Élő közvetítésünk az Ausztrál Nagydíj harmadik szabadedzéséről
Verstappen pályarekorddal, Pérez szenvedéssel gyakorolt az időmérőre.
Verstappen pályarekorddal, Pérez szenvedéssel gyakorolt az időmérőre.
Az első 15 perc után az eső tette izgalmassá a pénteki nap zárását.
Sok hibával és több piros zászlós fázissal indult el a melbourne-i versenyhétvége.
Verstappen verhetetlen volt, Alonso óriásit harcolt, egyetlen Ferrari sem fért oda a dobogóra Szahírban.
Váratlanul simán alakult a szezon első kvalifikációjának vége.
Mindössze 5 ezred döntött az utolsó gyakorlás elsőségéről.
Fernando Alonso még a Red Bulloknál is gyorsabb volt pénteken.
Sergio Pérez volt a leggyorsabb a bahreini hétvége nyitányán.
Verstappen nyert, de a Ferrarinak sikerült túljárni Pérez eszén.
A Red Bullok az első sorból rajtolnak, a Ferrari Hamiltonék előtt zárt.
A brit pilóta piros zászló alatt túl gyorsan hajtott, a Ferrarinak nagy a hátránya.
A második edzésen fékprobléma is akadályozta a címvédőt.
Abu-Dzabiban az első edzésen az állandó mezőny közel fele nem ült autóba.
A hétszeres világbajnok csapattársát már nem tudta megelőzni, Alonso bravúrosan szerepelt.
Verstappennek rossz gumit tettek fel, majd összeért Sainzcal, Hamilton a harmadik, de megbüntethetik.
A Ferrari tempója nem volt biztató, egy amerikai versenyző volt a középpontban.
Russell hibájának és a leszakadó esőnek köszönhetően senki nem tudta megelőzni Magnussent.
Az első három helyezett között mindössze nyolc ezred döntött a hétvége nyitányán.
Hamiltonnak esélye sem volt a világbajnok legyőzésére, a Ferrarik az egész futamon szenvedtek.
Russell és Hamilton között minimális volt a különbség, Bottas megelőzte az egyik Ferrarit.