Nem csak plázacicáknak - Mercedes-Benz SLK 200 teszt

Mercedes-Benz SLK 200
Vágólapra másolva!
A Mercedes SLK harmadik generációja a korábbiaknál férfiasabb formával készül, a nyakfűtés és az összehajtható kemény tető azonban megmaradt. Vajon elég az alapmotor a sportos autózáshoz?
Vágólapra másolva!

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
A szögletes orr-részhez ívelt, gömbölyúbb hátsó tartozik

Szerencsére nem üres duma volt a 24 százalékos fogyasztáscsökkentés a régi generációhoz képest, a teszt során 8,4 literes fogyasztást mértem sok városi szakasszal és tempós országúti etapokkal, ami remek érték egy ilyen nehéz, erős automataváltós sportkocsitól. Ha nagyon visszafogtam magam, hét liter alatti értékeket is ki lehetett hozni belőle, bár a gyár által ígért 6,1-,6,5 literes, vegyes ciklusban mért átlagfogyasztást talán ők sem gondolták komolyan. Sportos használat esetén persze nem nehéz tíz liter feletti átlagot sem kihozni belőle.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Az autó hosszához képest hatalmas a motorháztető

Tipikusan roadsteres az üléspozíció, szinte a földön ülünk, jó hátul a kasztiban, így nagyon jól lehet érezni, hogy mikor veszíti el tapadását a hátsó tengely, így időben lehet ellenkormányozni. A változó áttételű kormányszerkezet (97 ezer Ft) úgy működik, hogy a fogaslécen a fogak eltérő távolságban vannak a két szélen a középső részhez képest. Így középállás környékén sem túl ideges, ha például autópályán megyünk, viszont egyszer sem kellett átfogni a volánt a kanyargós lepencei úton, mivel ahogy távolodik a középállástól, egységnyi kormányelfordításra egyre nagyobb kerékelfordulás lesz a reakciója. Áttételezése így egyébként meglepően direkt, csak 2,2-t fordul ütközéstől ütközésig, mégsem nyújt igazán sportautós érzést. Bár a rásegítése maradt hidraulikus, tehát nem váltottak üzemanyag-takarékossági okokból elektromosra, szolgálhatna kicsit több visszajelzéssel az első kerekek felől, lehetne kicsit gyorsabb, és néha kevesebb rásegítés is elegendő lenne. Valószínűleg a Mercedesnél máshogy gondolnak a sportos kormányzásra, mert még az über-csúcsmodell SLS AMG-ben is kissé lassú, és túlszervózott volt a kormány, és ott sem volt túl sok visszajelzés emlékeim szerint.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
A kormányt már láttuk a C osztályban is. Verseny-kockás műszerek járnak az AMG-csomaghoz

Az SLK egy centiméterrel ültetett, AMG-csomagos sportfutóműve viszont nagy kanyarsebességet tesz lehetővé minimális dőlés mellett, miközben a megszokott mercedeses kényelemből sem áldoz fel túl sokat. Olyan jó a tapadás, hogy a hátsó tengely megcsúszásához bizony provokálni kell az autót, de ilyenkor közel olyan agilis és játékos viselkedés lesz a sofőr jutalma, mint egy kisebb és könnyebb Mazda MX-5-ben. Aki viszont szeret keresztben menni, ne rendelje meg a Pre Safe csomagot, mert a kanyar közepén néha a legváratlanabb pillanatban rántja be a piros biztonsági övet a balesetre készülő túlbuzgó elektronika, nem kis meglepetést okozva ezzel.

Rendelhető menetdinamikai csomag is, ami adaptív lengéscsillapítást és az alulkormányzottságot a kerekek fékezgetésével tompító rendszert tartalmaz a már említett változó áttételű kormányzás mellett.

Milyen kényelmes?

Még a legkényesebb ízlésűeknek sem okoz csalódást a luxusszintű utastér, amelynek hangulatár a négy, kerek, polírozott alumínium légbeömlő határozza meg, csakúgy, mint a cég jelenlegi csúcsmodelljében az SLS AMG-ben. Műanyag elvétve található, ahol mégis, ott kellemes tapintású, vagy puha, vagy a kettő egyszerre. Alumínium borítja a középkonzolt alapáron, de szintén ebből készül a kilincs és a kerek műszerek árnyékolói is. Az igazán mélyre szerelt ülések jól egyensúlyoznak a kényelem és az oldaltartás szűk határmezsgyéjén, ha tehetem volna, legalább az egyik hazavittem volna a nappalimba.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
A mélyre szerelt ülések formázását nem érheti kritika, kényelmesek és tartanak is

Húsz másodperc alatt lehet kinyitni a tetőt a váltó mögött, egy fedél alá rejtett karocska segítségével, de aki a kávéház teraszáról szeretné kiengedni a felforrósodott levegőt az utastérből, arra is van mód a 35 ezerbe kerülő távirányító segítségével. Az E osztály kabriójával ellentétben itt csak nagyon alacsony, 5 km/órás sebességig engedélyezi a tetőmozgatást az elektronika, könnyen kínos helyzetben találhatja magát az, aki egy rövid piros lámpánál próbál a többi autós előtt villogni.

Bár a tetőmechanika jól megkonstruált, nagy tempónál azért több szélzajt enged be az utastérbe, mint egy zárt kupé, és a széles AMG-kerekek gördülési zaja is jól hallható. Hagyományos szélfogó helyett két kihajtható plexi háromszöget lehet rendelni 101 ezer forintért. Ezek előnye, hogy nem kell szerelni, és nem lehet otthon felejteni őket, hátrányuk viszont, hogy kevésbé fogják vissza a kellemetlen örvényeket egy hagyományos szélfogónál.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Mélyebb küszököket, lökhárítókat, sötétített lámpákat és 18 colos felniket jelent az AMG optika

A csomagtartó nyitott tetővel 225, csukottal 335 literes, ez több, mint a Z4-es 180, illetve 310 literes adata. A biztonsági elválasztó elemnek a helyén kell lennie tetőnyitáskor, különben meghiúsul a művelet, ez nagyban korlátozza a csomagtartó használatát, csukott tetővel viszont jól meg lehet pakolni az SLK-t egy hétvégi kiruccanáshoz.

Megéri az árát?

Meglepő, de az alapmotoros SLK Mercedes létére a legolcsóbb "prémium" roadster a piacon, persze azért abszolút értékben nem olcsó a maga 11,6 milliós árával. Egy 27 lóerővel erősebb Audi TT-ért csak alig 120 ezerrel kérnek többet, viszont az akármilyen jó autó, mégiscsak elöl hajt, és a teteje is csak vászonból van. A kétliteres turbómotor kisebb regisztrációs adója miatt jókorát esett a szintén összecsukható kemény tetős BMW Z4 ára, hajszálra ugyanannyi, 184 lóerővel most csak bő 50 ezer forinttal kerül többe az SLK-nál, így a választás már tényleg csak ízlés kérdése.

A 328 lóerős, 16 milliós alapárú Nissan 370Z Roadster már más ligában játszik. Igaz, ott már alig lehet venni extrát, olyan jól fel van szerelve a japán gép, míg a német prémiumtermékekre még bőséggel ott lehet hagyni több millió forintot pluszban pár négyzet beikszelésével. Ha nekem kéne választani, inkább maradnék egy kevésbé flancos, de még sportosabb és nyersebb vezetési élményt nyújtó nyitható keménytetős kétülésesnél, a Mazda MX-5-nél, és az SLK árából maradó hárommillió forintot pedig inkább tankolásra költeném.

Műszaki adatok
Motor, erőátvitel, fékek.
Hengerűrtartalom: 1796 cm3. Hengerek/szelepek száma: 4/16. Teljesítmény: 135 kW (184 LE)/5250. Nyomaték: 270 Nm/1800-4600. Sebességváltó: hétfokozatú automatikus. Fékrendszer elöl/hátul: hűtött tárcsa/tárcsa.
Méretek, tömegek. Hosszúság/szélesség/magasság: 4134/1810/1301 mm. Tengelytáv: 2430 mm. Nyomtáv elöl/hátul: 1559/1565 mm. Üres tömeg: 1395 kg. Terhelhetőség: 315 kg. Csomagtartó térfogata: 225-335 l. Üzemanyagtartály térfogata: 70 l.
Menetteljesítmények, fogyasztás. Gyorsulás (0-100 km/óra): 7,0 mp. Végsebesség: 237 km/óra. Átlagfogyasztás: 6,5 liter/100 km. Tesztfogyasztás: 8,4 liter/100 km. Szén-dioxid-kibocsátás: 151 g/km.