Kegyetlen gyilkosság: heteken keresztül mérgezte klórral a férjét egy arizonai nő

Vágólapra másolva!
Egy arizonai nőt azzal vádolnak, hogy megpróbálta megmérgezni férjét, ugyanis állítólag klórt öntött a férje kávéjába.
Vágólapra másolva!

A 39 éves Melody Felicano Johnsont gyilkossági kisérlet miatt letartóztatták.

A bírósági dokumentumok szerint Johnson férje márciusban kezdte észrevenni, hogy furcsa íze van a kávéjának. Két-három hétig itta a kávét, majd vásárolt egy tesztcsíkot, hogy megállapítsa, mi okozza a furcsa ízt.

Először a csapvizet tesztelte, amely állítólag normálisnak bizonyult, majd elvégezte a kávén is a vizsgálatot, és

felfedezte, hogy az ital nagy mennyiségben tartalmaz klórt.

A férj egy kamerát rejtett el a szobában, amely rögzítette, ahogy

felesége klórt önt a kávéjába.

Július 6-án bejelentést tett a helyi rendőrségen, akik azonban nem jártak utána az ügynek, mert a videón állítólag nem látszott egyértelműen, hogy a felesége milyen folyadékot önt az italba. A férj ezután másodszor is megpróbálta rögzíteni az esetet.

Az új felvételek elegendő bizonyítékként szolgáltak, Johnsont ezután őrizetbe vették.

A rendőrség átkutatta a családi házat és észrevették, hogy a kávéfőzőnek klór szaga van. A rendőrök egy kis edényt is találtak amelybe előzőleg feltehetően klór volt.