A nyitottság az nagyon fontos - interjú Snake Sedrickkel

Vágólapra másolva!
Snake Sedrick ötvenedik kiadványán van túl, amelyek az USA-tól Japánig jelentek meg, közülük néhány Tiesto kiadójánál is. A Tilth Music kiadó művészeti vezetője, lassan harmincadik kislemezüket adja ki, melyek számos válogatáslemezen, köztük az Amnesia, a Godskitchen Ibiza és a Global Underground válogatáslemezein is szerepeltek már. A magyar dj/producer exkluzív nagyinterjút adott, cikkünk végén cédéket sorsolunk!
Vágólapra másolva!

Öt év óta dj-zel. Hogyan jött az ötlet?
- Nekem ez nagy álmom volt úgy tizenöt éves korom óta, de tudtam, hogy eléggé telített a piac és ha csak dj akarok lenni saját produkciók nélkül, akkor nagyon nehéz lesz érvényesülni. Ezért kitaláltam, hogy producerkedéssel szerzek magamnak nevet, így könnyebben eladható leszek mint dj. Mára pedig ebből már trend lett. Sajnos sok esetben a producer nagyon rossz dj, máskor pedig a dj, aki producerré lesz, értékelhetetlen művet tesz le az asztalra, de igazán csak az lesz sikeres, aki zeneírásban és élő fellépéseken is kiemelkedő.

Liveacten nem gondolkodtál még?
- Ha a laptopról való zenélésre gondolsz, agyaltam már rajta, de valahogy még nem elég kompakt nekem, ettől függetlenül valószínűleg megpróbálkozom vele. Vasakkal történő live actezést pedig eszköz hiányában még nem volt alkalmam kipróbálni. Nagyon sokszor elég az, ha jó zenéket jókor játszol le. Ez nem a dj-zés degradálása, de ha jól csinálod, akkor működik...

Melyik volt életed legnagyobb külföldi fellépése, ahol a legtöbb ember előtt játszottál?
- Egyiptomban volt, Hurghadaban négyezernégyszáz bulizó előtt zenéltem egy háromnapos fesztivál első napján a legelső dj-ként. Képzelheted, kéz- és lábremegés bejátszott az első néhány zenénél, ráadásul a tévé is kint volt, egy rakás interjút kellett adnom. A szett után a Shiloh testvérek gratulációja nyugtatott meg végül. Matthew Dekay, John Creamer, és még számos külföldi dj lépett fel ott, egy buszban utaztunk ki a fellépésre, igen jó hangulat volt.

Mennyire elérhetőek ezek a dj-k? Volt, akihez közelebb kerültél?
- A Matthew Dekay jó fej, a John Creamer például felszólt a szállodában vezetékes telefonon, hogy nincs-e kedvünk elmenni grillezni, mert ők mennek a városba. A Shiloh-testvérek majdnem nyakon öntöttek whiskey-vel, de mondtam nekik hogy "köszönöm nem fogyasztok alkoholt", ők egyébként is óriási arcok. Van nagyon sok dj, aki szerencsére megmaradt embernek és a földön jár, van aki pedig annyira egyszerű, mint egy faék. Nagyon sok múlik azon, hogy ki és hogy szól hozzájuk, és persze éppen milyen napjuk van, mert ők is emberek.

Vannak eltérések a kinti és az itthoni helyek között?
- Külföldön azért korábban lejönnek az emberek a klubba, és általában korábban is zárnak, mint itthon. Technikailag országonként teljesen vegyes, van ahol pozitív, van ahol negatív irányban lepődök meg. A magyar kluboknak nincs okuk panaszra, persze mindig lehet valamin javítani.

Egyre kevesebb bakelitlemez és cédé jelenik meg, minden kezd digitális formát önteni. Mennyire gond ez egy olyan kisebb kiadónak, mint a Tilth Music?
- Nekünk ez nem azért probléma, mert sok zene jön ki, hanem mert sok rossz zene jön ki. Most mondok egy példát, egy adott mp3-áruházban egy héten hatszáz új zene érhető el, ezeknek a zenéknek 95% amatőr munka, és ha pont ebbe a hétbe csúszik bele a mi megjelenésünk, valószínűleg sokkal kevesebb fog fogyni, mint mondjuk egy erősebb héten. Ennek az lehet az oka, hogy a rossz minőségű és amatőr munkák elrontják a vásárlói kedvet. Manapság nagyon olcsón lehet zenéket készíteni, egy számítógép nem nagy befektetés, éppen ezért felhígul a zenekészítők köre is. Mivel a kiadóknak előállítási költségük most már nincs, kiadnak bármilyen zenét, ennek köszönhetően visszaesnek az eladások, mivel a vásárlónak nincs kedve többszáz zenét végighallgatnia, hogy vegyen hármat.

Lehet erre megoldást találni?
- Nem hiszem, hogy ez záros határidőn belül meg fog oldódni. A kiadók a felelősek a jelenlegi helyzetért, nekik kéne sokkal szigorúbban szűrni, mi is kábé kétszáz zenéből talán egyet kiadunk. Ha ez így megy tovább, akkor nem az, hogy keresztet vethetünk az elektronikus zenére, de még jobban le fog csökkenni a minőségi zenét készítő előadók száma, lévén hogy a jó zene szinte elveszik a sok rossz közt, és nem hoz elég jövedelmet annak a művésznek, aki minőséget készít. Jelenleg mintegy három-négyszáz rossz zenére jut egy-kettő jó, ami szerintem nagy probléma.

Mennyire konstans a kiadványok eladási száma? Köze lehet az illegális felhasználáshoz?
- Teljes mértékben kiszámíthatatlan a piac, mert nagyon sok múlik, hogy ki és mikor nézi a letöltési oldalakat. Mióta internet van, létezik illegalitás, és én nem tudok rájuk haragudni, mivel ha rossz a zene, azt letöltés után törli, és azért tényleg ne adjon ki pénzt. De ha jó zenét hall, akkor szerintem tisztelje meg az előadót és a kiadót, mert nem az a háromszáz forint fogja földhöz vágni. Én mint dj sem tudok húszezret elkölteni havonta, pedig áldoznék rá többet is, csak nincs annyi jó zene.

A dj-knek is hasznosabb a digitális forma?
- Sokan nem szeretik az mp3-akat, meg a digitális kiadásokat, de a tendencia ebbe az irányba megy, és ezért célszerű haladni az árral. A digitális vásárlás pedig kényelmes és gyors. Mostanra egészséges verseny alakult ki, a dj szelektálási készsége és a közönség dönti el, milyen jó lemezlovas valójában valaki. Persze az a rossz ebben, hogy ez által ez a szakma is felhígul, és úton-útfélen dj-kkel találkozhatsz, akik nem épp a legjobb minőséget hozzák. Mindennek van jó és rossz oldala is.

Snake Sedrick a SZIN Fesztiválon augusztus végén