Milliókat lehet igényelni az új otthonfelújítási programban

Vágólapra másolva!
A kormány új programjának köszönhetően nagyságrendileg 20 ezer korszerűtlen, 1990 előtt épült családi ház energetikai felújítása valósulhat meg.
Vágólapra másolva!

Közös közleményben ad tájékoztatást a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és az Energiaügyi Minisztérium (EM) a nemrég bejelentett, 108 milliárd forint keretösszegű otthonfelújítási program részleteiről. A program a családi házak energiahatékonyságának javítását szolgálja. A támogatott háztartások a jelentős energiamegtakarítást eredményező beruházásoknak köszönhetően könnyebben tarthatják fogyasztásukat a rezsivédett sáv alatt.

Vissza nem térítendő támogatás, kamatmentes hitelkonstrukció

A program keretében a kormány kedvezményes, kamatmentes hitelkonstrukcióval és vissza nem térítendő támogatással segíti, ösztönzi az otthonok felújítását. 

A Nemzeti Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv REPowerEU fejezetéből lehívott, 108 milliárd forintos keretösszegből nagyságrendileg 20 ezer korszerűtlen, 1990 előtt épült családi ház energetikai felújítása valósulhat meg.

A támogatott beruházásokat háromféle forrás finanszírozza: 

  • a kedvezményezettek által biztosított önerő, 
  • kamatmentes hitel, és
  • vissza nem térítendő támogatás. 

A vissza nem térítendő támogatás összege 2,5–3,5 millió forint között mozoghat.

Mértéke főszabály szerint attól függ, hogy az adott járás átlagjövedelme hogyan aránylik az országos szinthez.

nagypáli, ház
Nagypáli madártávlatból: az új otthonfelújítási programmal mintegy 20 ezer lakóház energetikai korszerűsítését támogatja a kormány (illusztráció)
Fotó: Varga György / MTI

Ahol alacsonyabb a jövedelem, ott magasabb vissza nem térítendő támogatás nyerhető el.

A tavalyi bruttó átlagkereset 130 százaléka (742.560 forint) feletti havi bruttó jövedelmű magánszemély lakóhelyétől függetlenül a legnagyobb arányú hitelrészt kaphatja.

A minisztériumok közleményében szereplő három kategória az átlagjövedelmek szintjei alapján (a *-gal jelölöt kategóriákban a járások tételes felsorolását cikkünk második oldalán találja):

Járás átlagjövedelme az országos átlaghoz képest

Hitel 

(visszatérítendő)

Támogatás

(vissza nem térítendő)

75%-ánál alacsonyabb 
(63 db járás*)

2,5 millió forint

3,5 millió forint

75%-ánál magasabb, de 110%-ánál alacsonyabb 
(96 db járás)

3 millió forint

3 millió forint

110%-át meghaladó 
(38 db járás*)

3,5 millió forint

2,5 millió forint

Főbb pénzügyi keretek

A maximális hitelösszeggel és támogatással számolva a kormány összesen 6 millió forinttal járul hozzá a magyar emberek családi házainak felújításához. 

Az állami hozzájárulást legalább 1 millió forint önerő egészítheti ki. 

A pályázó saját forrásból nagyobb összeggel is fedezheti a fejlesztési költségeket, ettől azonban sem a hitel, sem a vissza nem térítendő támogatás mértéke nem változik.

Milyen otthonokra vehető igénybe támogatás?

A pályázati lehetőség az életvitelszerűen lakott, egy- és többlakásos családi házakban tervezett beruházásokra vehető igénybe. A programban a következő beavatkozásokhoz vagy tetszőleges kombinációjukhoz nyerhető el hozzájárulás: 

  • épület külső határoló elemeinek hőszigetelése, 
  • nyílászárócsere, 
  • használati melegvíz-rendszer korszerűsítése, 
  • fűtésrendszer korszerűsítése magas hatásfokú gázkazánnal, a hozzátartozó kéménybéléssel és a kapcsolódó hőleadókkal. 

Elvárás, hogy a beruházások révén épületenként legalább 30 százalékos primer energiamegtakarítás valósuljon meg.

Az alacsonyabb energiafelhasználás erősíti Magyarország energiaszuverenitását, az ellátás biztonságát, mérsékli az energiaszektor környezetterhelését, hozzájárul a klímavállalások teljesítéséhez. 

A Program lebonyolítója a Magyar Fejlesztési Bank Zrt., műszaki közreműködő szervezete az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. 

Az igényléseket a kereskedelmi bankok MFB Pontjain lehet majd benyújtani várhatóan nyár elejétől 2026 végéig.

Az NGM és az EM jelezte: dolgoznak azon, hogy a részletes pályázati kiírás minél hamarabb megjelenhessen.

Lapozzon a következő oldalra! Az ott látható táblázat segítségével ellenőrizheti, hogy lakhelye szerinti járása milyen támogatási kategóriába esik majd a pályázaton hitel ill. vissza nem térítendő támogatás szempontjából!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!