Magyar, raszta, két jó barát

A napokban jelenik meg a Ladánybene 27 tizedik soralbuma (Babylon Cirkusz), amelyet pénteken az Almássy téri szabadidőközpontban élőben is bemutat a csapat. A hazai skahuligánokat tömörítő PASO második lemezénél tart (The Return of the Pannonians), akárcsak az új munkáját december 19-én, az A38-on prezentáló Copy Con (A nép hangja). Az Irie Maffia most mutatkozik be, meglehetősen határozottan (Fel a kezekkel!). A következő oldalakon mind a négy lemez végighallgatható, sőt aki velünk játszik, azok között ki is sorsolunk belőlük ötöt-ötöt, no meg néhány koncertjegyet.

Nagy sikerű élő fellépéseik és tavalyi bemutatkozó EP-jük már komoly várakozást keltett, most megjelent bemutatkozó albumuk, a szerzői kiadású Fel a kezekkel! pedig jórészt igazolja is azt: az Irie Maffia friss anyaga bővelkedik a zenei ötletekben, a vokalisták alkalmazása terén pedig valóságos iskolajáték.

Az Irie Maffia jó három éve alakult, alapvetően több soundsystem/dj kollektíva bázisán: a tagok egy része a Gimmeshot Crew-ból (Busa, Sena, Future), mások pedig a Love Alliance kollektívából (Dermot, Jumurjack) tűnhettek ismerősnek a szorgalmas partyra járók számára.

A feladat a korábbiakhoz képest némileg módosult: élő, hangszeres, igencsak virgonc és kellemesen eklektikus (váltakozva funk/rock/soul/reggae/ska/hip hop) muzsikát állítottak színpadra sok-sok (minimum három - néha több) vokalistával és kitűnő szólistákkal. Kiemelten kell még említenünk a virtuóz dzsessztrombitást, Barabás Lőrincet.

A bemutatkozó album tökéletesen prezentálja, mit lehet kihozni jól összeszokott zenészek, dj-k, mc-k, vokalisták és énekesek kollaborációjából: jól eltalált témák, kellő érzékkel egymásra eresztett zenei hatások, masszív ritmusok és diszkrét hangszerszólók - rendre a megfelelő helyen.

Külön érdemes szólni az egymást jól kiegészítő, ellenpontozó "hangemberekről": Sena, az egyik legjobb torkú honi soulénekesnő, a Brainsben is alakító, perfekt jamaicaiul tósztoló Columbo és a kis magyar szocio-miniatűröket élvezettel formáló Busa valódi frontemberként viszik a csapatot a hátukon.

S ha még ennyi sem lenne elég, úgy jöhetnek a vendégek: felbukkan még az összetéveszthetetlenül karibi orgánumú Kemon, a Ram The Session című tombolós ska-őrületben Krsa (P.A.S.O.), továbbá olyan nemzetközi ragga/reggae-legendák, mint Genereal Levy (elképesztő, amit a Bomboklaatban művel) és Jah Turban (a Couldn't Get No Sleep is odatesz, de alaposan).

A kompozíciók többségét a harsonás-zenekarvezető Élő Marci (Dermot) illetve a Hammond-játékával az egész Irie-hangzást döntően meghatározó Horváth Gáspár (Jumurjack) szerzette, de azért Havas Miklós basszusgitáros és Szekér Ádám gitáros is rendre hozzáteszik a magukét.

A sok-sok muzsikusnak pedig rendre alkalma adódik arra, hogy tisztességgel megdolgoztassa a maga hangszerét: a tisztesen funkoló Too Much Soul Music igazi jammelős örömzene, s még az Interlude Rockhoz hasonlatos kvázi átkötőszámok is tartogatnak némi meglepetést - ez utóbbi például egy dögös gitárszólót.

Ha pedig radikális/odamondós, társadalomkritikus mondanivalóra vágyna a kedves hallgató, elég ha a B*szd Fel A Kéket című szókimondó szerzeményhez lapoz, mely a maga módján finoman árnyalja rendőrségünk lakossági megítélését. Összességében az első Irie-album kellemes hallgatnivaló, üdítően változatos zenei témákkal, vérpezsdítő ritmusokkal és markáns vokális produkciókkal - s csak csendben tesszük hozzá: élőben még ennél is sokkal erősebb a társulat.

Irie Maffia: Fel a kezekkel!, szerzői kiadás, 2007

- minek -