Szerző avatar

Hecker Flórián

Szakmai bemutatkozás
Vágólapra másolva!
Szerző avatar

Hecker Flórián

Szakmai bemutatkozás
Vágólapra másolva!
Kereső kifejezés törlése
Dátum tartomány
Cikk típusa
Rovat
Barack Obama 2017. 03. 04.

Trump szerint Obama lehallgatta

Az amerikai elnök szerint demokrata elődje titokban adatokat gyűjtött róla.

MSZP 2017. 03. 04.

Gyurcsány szerint Botka nem akar összefogást

A DK elnöke nem vonul vissza, és megértette, hogy a szocialisták egyedül indulnak 2018-ban.

Stadler József 2017. 03. 03.

Öt évet kapott Stadler József

Az akasztói vállalkozó 400 milliós áfacsalást követett el, letöltendő börtönt kapott.

ELTE 2017. 03. 02.

Verekedés volt Majtényi előadásán

A baloldal államfő jelöltje éppen a jogállamról tartott előadást az ELTE-n. Valaki szidta, erre kidobták a teremből.

MSZP 2017. 02. 28.

Az MSZP kifütyülte Juhász Péteréket

Dunakeszin tartott fórumot az Együtt, amikor sípokkal jelent meg a helyi MSZP. És ezután jött a botrány.

beruházás 2017. 02. 24.

Puskás-stadion: annyiba kerül, mint tervezték

A stadion ára teljesen megfelel az átlagos európai költségeknek.

olimpia 2017. 02. 24.

Kocsis Máté: A baloldal hazudott az olimpiáról

A Fidesz budapesti elnöke azt mondta: a Momentum még nem épített semmit, de már lerombolta egy nemzet álmát.

bevándorlás 2017. 02. 23.

Újabb menekülthullámot hozhat a tavasz

A jó idő beköszöntével tízezrek indulhatnak meg Európa felé a Migrációkutató Intézet szerint.

Budapest 2017. 02. 22.

Esélytelenné válik az olimpiai pályázat az ellenzék miatt

Fürjes Balázs, Borkai Zsolt és Tarlós István is az ellenzék pálfordulását emelte ki.

parlament 2017. 02. 21.

Ingyenes lesz az anyakönyvi kivonat

Több közigazgatási díjat is eltörölt a parlament.