kómában tartották – kérdés volt, hogy egyáltalán túléli-e a történteket.

"Nem emlékszem semmire. Elájultam a fürdőszobában, és az intenzíven ébredtem fel. Mesterséges kómában voltam 48 óráig... Amikor magamhoz tértem, mind a hat gyerekem ott ült körülöttem. Majdnem meg kellett halnom ahhoz, hogy az összes gyerekemet egy szobában tudjam" – hálálkodott már akkor is a gyerekeinek.