Most minden kiderült a magyar uniós elnökségről
Szinte teljesen kész van a program.
Szinte teljesen kész van a program.
Bóka János miniszter a Századvég konferenciáján szólalt fel.
Az egyesült Európa egyik alapító atyjának tekinti, hiszen páneurópai alapelvei között szerepelt egy "Nagy Európa" kialakítása a nyugat-balkáni integrációval.
Az európai uniós ügyekért felelős miniszter szerint az európai uniós intézmények oldják meg a problémákat, ahelyett, hogy újabbakat hoznának létre.
A kinevezésről a miniszterelnök tesz javaslatot a köztársasági elnöknek.
A tárgyaláson részt vett Varga Judit, Navracsics Tibor és Bóka János is.
A megállapodás lehetővé teszi, hogy a kormány által a következő évekre tervezett fejlesztési elképzelések megvalósulhassanak.
Feladata, hogy a miniszterelnököt segítse az európai uniós tagállamokkal, illetve az uniós intézmények képviselőivel folytatott tárgyalásai során.
A meddő jogállamisági viták helyett az európai igazságügyi együttműködés jövőjére kell koncentrálni - mondta Bóka János.