Vágólapra másolva!
A másfél évtizeddel ezelőtti Prisztás-gyilkosság pénteken kezdődő büntetőperében az ügyészség felbujtóként nyereségvágyból, előre kitervelten elkövetett emberöléssel vádolja Portik Tamást. A megtörtnek embernek látszó Portik nem tett vallomást, csak észrevételeket fűzött a vádirathoz, amit teljesen abszurdnak tart.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül12 bejegyzés
09:50
május 17, 2013
Vágólapra másolva!

A vád: fejbe lövette Prisztás Józsefet

Pénteken kezdődik a Fővárosi Törvényszéken az a büntetőper, amelyben Portik Tamást a több mint másfél évtizeddel ezelőtti Prisztás-gyilkosság miatt vádolja többszörösen minősülő emberöléssel az ügyészség.

Portik Tamás egy időben a legkeresettebb magyar bűnözők listáját vezette, az 1990-es években az olajszőkítéssel kapcsolatba hozott Energol Rt. vezetője volt. Tavaly júliusban elfogták, és előzetes letartóztatásba helyezték. A hatóságok őt gyanúsították meg felbujtóként Prisztás József 1996-ban és Boros József Károly 1998-ban, az Aranykéz utcai robbantásban, továbbá Seres József, valamint testőre 1999-ben Tahitótfaluban történt meggyilkolása ügyében.

Forrás: MTI/Lakatos Péter
Portik Tamást viszik el a rendőrök a bíróságról

A Prisztás-ügy pénteken kezdődő büntetőperében az ügyészség nyereségvágyból, előre kitervelten elkövetett emberöléssel vádolja Portik Tamást felbujtóként. Egyik társa, egykori testőre a vádhatóság szerint az emberölés tettese, másik vádlott-társa, ismerőse pedig a bűnsegédje volt.

A vádirat rögzíti, hogy Portik Tamás 1994 és 2000 között az Energol Rt. vezérigazgatója volt, a cég tevékenysége révén jelentős vagyont szerzett, és egyre nagyobb befolyásra tett szert az alvilágban, majd 1996-ban elszámolási vitába keveredett a budapesti éjszakai élet másik meghatározó alakjával, Prisztás Józseffel, és elhatározta, hogy megöleti. Portik Tamás ismerőse csalta a III. kerületi Ladik utcai tetthelyre 1996. november 1-jén az áldozatot, ott Portik testőre pisztollyal fejbe lőtte a kocsijába beszálló Prisztást, aki a helyszínen meghalt.

Az eljárás egy korábbi szakaszában Portik Tamás ügyvédje azt nyilatkozta: ügyfele abszurdnak tartja a vádakat, ártatlannak vallotta magát, és megtagadta a vallomást.

A perről itt olvashat egy rövid előzetest, itt pedig az összes Portik Tamásról szóló hírünket megtalálja.

09:52
május 17, 2013
Vágólapra másolva!

Sejtették a rendőrök

A Blikk közben azt írja, hogy már a merénylet előtt sejtették a rendőrök, hogy Prisztás Józseffel előbb-utóbb végezni fog valamelyik ellenlábasa, de nem tehettek semmit. A lapnak Orosz István, a Nemzeti Nyomozó Iroda bűnszervezetek elleni osztályának volt vezetője, aki a Prisztás-gyilkosság idején a BRFK életellenes bűncselekményeket vizsgáló csoport nyomozója volt, azt mondta: az akkori nyomozás során megtalált mozaikok akkor nyertek értelmet, amikor egy újabb, nemrégiben feltárt részlet a helyére került. Portikot és csoportját szemmel tartották, mint ahogyan a többi szervezett bűnözői kört is, de akkor a puszta feltételezés kevés volt, bizonyítani pedig nem lehetett az érintettséget.

10:10
május 17, 2013
Vágólapra másolva!

A sztárügyvédek sem vállalták Portik Tamás védelmét

Kirendelt védője lehet Portik Tamásnak. Előző védője, Bánáti Kristóf akkor szállt ki, amikor kezébe kapta a Prisztás-gyilkosságról szóló vádiratot. Élettársa több ügyvéddel is tárgyalt, de senki sem vállalta a nyereségvágyból előre kitervelten elkövetett emberöléssel vádolt Portik védelmét.

10:20
május 17, 2013
Vágólapra másolva!

Ellepték a kommandósok a környéket

A Fővárosi Törvényszék épületét körbevette a rendőrség és a TEK, az épület előtti utcarészt teljesen lezárták. "Már megint mi ez a nagy felhajtás?" - kérdezte bosszankodva a taxis, majd amikor meghallotta Portik Tamás nevét, csak annyit mondott: jól van, hogy bűnöző, vagy ki tudja azt is, de mire ez a felhajtás? Nagyon sok az újságiró, most kezdik beengedni őket és az érdeklődőket a terembe.

10:45
május 17, 2013
Vágólapra másolva!

Még senki nem engednek be

Még nem engedték be az érdeklődőket a terembe, nagy a tömeg a bíróság előtt.

 

10:49
május 17, 2013
Vágólapra másolva!

Megtiltották a közvetítést

A tárgyalásról nem tudósíthatunk élőben, a közvetítést nem engedélyezte a bíró. Amint lehetséges, és szünetet rendelnek el, tudósítunk az eseményekről.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Portik Tamás a bíróságon - A képre kattintva galéria nyílik!

10:55
május 17, 2013
Vágólapra másolva!

Maszkos TEK-esek őrzik Portikot - kép

Fotó: Hajdú D. András [origo]
 A képre kattintva galéria nyílik!

12:07
május 17, 2013
Vágólapra másolva!

Portik a bíróhoz beszél - kép

Fotó: Hajdú D. András [origo]
 A képre kattintva galéria nyílik!

12:29
május 17, 2013
Vágólapra másolva!

Portik tagadta bűnösségét

Portik Tamás tagadta bűnösségét, mert állítása szerint semmi köze nincs a bűncselekményhez, egy általa teljesen ismeretlen ember megölésével vádolják. A vádlott arról is beszélt, hogy "napi politikai csatározások eszköze", és "mindenféle politikai koncepció érdekében" el kell eltűrnie, hogy a nevét, a családját tönkreteszik. Portik azt is hangulatkeltésnek nevezte, hogy az ügyészség az éjszakai élet egyik meghatározó alakjaként állította be, a vád több állítását pedig abszurdumnak tartja.

13:10
május 17, 2013
Vágólapra másolva!

Portik sportzakóban, megtörten

A bíróság Portik Tamás védőjének kérésére - aki ügyfele egészségi állapotára hivatkozott - rövid szünetet rendelt el a másodrendű vádlott meghallgatása után.

A per komoly biztonsági intézkedések mellett kezdődött el, mindhárom vádlott külön sorban ül, két-két fekete maszkot, golyóálló mellényt és fegyvert viselő TEK-es vigyázza őket. A tárgyalás előtt mindhárom vádlottról levették a bilincset. Portik Tamás törékeny, megtört embernek látszik. Világos nadrágban, fehér ingben és barna sportzakóban, borostásan jött a tárgyalásra, mellette egy nagy kockás bevásárlótáska, az ölében papírok vannak. A vádirat olvasása közben folyamatosan jegyzetelt. Vallomást nem akart tenni, de észrevételeket fűzött a vádirathoz: halkan, lágy hangon beszélt, a bírósághoz nagyon udvariasan szólt. Azt mondta, nem ismerte Prisztás Józsefet, sem az ő, sem senki más halálát nem kívánta soha. "Nem vagyok bűnöző, nem iszom alkoholt, nem dohányzom, soha életemben nem drogoztam. Egyetlen célom az volt, hogy a gyerekeimet rendesen neveljem fel" - mondta.

A vádirat lényege szerint Portik és Prisztás is szemetet vetett egyik adósuk több ingatlanára, és Portik azért ölette meg Prisztást, mert ő nem akart lemondani róluk. Portik a gyilkosságot a harmadrendű vádlott segítségével tervelte ki, ő, a harmadrendű vádlott Prisztás bizalmasa volt, ő csalta el a gyilkosság helyszínére. A vádirat szerint a gyilkosságot a másodrendű vádlott hajtotta végre, aki abban az időben Portik Tamás bizalmasa, sofőrje és testőre volt. Portik és a másodrendű vádlott is azt mondta, abszurd a feltételezés, már csak azért is, mert a gyilkosság után egy átlagos testalkatú embert kerestek, a másodrendű vádlott viszont 140 kiló volt abban az időben. A szakács végezettségű férfi ugyan nem magas, de most is nagydarab.

13:14
május 17, 2013
Vágólapra másolva!

Folytatódik a tárgyalás

A tárgyalás 11 óra előtt a harmadrendű vádlott meghallgatásával folytatódott.

14:30
május 17, 2013
Vágólapra másolva!

Tagad a harmadrendű vádlott

A harmadrendű vádlott, aki abban az időben a Téboly kávézót üzemeltette, a vád szerint Prisztás bizalmasa volt, és főleg információkkal segített Portiknak a gyilkosság végrehajtásában. Ő is tagadta bűnösségét, bár a vádban szereplő több állítást elismerte a kihallgatása során tett vallomásaiban, ezeket a bírónő olvasta fel a tárgyaláson. A férfi szerint ő nem tudta, hogy Portik Tamás mire készül, egyszerűen csak segített neki, amikor információkat kért tőle Prisztás napirendjéről. "Nem volt ez nekem furcsa, máskor is kértek szívességet a kávézóba betérő vendégek" - magyarázta. Azt elismerte, hogy találkozót beszélt meg Prisztással a gyilkosság napjára a Ladik utcába, és előtte elvitte oda Portik Tamást körülnézni. Azt állítja, nem tudta, hogy Portik mire készül, de azt is elismerte, hogy a tőle kapott SIM-kártyán beszéltek, és miután közvetlenül a gyilkosság előtt Prisztás megérkezett a helyszínre, felhívta Portikot, és szólt neki, hogy megjött. Hogy ezt miért tette, azt csak azzal magyarázta, hogy azért, mert Portik erre kérte.

Közvetlenül a gyilkosság után megrémült, elejtette a telefonját is, aminek leesett az akumlátora és kiesett belőle a kártya is. Ezt később, amikor rájött, hogy "tudtomon kívül részese lettem egy ilyen cselekménynek", a kártyát még el is törte, és betette egy dobozba, később pedig kidobta. "Nagyon bánom, de tényleg, azt hittem, az egész feledésbe merül, ha kidobom a kártyát, és nem tudja meg senki" - mondta az egyik kihallgatásán.

Pár nappal a gyilkosság után Portik Tamás és két számára ismeretlen férfi meglátogatta a Téboly kávézóban, és pisztollyal megfenyegették, hogy ne beszéljen senkinek a gyilkosságról. A férfi szerint számára "ekkor állt össze a kép, pánikbeteg lettem, kihívták rám a mentőt". Azt állította, soha nem kapott Portiktól pénzt a hallgatásért, de később többször is fenyegették, furcsa autók köröztek a kávézója körül. A férfi azt mondja, mostanában csak néha futott össze Portikkal, de csak köszöntek egymásnak, "örültem, hogy nem kell beszélni."

A férfi a nyomozás alatt részletes vallomást tett, amit később visszvont. Ezt az ügyészségen azzal indokolta, hogy azt lelki kényszer alatt tette, többször megfenyegették a rendőrök és magas rangú rendőri vezetők felhívták, és megfenyegették, hogy ha nem tesz Portik ellen vallomást, akkor soha többé nem látja a családját, és mindig börtönben marad.