Vágólapra másolva!
Stavangerben a sorsolási számokat meghatározó villámversennyel vasárnap megkezdődik az Altibox Norway Chess 2018 szuperverseny. A világranglista első tizenhárom helyezettjéből tízen a rajtnál, a rajtlistát a háromszoros norvég világbajnok Magnus Carlsen vezeti kihívója, az amerikai Fabiano Caruana előtt. Novemberi londoni világbajnoki döntőjük előtt utoljára mérkőznek meg egymással ők ketten. Az év legerősebb, legnagyobb érdeklődéssel várt tornáján hétfőn indulnak a küzdelmek

Stavangeri sakktörténelem

2013

Szergej Karjakin addigi pályafutásának legnagyobb sikere volt a 2013-ban az első stavangeri tornán elért elsősége. A villámverseny megnyerése után négyes nyerősorozattal rajtolt, a kisebb megingást is túlélve ért győztesként a célba.

Szergej Karjakin tudja, milyen érzés győzni Stavangerben Forrás: norwaychess.no

A kínai Wang Hao a hajrában főszereplővé vált. Carlsen elleni meglepő győzelme után az utolsó fordulóban a világbajnok Viswanathan Anandot is megadásra kényszerítette.

A Supreme Masters szuperverseny végeredménye:
1.Szergej Karjakin (orosz, 2767) 6
2-3. Magnus Carlsen (norvég, 2868) és Hikaru Nakamura (amerikai, 2775) 5,5
4-6. Peter Szvidler (orosz, 2769), Levon Aronjan (örmény, 2813), Viswanathan
Anand (indiai, 2783) 5
7. Wang Hao (kínai, 2743) 4,5
8. Veszelin Topalov (bolgár, 2793) 4
9. Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2745) 3
10. Jon Ludvig Hammer (norvég, 2608) 1,5 pont.

2014

A címvédő Szergej Karjakin elsőségével fejeződött be a No Logo Norway Chess 2014 szuperverseny. Karjakin az utolsó fordulóban sötéttel győzte le az olasz Fabiano Caruanát, mesterhármast elérve fél ponttal megelőzte Magnus Carlsent. A viadal nagy vesztese az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik volt, az ötödik forduló után még az első helyről álmodozhatott, utolsó négy partijából csak fél pontot szerzett. A tornát vereséggel kezdő orosz Alekszandr Griscsuk bronzérmesként zárta szereplését.

A No Logo Norway Chess 2014 szuperverseny végeredménye:
1.Szergej Karjakin (orosz, 2771) 6
2. Magnus Carlsen (norvég, 2881) 5,5
3. Alekszandr Griscsuk (orosz, 2792) 5
4-5. Fabiano Caruana (olasz, 2791) és Veszelin Topalov (bolgár, 2772) 4,5
6-9. Levon Aronjan (örmény, 2815), Peter Szvidler (orosz, 2753), Anish Giri (holland, 2752) és Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2783) 4
10. Simen Agdestein (norvég, 2628) 3,5 pont.

2015

A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov nyerte meg a Grand Chess Tour három versenyből álló sorozatának első tornáját, a stavangeri viadalt. Remekül játszott az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand, hatalmas rutinját érvényesítette, veretlenségét megőrizte. Magnus Carlsen és Maxime Vachier-Lagrave elleni partijai klasszikus példaként vonulnak be a sakktörténelembe.

Veszelin Topalov (balra) személyében bolgár győztest is köszönthettek már Forrás: norwaychess.no

A négyszeres amerikai bajnok Hikaru Nakamura jó formában, fölösleges kockázatokat kerülve sakkozott. A legfiatalabb résztvevő, a 21 éves holland Anish Giri is megőrizte veretlenségét.

A viadal számos meglepetéssel is szolgált. Magnus Carlsen hazai pályán óriási kudarcot szenvedett el, „vesszőfutása" az első fordulóban kezdődött éppen Topalov elleni nyert állásának elvesztésével, amelyet a szokatlan időbeosztásnak, s ennek nem ismeretének köszönhetett. Ezúttal legnagyobb erényének számító középjátékban is sebezhetőnek bizonyult.

Mindenki pályafutásában van abszolút mélypont, ezt a világbajnok Stavangerben élte meg.

A kilenc szupernagymester és a rendezők által jelölt Jon Ludvig Hammer küzdelmében hatan is mínuszban végeztek.

A Norway Chess 2015 szuperverseny végeredménye:
1.Veszelin Topalov (bolgár, 2798) 6,5
2-3. Viswanathan Anand (indiai, 2804) és Hikaru Nakamura (amerikai, 2802) 6
4. Anish Giri (holland, 2773) 5,5
5-6. Fabiano Caruana (amerikai, 2805) és Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2723) 4
7-8. Magnus Carlsen (norvég, 2876) és Alekszandr Griscsuk (orosz, 2781) 3,5
9-10. Levon Aronjan (örmény, 2780) és Jon Ludvig Hammer (norvég, 2677) 3 pont.

2016

Két éve elmaradt a presztízscsata, a kétszeres győztes, a moszkvai világbajnok-jelölti versenyen elért elsőségével világbajnoki kihívói jogot szerzett Szergej Karjakin tizenkét nappal a kezdés előtt fáradtságra hivatkozással lemondta részvételét. Magnus Carlsen hazai pályán először
diadalmaskodott.

Szinte hihetetlen, de először gratulálhattak ellenfelei Magnus Carlsennek (jobbra) a végső sikerhez Stavangerben Forrás: norwaychess.no

Szuperversenyen huszonhatodik egyedüli, vagy holtversenyes elsőségét ünnepelhette. A nyolcadik játéknapon Levon Aronjantól elszenvedett veresége után volt némi pánik, de aztán rendezte sorait, és nagy bajnokhoz méltóan a befejező játéknapon higgadtan játszott.

Carlsen a viadalon emlékezetes győzelmet ért el az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik ellen.

Aronjan megőrizte veretlenségét, pragmatikusan sakkozott, Carlsen legyőzése nagy fegyvertény volt. Maxime Vachier-Lagrave ismételten bizonyította klasszisát, a tornán nem talált legyőzőre, megszorongatta Carlsent is.

Az Altibox Norway Chess 2016 szuperverseny végeredménye:
1.Magnus Carlsen (norvég, 2851) 6
2. Levon Aronjan (örmény, 2784) 5,5
3-5. Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2788), Veszelin Topalov (bolgár, 2754) és
Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2801) 5
6-7. Li Chao (kínai, 2755) 4,5 és Pentala Harikrishna (indiai, 2763) 4,5
8. Anish Giri (holland, 2790) 4
9. Pavel Eljanov (ukrán, 2765) 3
10. Nils Grandelius (svéd, 2649) 2,5 pont.

2017

Tavaly a háromszoros örmény olimpiai bajnok Levon Aronjan szenzációs sikerével fejeződött be az Altibox Norway Chess 2017 szuperverseny, veretlenül, egypontos előnnyel végzett az élen. A világranglista első tizenkét helyezettjéből tízen csatáztak a norvég kisvárosban,

a világbajnok Magnus Carlsen újabb presztízsvereséget szenvedett el,

a győztestől 2 ponttal elmaradva lett holtversenyben hetedik.

A 34 esztendős Levon Aronjan sikerekben gazdag pályafutásának egyik legértékesebb elsőségét szerezte meg, az esztendő legerősebb tornáján diadalmaskodott. Esélyeit tökéletesen használta ki, remek megnyitáselméleti felkészültsége jó játékkal párosult.

Anand (balra) és Carlsen sem lehet büszke a 2017-es versenyére Forrás: norwaychess.no

A viadalt három döntetlennel kezdte, majd a negyedik fordulóban Magnus Carlsenre mért vereséget, a hatodikban az exvilágbajnokot, Vlagyimir Kramnyikot kényszerítette megadásra, a hetedikben a világbajnoki döntős Szergej Karjakint sötéttel győzte le. Aronjan három év után ismét a + 2800 Élő-pontos elit tagja lett, a 70 ezer eurós első díj mellett 15,5 Élő-pontot nyert.

Hikaru Nakamura nyolc fordulón keresztül őrizte veretlenségét, egyedül ő veszélyeztethette Aronjan elsőségét.

Az amerikai szuperrangadón Fabiano Caruna első győzelmét aratta. Nakamura a második helyet és 65 ezer eurós díjat osztotta Kramnyikkal. Az exvilágbajnok a tornán harcos sakkot játszott, öt partija is döntéssel végződött, két vereségét három nyeréssel ellensúlyozta.

Az Altibox Norway Chess 2017 szuperverseny végeredménye:
1.Levon Aronjan (örmény, 2793) 6
2-3. Hikaru Nakamura (amerikai, 2785) és Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2808) 5
4-6. Fabiano Caruana (amerikai, 2808), Wesley So (amerikai, 2812) és Anish Giri
(holland, 2771) 4,5
7-9. Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2796), Viswanathan Anand (indiai, 2786) és
Magnus Carlsen (norvég, 2832) 4
10. Szergej Karjakin (orosz, 2781) 3,5 pont.