Agrárminisztérium: Folyamatos fejlesztéssel maradhat versenyképes a baromfiágazat

csirke, baromfi, csirkék
A kép illusztráció
Vágólapra másolva!
A baromfiágazat az időről időre visszatérő állatbetegségek, a koronavírus-járvány, az energiaválság és a háborús nehézségek ellenére is verseny- és exportképes állattenyésztési ágazat maradt - fogalmazott az Agrárminisztérium (AM) pénteki közleménye szerint a Baromfi Világnap alkalmából a tárca agrárpiacért felelős helyettes államtitkára.
Vágólapra másolva!

Tarpataki Tamás Budapesten, a Vajdahunyadvárban rendezett szakmai eseményen a legversenyképesebb állattenyésztési ágazatnak nevezte a baromfiágazatot, egyúttal köszönetet mondott a termelőknek és tenyésztőknek, akik az elmúlt három évben tapasztalt nehézségek ellenére biztosítják az ágazat termelési és exportértékét. Azonban nincs lehetőség hátradőlni, számos kihívással kell így is szembenézni. A fenntarthatósági és környezetvédelmi szempontok egyre szigorodnak, a fogyasztói igények pedig folyamatosan változnak. A vásárlók környezetvédelmi, állatjóléti, fenntarthatósági elvárásai már nem csak a termékre, de annak előállítási körülményeire is kiterjednek - mondta a helyettes államtitkár. Tarpataki Tamás a közlemény szerint kitért arra is, hogy

az ágazat versenyképességének fennmaradásához folyamatos fejlesztésre van szükség, ehhez az agrártárca biztosítja a segítséget, amely szabályozásból és támogatásból áll.

Az állattenyésztés számára elérhető támogatások sokrétűek, a beruházási, állatjóléti támogatásoktól kezdve a kártalanításokon és a válságtámogatásokon keresztül a génmegőrzéséig, a tenyésztésszervezésig és a támogatott hitelekig számos elemből állnak össze koherens egésszé.

A kép csak illusztráció! Forrás: manfredrichter/pixabay.com

Tarpataki Tamás közölte: az új Közös Agrárpolitikában fennmaradnak mindazon támogatási formák, amelyek eddig voltak, sőt, a második pillérben magasabb, összességében háromszor annyi forrás áll rendelkezésre a magyar kormány 80 százalékos társfinanszírozásának köszönhetően. Eddig a Vidékfejlesztési Programból több mint 600 fejlesztési beruházás mintegy 175 milliárd forint támogatással valósult meg - írták.