Hiába okoz egyre nagyobb kárt az év botránya, ezért nem tudnak megszabadulni Christian Hornertől
Egyre inkább úgy tűnik, hogy nagy az ellentét a Red Bull alakulatán belül.
Egyre inkább úgy tűnik, hogy nagy az ellentét a Red Bull alakulatán belül.
Az amerikai autógyártó szeretné, ha a nagyvállalat mihamarabb pontot tenne az ügy végére.
Magyarázkodnia kellett a világbajnoknak.
Szerdán Bahreinben megkezdődött az idei szezon előtti F1-es teszt, ám miközben mindenki a pályán zajló eseményekre és az új autókra figyel, Christian Horner zaklatási botránya hamarosan lezárásához érkezhet.
A Forma-1 után a szabályalkotó testület is közleményt adott ki Christian Horner ügyéről.
Az is kiderült, mikor dőlhet el Christian Horner sorsa.
Eddig többnyire teniszlabdákat és csokipénzeket hajigáltak a pályára.
A Red Bull csapatfőnöke tagadja az ellene felhozott vádakat.
A Red Bull főnöke elmondta azt is, az ügye milyen hatással van a csapatra.
Az ellenfél játékosát hergelte.
A kínai hatóságok a Lionel Messi körül kialakult hongkongi botrányt látva inkább már most lemondták az argentin válogatott két márciusi meccsét.
A hatalmas vita miatt módosítani kellett a döntő végeredményét.
A Real Madrid korábbi csatára egyelőre nem váltotta meg a világot Szaúd-Arábiában.
Újabb részletek Christian Horner botrányáról.
Saját csapata indított vizsgálatot ellene.
A belga milliárdos klubtulajdonos tönkretette saját csapatát. Mindenki arra vár: mikor adja el az Újpestet, végre mikor tűnik el?
A felbőszült drukkerek az éjszaka a Megyeri úton várták a csapat buszát és támadták meg az edzőt. Nebojsa Vigjnevics megígérte, hogy lemond.
Kiderült az igazság.
Részegen randalírozott egy szórakozóhelyen.
Négy játékos ügyében nyomoz a rendőrség.