Vágólapra másolva!
Nem bánta meg, aki ott volt a holland labdarúgó-bajnokság 25. fordulójából elhalasztott, Go Ahead Eagles és RKC Waalwijk közötti mérkőzésen.

A vendégek a találkozó 8. percében szereztek vezetést a Feyenoorddal korábban bajnoki címet is szerző Michiel Kramer góljával, aki az ellenfél kapujától mintegy 40 méterre megkapott labdát kapásból, tökéletesen ívelte át a kint álló hazai kapus felett a hálóba. Az esetről készült videót ide kattintva tekinthetik meg.

A deventeri közönség teljesen ledöbbent, de a GAE játékosai hamar újra lelkesedést hoztak a stadionba, ugyanis a 23. percben már 2-1-nél a hazaiaknál volt az előny. Ráadásul a Sasok góljai is szépre sikeredtek: Evert Linthorst dropból lőtt óriási gólt 17 méterről, majd a második találat előtt Isac Lidberg lőtt hatalmas felsőlécet, ám ezután szép asszisztot adott a kapufás gólt jegyző Mats Deijlnek.

A félidő vége előtt egy tizenegyest is lőhetett a Go Ahead Eagles, ám Willum Thur Willumsson kihagyta azt, így a szünetben 2-1 volt az állás.

A második játékrész egy-egy gólt hozott. Az elsőt a vendégek ismét Kramer révén, és ismét egy nem akármilyen módon szerezték: csapattársa próbálkozása három emberen is megpattant, mielőtt a 34 éves támadó elé került, aki egy átvétel után a kapuba lőtt.

A 95. percben aztán Lidberg is duplázott, így az utolsó pillanatban megmentette a 3 pontot a hazaiaknak.

A 3-2-es végeredmény után a Waalwijk a 8., a Go Ahead Eagles pedig a 11. helyen áll 5 fordulóval a bajnokság vége előtt.