Bent Orbán értékelt, kint tüntetnek ellene
2016. február 28. 14:50
Orbán Viktor 1999 óta minden évben tart évértékelőt. Idén a tavalyi évhez hasonlóan Budapesten, a Várkertbazárban mondja el hagyományos beszédét. A kormányfő ezúttal is a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület felkérésnek tesz eleget. A miniszterelnök tavalyi értékelőjében arról beszélt, hogy a következő éveknek a mindennap keményen dolgozó emberekről kell szólniuk.
A Magyar Polgári Együttműködés már korábban arra figyelmeztetett, hogy Lánchíd utcában demonstrációt tartanak, ezért a Várkertbazárt ne a Clark Ádám tér, hanem a Döbrentei tér felől közelítsék meg a meghívottak.
A liberálisok ifjúsági szervezetének négy tagja egy nagy tükörrel várta az érkező fideszes politikusokat. "Bele tudtok még nézni?" - állt a felirat a tükör felett.
Elkészültek a színpaddal a mai tüntetés szervezői a Lánchíd utcában. Összeállnak egy közös fotóra.
Az évértékelőn megjelent a mai kormánypárthoz kötődő értelmiség és közszereplői réteg. Írók, művészek, színészek és tudósok jöttek el, így mások mellett itt van Balázs Péter, Schmidt Mária és Alexa Károly. A rendezvényen megjelent Széles Gábor nagyvállalkozó, a Magyar Hírlap és az Echo TV tulajdonosa.
A politikusok közül itt van már Kövér László házelnök, Tarlós István, Budapest főpolgármestere, Kósa Lajos és Semjén Zsolt is. Az évértékelőn megjelent Szőllösi György is, aki a FourFourTwo magazin főszerkesztője és egyben a stadionépítések nagy támogatója.
"Elvileg persze a héten történt választási irodás incidens miatt vagyunk itt, de manapság minden tüntetés szól valami másról is. Arról, ahogy a szabadságot kihúzzák a lábunk alól" - mondja a fiatalember az Együtt standja mögött. "Azért vagyunk itt, hogy erőt mutassunk, hogy megmutassuk, hogy nem szabad félni" - toldja meg a mellette álló hölgy. "A következő választások? Szerintem le lehet majd győzni a Fideszt, csak nem úgy, ahogy 2014-ben próbáltuk" - mondja a fiatalember. "Akkor nagyon aláfeküdtünk az MSZP-nek. Nem lett volna szabad." "De pontosan hogyan állnának neki a Fidesz legyőzésének?" - kérdezzük. "Hát... ööö, mindenkinek tennie kell a dolgát. A lehető legjobban".
Rogán Antal a feleségével érkezett, de itt van már Martonyi János volt külügyminiszter is
A nem túl nagy méretű terem mostanra teljesen megtelt, még öt perc van a kezdésig.
Kerényi Imre és Parragh László is már az évértékelő helyszínén van.
Az Origo helyszíni tudósítójának jelentése szerint többen a sajtópáholy mögött állnak, mert már nincs elég hely a teremben.
Csányi Sándor, az OTP vezetője tavaly nem jelent meg Orbán Viktor évértékelőjén, idén azonban eljött - jelenti tudósítónk.
Székeket hoznak, hogy akik állnak, valahogy le tudjanak ülni. Közben megérkezett Orbán Viktor is.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szerint ha nem tudjuk megoldani a menekültválságot, akkor ez a konfliktus erodálhatja ezeréves történelmünket is. Ha 2015-re visszatekintünk, akkor ma már tudjuk, mi volt a legfontosabb esemény. Akkor viszont nem volt ilyen egyértelmű, ehhez jó vezető kellett - fogalmazott, hozzátéve, hogy Orbán Viktort Európa legerősebb vezetőjeként tartják számon.
Már vagy 200-an lehetnek itt a Lánchíd utcában a tüntetni készülők. Van közöttük magas sarkús tizenéves lány, állig érő bajszú férfi EU-s zászlóval, jól öltözött öregúr, vastagon smikelt hölgy, szemüveges fiatalember. Beindult a zászlóbiznisz, egy férfi magyar és EU-s zászlókkal a hóna alatt cirkál a tömegben. A hangfalakból angol nyelvű popzene dübörög.
Orbán Viktor, miután köszöntötte a közjogi méltóságokat, idézett A kis magyar pornográfia című könyvből, miszerint milyen a jó politikai beszéd. Olyan tervekről kell szólnia, amely nem kerül sokba, nagy meglepetést kelt, és a társadalom is örül neki. Ma már viszont ennél nehezebb a politikusok dolga szerinte, kevés már az, hogy hogyan szabaduljunk meg a kommunistáktól. 26 évvel a rendszerváltás után még mindig nem egyértelmű, hogy sikerült-e megszabadulni a kommunistáktól - mondta. Úgy véli, a mai fiatalok közül sokaknak már nincs is semmilyen emléke a kommunizmusról.
Fejtörést már nem az okoz, hogy merre araszoljunk ki a KGST-ből, hanem hogy hogyan védjük meg nemzeti értékeinket az Európai Unióban. Nem csodálkozhatunk, ha találgatások röppennek fel a generációváltásról, majd azt mondta, hogy van olyan politikai párt, amely velük szemben követeli a fiatalítást. Mielőtt átadjuk a zászlót, még tartjuk egy kicsit - tette hozzá.
Hol tart Magyarország a történelmi időben - vetette fel a kormányfő. 26 évet a kommunizmusban, 26 évet a rendszerváltás után élt Orbán Viktor, aki arra emlékeztetett, hogy a 21. század hetedén már túlvagyunk, már benne vagyunk a keddben. Gondolták-e, hogy a rendszerváltás utáni korszak már hosszabb, mint a Horthy-korszak és már csak hét év kell, és hosszabb lesz a Kádár-rendszernél is.
Lehetetlen válaszolni arra a kérdésre, hogy mekkora hányadát tettük meg az útnak. Azt meg tudjuk mondani, hogy a második ciklus felénél tartunk, de azt nem, hogy a polgári Magyarország szempontjából hol tartunk. Most van értelme harcolni, a többi a történelem urának a kezében van - tette hozzá. Most épülhet a mi polgári Magyarországunk, egy nemzeti keresztény korszak.
Kellett közel 50 év, hogy a sikeres európai országok közé kerüljünk. Az ipar szárnyalt, a mezőgazdaság is, minden bajunk mellett erősek, műveltek voltunk - emlékezett a monarchiabeli időszakra Orbán. Itt még nem tartunk, mert nem 50 évünk volt erre, hanem csak 26 - fogalmazott a kormányfő. A Horthy-rendszerre emlékezve azt mondta, hogy Spanyolországnál, Írországnál is jobban álltunk, pedig nem sokkal korábban háborúban vettünk részt. Az a teljesítmény, amelyet akkor erőből és túlélésből megmutattunk, az nem mércéje a mai világnak - tette hozzá. A Kádár-korszakról szólva úgy fogalmazott, hogy ha 45 évig megyünk be az erdőbe, nem tudni, mennyi ideig tart, amíg kijövünk onnan.
Úgy becsüljük, kb. 1500-2000 ember lehet a Lánchíd utcában.
Miközben a többiek emelkedtek, nálunk eladósodottság, infláció, munkanélküliség, pénzügyi összeomlás és IMF-nyakörv - így látja a kormányfő a rendszerváltás utáni időszakot. Három év alatt viszont álláspontja szerint visszarántották a gazdaságot, és visszafizették az utolsó "huncut garast" is az Európai Uniónak. 2014-ben 3,4 százalékos GDP-emelkedéssel repülőrajtot vettünk, és megindítottuk a gazdasági felzárkózást. Ne higgyék, hogy ez egyszerű, könnyű és gyakori dolog, ellenkezőleg, ritka, mint a fehér holló. Az elmúlt 50 évben ez csak kevesebb mint tíz országnak sikerült - mondta.
Az emberek jó hangulatban beszélgetnek a Lánchíd téren a tüntetés kezdetére várva. "Emlékszik rám?" "Persze, a Szabadság téri tüntetésről!" "Ott voltam aznap este a választási iroda előtt. Olyan jó volt a hangulat." "Na, a Frei új könyve! El kell olvassad." "Vajon őfelsége odafent már elkezdte?" "Csináljunk már egy szelfit!"
Ezt a sikert közösen értük el - mondta Orbán, aki a multikat is megemlítette, majd megismételte a kormányzati kommunikáció sarokpontját: a magyar reformok működnek! Gyerekes álmodozások, osztályharcos romantika helyett érdekegyeztetésre és egybefésülésre van szükség. Ehhez nagyon erős, stabil néppártra és az emberek érdekeit figyelembe vevő néppárti kormányra van szükség - mondta Orbán, aki szerint megmentették az iskolákat és a kórházakat. Ha csődbe jutott a fenntartó, akkor az általa fenntartott intézmény is csődbe jutott - fogalmazott Orbán, aki szerint nem kell aggódni a Klik 17 milliárdos adóssága miatt. Ha elbírtunk az IMF-fel, akkor ezzel sem lesz probléma - mondta.
Több mint 500 milliárd forintot fordítottunk a kórházak fejlesztésére - állítja Orbán, aki szerint ilyen még nem volt. Budapesten viszont még baj van, ezért meg kell építeni a szuperkórházat - tette hozzá.
Én is szeretem, ha tiszta víz van a pohárban - fogalmazott, hozzátéve, hogy csak olyan béremelést támogat, amelynek megvan a fedezete, de a magyar gazdaság fejlődési üteme és tartóssága még mindig nem elegendő, mert a magyar gazdaság még mindig nem elég versenyképes - mondta Orbán Viktor. Adócsökkentés, szakképzés, kevesebb bürokrácia, digitalizáció, magasabb üzleti kultúra - ezeket kell megoldani Orbán Viktor szerint ahhoz, hogy a versenyképesség fejlődjön.
Nem kifejezetten a Fidesz holdudvarához tartozó személyektől vett idézetekkel rukkolt elő a miniszterelnök. Esterházy Péter író – függetlenül attól, hogy mennyire jelentkezett az adott korszakban közéleti írásokkal – soha sem titkolta, hogy az Orbán-kurzus ellenfelei közé tartozik. Ugyanez igaz Tamás Gáspár Miklós korábban liberális, ma újbaloldali filozófusra, politikusra, közíróra. A harmadik idézett Takler Ferenc szekszárdi borász. A sztárborászokat általában nemzeti kötődésűnek szokták tartani, de Takler nem tartozik azok közé, akik a leginkább álltak ki közülük a Fidesz mellett.
A kinti tüntetésen a hangosbemondó mindenkit arra bátorít, hogy vegye elő a telefonját, csináljon egy szelfit, és töltse fel az internetre.
A világpolitikában úgy is meg lehet változtatni egy országnak a helyét, hogy a határokon nem változtatnak - mondta Orbán Viktor, aki szerint vannak állócsillagok, akikhez hozzátájolhatjuk magunkat. Berlin, Moszkva és Isztambul a három pont Orbán Viktor szerint, de ez nem azt jelenti, hogy mindig mindenben egyet kell érteni velük. Ezt csak gyermekded lelkek gondolhatják - tette hozzá. Amikor választani kellett a hatalmak közül, akkor mindig belebetegedtünk - fogalmazott Orbán Viktor, aki szerint haláltáborokba hurcolt emberek tömegeivel álmodunk ilyenkor, amikor erre kényszerítenek minket. Éppen ezért a béketáborban kell maradni - mondta.
Németország múltján nem lehet változtatni, Moszkva pedig, ha akarná sem tudná a szabadságot a politikájának középpontjába állítani - mondta Orbán, aki szerint ki kell állni a magyar érdekekért.
Orbán Viktor szerint veszély fenyegeti a pénzügyi stabilitást, az éppen csak megindult felzárkózást, a gondosan felépített külpolitikát és a terrormentes közbiztonságot, valamint a nemzeti kultúránkat is. A veszély neve népvándorlás - véli a kormányfő, aki szerint 2015 olyan évszám lesz a történelemkönyvekben, amelyet be kell majd magolniuk. Véget vetett a 2015-ös év Európa biztonságának, mi már akkor arra figyelmeztettünk, hogy újkori népvándorlás vette kezdetét - tette hozzá.
Miért éppen mi, miért éppen a közép-európaiak vették észre ezt a tendenciát - vetette fel Orbán, aki szerint a rendszerváltás utáni küzdelem és a történelmi tapasztalatok is hozzájárulhattak ehhez.
Egy jómódú, biztonságos álomvilágban elmosódnak a határok, mint például szabadság-felelősség, férfi-nő - mondta a kormányfő, aki szerint a valóságot nem szabad összekeverni a vágyálmainkkal. Olyan korszak köszöntött ránk, amelyre nem voltunk felkészülve, pedig minden eddiginél nagyobb embertömeg indulhat meg Európa fel - tette hozzá.
Az ideérkezőknek eszük ágában sincs átvenni a mi értékrendünket, mert a sajátjukat erősebbnek látják. Velük nem lehet pótolni a hiányzó munkaerőt, náluk ugyanis jóval magasabb a munkanélküliség - jelentette ki Orbán Viktor, aki szerint azokat sem tudták integrálni, akik fokozatosan, évtizedek alatt érkeztek Európába.
A politika nem szakadhat el a valóságtól - véli Orbán Viktor. Szerinte hiába építjük fel a világunkat szép eszmékből, ha nem a realitás lábán áll, akkor vágyálom marad. Talán ezért bolyong boldogtalan liberális politikus Brüsszel utcáin - mondta.
A kormányfő szerint a történelem ránk rúgta az ajtót, ostrom lá vette az európai kultúrát és az európaiak biztonságát. Aligha a migránsokra kell haragudnunk, többségük ugyanis maga is áldozat. A gond az, hogy míg ők a saját érdekeikért tesznek, addig az európaiak nem a sajátjukért cselekednek.
Európa helyzete módot ad arra, hogy megvédje magát, de erre nincs szándék - fogalmazott Orbán Viktor. Hogyan épülhetett le az a reflex, hogy megvédjük értékeinket, földjeinket? - vetette fel. Európa Hellasz és nem Perzsia, kereszténység és nem kalifátus. Amikor ezt mondjuk, akkor ebben nincs semmilyen rangsor, csak különbség. Néhány éve úgy tűnt, hogy nekünk is tetsző rend van az európai vezetők szívében, miután egymás után jelentették ki, hogy a multikulturalizmus halott. 2015-ben viszont minden megváltozott, a korábbi egyetértés darabjaira hullott - tette hozzá.
Azt hallottuk az egyik reggel, hogy legyünk szolidárisak, és segítsünk - ez természetes Orbán szerint, aki úgy véli, ha itt segítünk, idejönnek, ha ott segítünk, ott maradnak.
A kormányfő szerint Brüsszelben a politikai és szellemi elit világpolgár, míg az emberek nemzeti érzelműek. Nincs esély, hogy szót értsenek egymással, ezért a politikusok szóba sem állnak az emberekkel. Tudják, merik, teszik - ezt így mondták mifelénk - tette hozzá.
Orbán Viktort "itt a piros, hol a piros"-t játszó csalóhoz hasonlította Vajda Zoltán az Új Magyarország Köztársaságtól. Szerinte a kormány ugyanazt csinálja, mint a zsebes csalók, csak egyel nagyobb méretben. „Ez a csaló most 1294 menekültről hadovál. Róluk akar népszavazást tartatni.” Vajda szerint már most is ennél több szír, egyiptomi és libanoni állampolgár él legálisan Magyarországon, nem beszélve a 20 ezer kínairól, de vannak még itt vietnamiak és szlovákok is. „Ők sem erőltették ránk a vallásukat, nem hoztak létre párhuzamos társadalmakat. Pont ez az 1294 tenné?”
Persze lehet köztük terrorista, bűnöző, rossz ember. De hát a Fideszben is van olyan, aki durván megverte a feleségét, és egy vak kutyára kente, van olyan, aki lebukott pénzhamisítással, van olyan, aki hamis potencianövelővel kereskedett, és most már van feltételezett gyilkos is - mondta Vajda. De mégsem gondolja, hogy minden fideszes nőverő seftes feltételezett gyilkos lenne, mert nem akar általánosítani.
Vajda szerint Orbán népszavazási ötlete csak a valós problémákról tereli el a figyelmet, például, többen halnak meg Magyarországon kórházi fertőzésben, mint autóbalesetben, vagy hogy a Klik másfél millió gyerek és tanár életét keseríti meg.
Vajda azt mondta, hogy beadványok százaival támadják majd meg a népszavazási kezdeményezést, ha tényleg a Kúria elé kerül, és erre buzdította a hallgatóságot. „A csalók nem értenek másból, csak az erőből. Abból, ha kapnak egy kokit meg egy sallert.”
Olyan országokból hívunk be százezreket, amelyekkel hadban állunk. A veszélyek kiszűrésére esélyünk sem volt, ma sem tudjuk, hogy ki terrorista, gazdasági bevándorló, menekült. Déli határainknál egyre nő a nyomás, a brüsszeli tehetetlenség viszont egyre nagyobb káoszt okoz. Délről a görögök tolják, északról a német szirénhangok csábítják a tömegeket - mondta. Orbán Viktor szerint minden eshetőségre fel kell készülni. Ez önmagában viszont kevés szerinte, ezért meg kell erősíteni a védelmi vonalakat. Ez viszont igen költséges, eddig 85 milliárd forintot költöttek rá. Újabb katonákat "küldtem a határra", "elrendeltettem" a készenléti állapotot két megyében - fogalmazott.
A déli határok megvédése kevés lesz, egy másik harcmezőn is sikeresnek kell lenni - jelentette ki Orbán, aki a diplomáciára gondolt. A kötelező betelepítési kvótáról azt mondta, hogy igazságtalan és észszerűtlen. Minden tagállamra vonatkozó kötelező szétosztási rendszert akarnak létrehozni Orbán Viktor szerint, aki úgy véli, két csoportra oszlott az Európai Unió: akik támogatják ezt az ötletet, és akik nem. Nem hagyhatjuk, hogy Brüsszel a törvények fölé helyezze magát, és hogy arra kényszerítsenek bennünket, hogy importáljuk az elhibázott bevándorláspolitikájuknak gyümölcsét, nem fogunk antiszemitizmust, homofóbiát és rasszizmust importálni - tette hozzá. "Nem lesznek törvényen kívüli városnegyedek Magyarországon. Sem felgyújtott menekülttáborok, de bandák sem fognak vadászni feleségeinkre, leányainkra. Magyarországon már a kísérleteket is csírájában elfojtjuk és megtoroljuk."
Nem adjuk fel azt a jogunkat, hogy mi döntsük el, hogy kikkel akarunk együtt élni, és kikkel nem. Rizikó nélkül nincs kockázat - próbált viccelni Orbán, aki szerint a Magyarországgal szembeni hang nyers, durva és agresszív. Pénzügyi megvonással is fenyegetnek minket, mondván, mi hálátlanok vagyunk, de a valóság az, hogy egyetlen fityinggel sem tartozunk egymásnak - mondta. Magyarország a rendszerváltáskor, kivérezve és 40 évnyi kommunizmus után, tőkehiányosan megnyitotta kapuit. Amit a nyugati cégek behoztak, azt ki is vitték, nem tartozunk egymásnak - fejtegette a kormányfő.
Nem hozhatunk az emberek feje felett az életüket súlyosan befolyásoló döntéseket, ezért írtuk ki a népszavazást - mondta Orbán Viktor. Szerinte Brüsszel nem lehet Szovjetunió újratöltve, hogy ránk kényszerítse az akaratát.
Nagyon meleg van a teremben, ezért nyitva vannak az ajtók. Kintről apróbb zaj hallatszik, de csak a légfrissítő gépek mennek. Ókovács Szilveszternek is csak állóhely jutott - jelentette helyszíni tudósítónk.
Hajrá, Európa, hajrá, magyarok! - Orbán Viktor ezúttal így fejezte be a beszédét.
Tudósítónk szerint nagy taps volt a beszéd végén, de nem állt fel senki, sőt a Himnusz és a Szózat sem hangzik el. Gyorsan távozik mindenki.
Többen körbevették Orbán Viktor kormányfőt, és fotózkodnak vele.
Idősebb hölgyekkel beszélt a kormányfő, majd egyszer csak elment.
„Csak az egészséges emberek lehetnek szabadok, és csak a szabad ember dönthet arról, hogyan őrzi meg az egészségét” - mondta Komáromi Zoltán háziorvos (már 30 éve az). Elmondása szerint az egészségügyben senki sem érzi magát biztonságban, egy háziorvos pedig kétszer is meggondolja, hogy kórházba küldje a betegeit. „A kormányt, úgy néz ki, hogy zavarják a betegek és az öregek.” Hiába adtak 100 mentőautót, és hiába hivatkoznak mindig erre, azoknak a kocsiknak a nagy része most is ott áll az állomáson. Nincs elég szakember, aki vezethetné őket.” Komáromi szerint hiába mondja az államtitkár, hogy nincs munkaerőhiány az egészségügyben. Ha az orvosok kivándorlása ilyen ütemben folytatódik, 2 év múlva másfél, kétmillió ember lesz háziorvos nélkül.
"Kórházba Viktorral" - skandálják többször is a tüntetők a beszéd alatt.
A 3-4000-es tömeg hatalmas robajjal fogadja a Várkertbazárból kiszállingózó embereket. Hangosan szól az "Orbán takarodj!"
Nem volt meglepő elem Orbán Viktor kormányfő évértékelő beszédében - mondta az Origónak Juhász Attila, a Political Capital vezető elemzője, aki szerint a kormányfő az előzetes várakozásoknak megfelelően előkészítette a népszavazási kampányt. A beszéd második fele szinte kizárólag a menekültválságról, illetve annak kormányfő általi narratívájáról szólt, de új elem nem jelent meg benne. Nagyjából ugyanazokat az érveket mondta el ugyanis, amelyeket már korábban is hangoztatott a kormány - fogalmazott Juhász Attila. Egy pontot ugyanakkor tisztázott a miniszterelnök, szavai szerint ugyanis a népszavazás nemcsak a már meghozott kötelező kvótákról szóló döntésekről szól majd, hanem a márciusi EU-csúcs határozatairól is.
„Most fejezte be Orbán odabent az évértékelő beszédét” - mondta Szigetváry Viktor, az Együtt elnöke a Lánchíd utcai tüntetésen. A közönség félperces pfujolással reagál. „Orbán szerint Brüsszelt meg kell állítani, de szerintünk Orbánt kell megállítani." Szigetváry úgy véli, hogy a múlt heti, választási irodás incidens az Orbán Viktor-féle alkotmányos puccs eddigi betetőzése. Az alkotmányos puccs 2010 óta zajlik, legfontosabb állomásai az Alkotmánybíróság lenyomása, a magánnyugdíj-pénzek lenyúlása és az új alaptörvény alkotmányellenes megalkotása volt. Orbán Viktor a jövőben mindent meg fog tenni, hogy kivigyen minket az EU-ból, de Szigetváry szerint az Együtt mindent megtesz, hogy ebben megállítsa őt.
A Lánchíd utcai tüntetés a Himnusszal ért véget.
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint nem a menekültek, hanem a miniszterelnök "és skinheades csapata" jelenti a legnagyobb veszélyt az országra. Oláh Lajos, a DK független országgyűlési képviselője Orbán Viktor vasárnapi évértékelője után újságíróknak nyilatkozva a beszédet tragikusnak értékelte, amely szerinte a Horthy-rendszert dicsőítette, és elvetette az Európai Unió értékeit.
A Magyar Liberális Párt szerint "Orbán illiberális államában" ma minden magyar kénytelen első kézből megtapasztalni, hogy milyen volt a kommunista rendszer.
Tóbiás József, az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint Orbán Viktor nem foglalkozott a társadalom valódi problémáival, amiből arra lehet követeztetni, hogy ezekben a kérdésekben nem is várható tőle megoldás. Miközben a miniszterelnök 21. századi egészségügyről beszél, addig a valóságban az egészségügy romokban van, az oktatás összeomlott, a közigazgatás szétzilálódott - fejtette ki Tóbiás József, példaként említve, hogy orvosok ezrei, szakápolók tízezrei hagyják el Magyarországot. Az MSZP vezetője aláhúzta továbbá, Orbán Viktor nem beszélt emberek millióinak létválságáról sem.
Orbán Viktor helyesebben tenné, ha nem az urizáló tanácsadói által lefestett virtuális Magyarországon élne, hanem személyesen tapasztalná meg a valóságot - írja a Jobbik a miniszterelnök szavaira reagáló közleményében. "A valóság ugyanis az, hogy Magyarországon léteznek olyan falvak, városrészek, melyekben a párhuzamos társadalom már megvalósult, a törvény nem érvényesül. A valóság az, hogy egyes iskolákban nincs pénz fűtésre, de krétára sem. A valóság az, hogy egészségügyi intézményeink állapota tragikus, felszereltségük elavult. A valóság az, hogy az államadósság összege még nőtt is" - írják.