Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
A Magyarság cikkének kétharmada szakmai kérdésekről szól. Majd a színésznő elbocsátása kerül fókuszba. Ennek kapcsán az újságíró arról értekezik, hogy nyilván nem németellenes megfontolás van Szeleczky Zita döntése mögött. Azt is hozzáteszi: a szélsőjobboldal képviselői tudják, hogy a színésznő az ő nézeteiket vallja. Majd utal rá, hogy a találkozón rá is is kérdezett a színésznő politikai nézeteire. A vonatkozó részlet:
Mielőtt megírnám, hogy mit válaszolt, álljunk meg néhány szóra, ha már ide írtam, hogy velünk egy világnézetet vall. Tudjuk jól: a művész nem politizál, kialakult világnézete azonban természetesen van, éppen csak nem mindig meri megvallani. Mielőtt kimondanám, hogy a nemzetiszocialista világnézet híve, megkérdeztem - sajnos a nemzetiszocialista új Európa kialakulása kellős közepén még mindig itt tartunk - nem ártok-e néki, ha ezt megírom. Azt válaszolta: Nem. Különben sem rejti véka alá, hogy szélsőjobboldali, ezt mindenki tudja róla. Elmondta, hogy egyik utóbbi filmjének forgatása során a Hunniában megjelent és őt rendezni akarta a zsidó Pless, aki a háttérben mindig szerepel tőkéjével, mire tiltakozott ellene, s azóta ez többet nem is tette be a lábát a filmgyárba. A Hunniában köszönték is neki, hogy eltávolította a letűnt liberális zsidó filmérának ezt a jellegzetes alakját.
A riportban Szeleczky Zita állítólagos, feltehetően sohasem elhangzott mondatai általában az újságíró függő beszédében idéződnek fel,
ráadásul a szerző arról is beszámol, hogy miután elbúcsúzott a házaspártól, elgondolkodott az idők változásán:
Jól tudjuk, hogy sokan vannak a magyar színészek között is, akik velünk együtt éreznek s gondolkoznak, de ezt a nagy nyilvánosság előtt, mivel következményektől tartottak, eddig nem merték megváltani. Az egyik ismert kiváló művészünk mondotta nemrég, hogy a zsidótőke által irányított színházak miatt éhen halhatott volna, ha nyíltan kimondja, hogy hozzánk tartozik. Tudunk rá példákat, hogy olyanok, akik ezt kimondották, mellőzéssel és kenyértelenséggel bűnhődtek. A befutott, élen álló színművészek közül Szeleczky Zita az első, aki a legnagyobb nyilvánosság előtt, bátran meri vallani az új világnézetet. Reméljük, most már majd mások is követhetik példáját, hiszen az ősszel néhány színház igazgatása is olyanok kezébe kerül, akik velünk azonos eszméket vallanak, és a fizikailag és szellemileg zsidómentesített színházat újra a tiszta keresztény magyar kultúra bástyájává akarják tenni.
Somody arról nem ír, hogy találkozójuk alatt megvacsorázott-e a házaspár, vagy éhkoppon voltak a beszélgetés alatt.
Nem tudható, valóban megbeszélt időpontban érkezett-e a Magyarság riportere Szeleczky Zitához, vagy váratlanul kopogtatott, s ha utóbbi történt, élt-e a váratlanság erejével. Kérdéses, nem igyekezett-e – a cikk alapján elképzelhető – felpaprikáznia az elbocsátása miatt amúgy is zaklatott színésznőt.
Enyhén szólva erősen kérdéses, hogy mennyi igaz egyáltalán abból, amit az újságíró leírt. Inkább az tűnik nyilvánvalónak: folyamatosan hazudozott.
Különösen annak tükrében, hogy milyen morális színvonalon állt a Somody elveit képviselő Nyilaskeresztes Párt. /Szeleczky Zita afférja a Pless nevű producerrel azonban tény. De az afférnak semmilyen köze nem volt Pless állítólagos vallásához. Szeleczky Zitának minden filmgyári dolgozó hálálkodva köszönte, hogy ellent mondott a folyton okvetlenkedő férfinak. Aki majd a vád egyik tanúja lesz a világháború után a Szeleczky ellen lefolytatott perben. Sz.Á./
Mindenesetre a riport megjelenése után
a szélsőjobboldali lapok előszeretettel említik Szeleczky Zitát mint eszméik támogatóját,
illetve állítólagos vonatkozó megszólalásait is idézik.
A baloldali orgánumok pedig hevesen támadják.
Szeleczky Zita az inkriminált interjú után 1941 augusztusában Olaszországba utazik egy filmforgatásra, ahonnan négy hónap után tér vissza.
Szakmai magazinokban említi: egyre több olyan neki tulajdonított nyilatkozatot, interjút olvas, amelyekhez semmi köze.
Nem perel, de ezt egyrészt a háborús helyzet is magyarázza. Másrészt 1942 januárjában tüdőcsúcshurut gyanújával többhetes kezelésre utalják a Szent János Kórházba. Betegségében a Nemzetitől történt elbocsátásnak és egyebeknek is része van. Felépülése Galyatetőn folytatódik, ahonnan májusban tér vissza.
Egyed Zoltán júliusban készíti el a jelen írás elején már idézett riportját Szeleczky Zita lakásán.
Egyed világnézete inkább liberális Szeleczky Zita konzervativizmusához képest.
/Olyannyira, hogy Egyed Zoltánt 1944 végén majd letartóztatják a nyilasok, előbb Sopronkőhidára viszik, onnan Ausztriába hurcolják. Jávor Pállal fog hazatérni betegen, miután az amerikai csapatok felszabadítják a munkatábort. 1945 után egyre kevesebb cikke jelenik meg, 1947-ben meghal. Sz.Á./
Egyed látogatásának világos célja van:
szeretné leválasztani Szeleczky Zitáról a rárakódott szélsőjobb mimikrit,
amivel előkészítheti a színésznő visszatérését a Nemzeti Színházba. A már fentebb idézett kedves szavú biztatás mellett – „mégiscsak a nemzet első teátrumában lenne a helye"– , határozottabb szavakkal is ösztönzi a visszatérést:
Magának ott kell játszani, ez törvény, sőt: parancs! Ez ellen nem lehet küzdeni. Akár van feltétele a dolognak, akár nincs.
Szeleczky kéreti magát, sérelmeit sorolja, elégtételeket emleget, de elutasítása nem tűnik kizárólagosnak.
Egyed riportja – az újságíró csaknem húsz évvel idősebb a színésznőnél – apa-lány dialógussal végződik. A Szeleczky színészete iránt már végletesen elkötelezett Egyed azt mondja:
Adok Magának egy jó tanácsot: Ha az ember észreveszi, hogy rossz úton van, vagy valahol valami jelét látja annak, hogy valami nincsen rendben, – egyszerűen megrázza magát és változtat rajta. Ért engem, Zita?
Szeleczky Zita – miközben a riport szerint csillogó szemei hamiskásan mosolyognak – azt feleli:
Értem. Nézze, az ember változik a korral, másképpen lát valamit mint rajongó ifjú bakfislány, és másképpen látja és érzi ugyanazt később! Legyen nyugodt, barátom, látok mindent és – résen leszek.
Szeleczky Zita tizennégy hónap kihagyás után, 1942 szeptemberében áll újra közönség elé Huszka Jenő Mária főhadnagyának címszerepében az Operettszínház deszkáin. A darab 256 előadásával a korszak legnagyobb operettsikere, meglehetős németellenes éllel.
Szeleczky Zita ekkor forgatja felépülése utáni első filmjét, a Nádasdy Kálmán rendezte Gyávaságot, amely a korszak egyik legművészibb és legfontosabb alkotása. Egy házaspár történetén keresztül beszéli el, hogy
miként sodorhatják az embereket akár tragédiákba is a valóságot elfedő látszatok.
A film bemutatója idején Szeleczky Zita már külön él a férjétől. Haltenberger Gyula két egybenyitott lakást bérel a Szeleczky családnak a gellérthegyi Serleg utca 8.-ban.
Szeleczky Zita jövedelme túlnyomó részével ekkoriban Alfréd bátyja vállalkozását támogatja, aki – mivel Magyarországon fogynak a készletek - egy földbirtokossal összefogva rizstermesztésbe kezd. Tervezik, hogy a rizsföldek vizén kacsákat tenyésztenek majd kacsakonzerv gyártásához.
Szeleczky Zita a filmes és az operettszínházi feladatai mellett továbbra is részt vesz jótékonysági eseményeken, maga is költ hasonló célokra.
Egy lemezfelvétel bevételét a Vöröskeresztnek ajánlja fel. A lemezen Füredi Imre Horthy István emlékére komponált dalát énekli, valamint elmondja Petőfi Sándor Föl a szent háborúra című versét.
1944 elején a Pünkösti Árpád által igazgatott, baloldalinak könyvelt Madách Színház Kamaraszínházában, az ugyancsak baloldali Várkonyi Zoltán partnereként vállal szerepet Manfred Rössner Első Anna és Harmadik Károly című kétszemélyes könnyed szerelmi vígjátékában.
A szélsőjobbhoz közelálló Egyedül vagyunk című lap január 28-i számában közli Kaba Zoltán Szeleczki Zitának címzett nyílt levelét.
A szerző a Madách színházi fellépése kapcsán az addig rendre „közénk tartozónak" aposztrofált színésznőt mint baloldali szimpatizánst bírálja.
Az előadást megtekinti a polgári módon konzervatív, színházi ügyekben ugyanakkor kérlelhetetlenül elfogulatlan Bethlen Margit grófnő is, Bethlen István ex-miniszterelnök felesége, akit a korszak közönsége jó tollú kritikusként is ismer. Szeleczky Zita megbélyegzése miatt a grófnő Madách színházi jelenléte részben demonstratív.
Kiállását jelzi a színésznő mellett.
Ám még úgy is: ha Bethlen Margitnak nem tetszik, amit lát, azt minden körülmények között megírja. A Madách Kamara előadását azonban dicséri. Szeleczky Zitáról egyebek között azt írja:
Ama színésznők közé tartozik, akiknek még beszélnie sem kell, azt is szívesen veszi a közönség, ha csak egy vajas kenyeret eszik meg.
1944 júliusában az író-dramaturg Kovách Aladár váltja Németh Antalt a Nemzeti Színház élén. Szeleczky Zitát visszaszerződteti a teátrumhoz, és ráosztja Euridiké szerepét Jean Anouilh Orpheusz és Euridiké című darabjában.
Kovách Aladár azonban a sikertelen Horthy-proklamációt követő napon, 1944. október 16-án lemond igazgatói posztjáról. A nyilasok hatalomátvétele után a feléjük elkötelezett Kiss Ferencet nevezik ki a Nemzeti direktorának.
Kiss Ferenc törli az Orpheusz és Euridiké bemutatóját.
Azt mondja:
Nem csinálunk propagandát a halálnak!
Az Anouilh-darab helyett Gárdonyi Géza Annuskáját tűzi műsorra, címszerepében Szeleczky Zitával. A próbák idején, október 29-én, a Magyar Művelődés Házában rendezett hungaristaesten Szeleczky Zita – a Nemzeti Színházat is képviselve – elszavalja Petőfi Föl szent háborúra című versét.
A verset hamarosan a rádióban is elmondja.
November elsején a többi kirendelt művésszel részt vesz a nemzetiszocialisták kulturális értekezletén a Budavári Palotában. A megjelenésre kötelezett művészek között van Cserépy László színész-filmrendező, a Nemzeti Színház egykori tagja; Dohnányi Ernő zeneszerző; Szilassy László, a Vígszínház korábbi vezető színésze, akkoriban a Fővárosi Operettszínház vendégfellépője; Vaszary János, rendező, színműíró, az Andrássy Színház direktora.
Nincs még vége, a folytatáshoz lapozzon!
