Magyarország vadonatúj versenypályáján hajtottuk meg a legerősebb BMW-ket
Az új balatoni versenypályán vezettük a brutális M-modelleket, aztán betoppant egy 71 millió forintos SUV.
Az új balatoni versenypályán vezettük a brutális M-modelleket, aztán betoppant egy 71 millió forintos SUV.
Főleg M-es autók kerültek sorra az M2-től az XM-ig, de a tereppályán a frissített X5-ös is bizonyított, a szlalomon pedig a Mini JCW volt elemében.
A módszer nagyon hatékonyan működött.
Ettől függetlenül számíthatnak havidíjas extrákra az autóit megvásárlók.
Hosszú évekre börtönbe kellene zárni őket a publicista szerint.
Képgalériában mutatjuk be a Müncheni Autószalon legmenőbb újdonságait. Tippeljen, van-e még köztük benzines!
Látta a balesetet, aztán elhajtott.
Dizájn és technológia terén is rengeteg újítást hoz a Neue Klasse család első, Debrecenben készülő tagja.
A Neue Klasse család első tagja dizájn és technológiai szempontból is új fejezetet nyit az autógyártó történetében.
Magyarország a beruházásokért vívott globális versenyben a legsikeresebb országok között van.