Nagy bajba kerülhet a Liverpool focicsapata
Szoboszlai Dominikék csapatát az angol szövetség már vizsgálja.
Szoboszlai Dominikék csapatát az angol szövetség már vizsgálja.
A magyar válogatott focistáról folyamatosan áradozik a Liverpool edzője.
Most a csapat világbajnok védője szenvedett súlyos sérülést.
Jürgen Klopp csapata több mint egy órát játszott emberhátrányban a Newcastle elleni meccsen.
Drámai hajrá után maradt százszázalékos Guardiola csapata.
Raheem Sterling volt a londoniak nyerőembere.
Majdnem egy egész kezdőcsapatnyi játékosára nem számíthat Mauricio Pochettino.
Az Ágyúsok az utolsó fél órában tíz emberrel játszottak a Crystal Palace ellen.
Pedig a Wolverhampton Wanderers sokkal jobban futballozott az Old Traffordon.
A barátnője mellett a csapattársai is reagáltak az üzenetére.
A magyar válogatott csapatkapitánya rengeteget vállalkozott az első Premier League-meccsén.
Végigjátszotta az utolsó pillanatokig izgalmas találkozót.
Mikel Arteta vezetőedző versenyhelyzetet szeretne teremteni.
Őrült meccsel kezdődött el a világ legkeményebb fociligája.
Szoboszlai Dominik edzője elfáradt.
Eddig Gera Zoltán jutott a legmagasabbra, igazi közönségkedvenc volt két csapatnál is. Szoboszlai Dominik új magasságokba érhet.
Jürgen Klopp mellett az angol sajtót is lenyűgözte első meccsén a magyar válogatott csapatkapitánya.
15 év után játszhat ismét az első csapatában.
A londoniak korábbi edzője élesen kritizálta a csapatot.
18 év után távozik a londoni klubtól.