Látványos hadgyakorlatot tartottak Németországban
A német kormányfő, Olaf Scholz is a helyszínen volt.
A német kormányfő, Olaf Scholz is a helyszínen volt.
Csütörtökön Észak-Korea ismét ballisztikus rakétát lőtt ki Dél-Korea irányába.
Erre a szövetségre senki sem számított.
A tervek szerint más hajókkal együtt vesz majd részt a két ország közös hadgyakorlatán.
A svédek és a finnek is a NATO-ba készülnek.
A Magyar honvédség különleges gyakorlatot tartott Szolnokon és a Bakonyban.
Hatalmas hadgyakorlatot tartanak Oroszország több szövetségesének a részvételével.
Az elmúlt évek legnagyobb közös hadgyakorlatába kezdett Dél-Korea és az Egyesült Államok
Arra kérik a közlekedőket, óvatosan közelítsék meg ezeket.
Kína hivatalosan sohasem ismerte el a határvonalat, amit az Egyesült Államok a hidegháború alatt húzott.