A 24 éves énekesnő egy véletlennek köszönheti a karrierjét, ugyanis Justin Bieber miatt vált ismertté, aki 2012-ben egy olyan videót tweetelt, amelyben Madison énekelt. Ezután sokak figyelmét felkeltette, így indult el az énekesi pályafutása, és végül ugyanaz lett a menedzsere, aki Bieberé is.
Phil Collins hétszeres Grammy-díjas, Oscar- és Golden Globe-díjas angol dobos, énekes, dalszerző, színész lánya a 34 éves színésznő, aki valójában brit születésű, de szülei válása után Los Angelesbe költözött édesanyjával, amikor még csak hatéves volt. Jelenleg az Emily Párizsban című sorozaton dolgozik, melynek nemcsak főszereplője, hanem producere is egyben, és óriási siker a szexi színésznő számára.
Amanda Ava Koci, azaz Ava Max albán származású amerikai énekesnő-dalszerző. 2018-ban vált ismertté, amikor hosszú idő után sikerült kiadatnia a Sweet but Psycho című dalát. A kislemez jelentette számára a nagy áttörést, szinte azonnal 22 országban vált listavezetővé dalával, azóta pedig töretlen a karrierje. A 29 éves énekesnő egyébként nem szégyellős típus, elég merész szettekben lép színpadra, de közösségi oldalán is előszeretettel mutogatja magát lenge öltözetben.
A Kardashian nővérek egyik féltestvére, talán az egyik legsikeresebb modell mindannyiuk közül. A 28 éves Kendall nagyon népszerű a közösségi oldalain is, hiszen nem szemérmes típus, rengeteget mutogatja magát, hiszen valódi modellalkat, nincs takargatnivalója.
A legfiatalabb nővér a Kardashian lányok között, leginkább szépségápolási és sminktermékeivel foglalkozik az utóbbi időben, melyekkel hatalmas sikert aratott. A 26 éves modell jelenleg Timothée Chalamet színésszel alkot egy párt, előtte Travis Scott amerikai rapperrel élt együtt, akivel tavaly szakítottak. Bár nemrég született meg második közös gyerekük is, de ez sem mentette meg a kapcsolatukat.
Lapozzon, újabb szexi sztárokkal folytatjuk! A végén szavazzon!