Százmilliókból gazdálkodtak a pártok
A legnagyobb bevételük a költségvetési támogatásból volt.
A legnagyobb bevételük a költségvetési támogatásból volt.
A Liberálisok a karmelita kolostor műemlék épületének megrongálása miatt tettek feljelentést.
A Tarlós után szabadon című Budapest-program megszüntetné a kétszintű közigazgatási rendszert.
A Liberálisok és a Jobbik is kifogásolta, hogy az ügyészség miatt megszűnhet a büntetőeljárás.
A BKK rendelt közvélemény-kutatást a buszok utasbarátabb fejlesztéséről a cégtől.
Újabb indokkal magyarázza a BM, miért nem adják ki az államtitkokhoz hozzáférő századvégesek nevét.
A legtöbb párt szerint a kormányfő nem érintette a fontos témákat a kongresszuson elmondott beszédében.
Személyes adat, ezért nem nyilvános a 21, államtitkokhoz is hozzáférő századvéges neve.
A Liberálisok elnöke tudni szeretné, hogy a Századvégtől kik férnek hozzá szigorúan titkos kormányzati iratokhoz.
Legalábbis azt, amit a Liberálisok húztak fel a Szentlélek téren kifejezetten azért, hogy lebontsák.