Csizmadia Ervin szívesen ül, de nem állna a kormány mögé

Vágólapra másolva!
Csizmadia Ervin azon politológusok közé tartozik, akik az elfogulatlan elemzés hívei, de elismeri és védi azok munkáját is, akik valamely párt vagy politikai irányzat mentén dolgoznak. A beszélgetés első részéből kiderül, hogy miért lesz valakiből politológus és mit tesz az, akinek ez a foglalkozása. A második részben pedig az aktuális ügyekre vonatkozó kérdéseket gyűjtöttük össze.
Vágólapra másolva!
Forrás: [origo]
Üdvözlöm önt itt a "diákfórumon". Érdekelne, mit csinál konkrétan egy politológus, hol tud elhelyezkedni és Ön miért választotta ezt a pályát. (ikork)

- Én is üdvözlöm Önt és mindenkit! Jobb esetben a politológus elemzi a politika eseményeit. Én egy kutatóintézetben dolgozom: MTA Politikai Tudományok Intézete. Jó társaság, mindenféle érdeklődésű és szimpátiájú ember. Azért választottam, mert nagyon szeretek eredeti elemzéseket írni. Remélem, olykor sikerül is.

Hallgatnak-e a tanácsaira a politikusok, benne szokott-e lenni a választási stábban? (ikork)

- Többféle politológus van. Vannak, akik különféle stábok tagjai. Ez jó dolog. Mindenütt a világon van ilyen. Tony Blairnek és másoknak is van stábja. Én nem ilyen politológus vagyok. Magamat képviselem, a magam véleményét írom. Remélem, néha ezek az elemzések helytállóak és érdemes elolvasni őket.

Milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie egy politológusnak, megfogalmazhatja-e a pártállását? (ikork)

- Igen, a kérdés fontos. Van egy tévhit, hogy a politológus csak független lehet. Szerintem ez nem igaz. A politológus megfogalmazhatja, sőt nyíltan vállalhatja is a pártállását. Nincs ezzzel baj. Az én "eszményem" azonban nem ez. Én azt szeretem, amikor az elemző nem valamilyen párt iránti elkötelezettséggel elemez. De ismétlem: a másik álláspontot is elfogadom, sőt mindenhol meg is védem.

Létezik semleges érdeklődésű politológus? Végül is a politikai hovatartozást részben emóciók szülik... Lehet-e így objektív elemzéseket végrehajtani? (turb0suni)

- Ez az előbbi kérdéshez és válaszhoz kapcsolódik. Nagyon egyetértek, hogy az érzelmeknek fontos szerepük van - akár a tudományban is. De az is fontos, hogy az érzelmek és az elemzés tárgyszerűsége valamilyen egyensúlyban legyen. Én leginkább azt az állapotot szeretem, amikor az elemzőről nem tudom eldönteni, hogy mi a politikai szimpátiája. S nem azért nem, mert nincs az elemzőnek véleménye.

Egy politológus milyen befolyással tud hatni a politikára? (ikork)

- Komoly befolyással. A mai magyar kormányfő mögött is állnak politológusok, szociológusok, akik tanácsokat adnak neki, beszédeket írnak, vagy kitalálják, hogy a miniszterelnök milyen főbb célokat fogalmazzon meg a nyilvánosság előtt. Ez persze nem a "klasszikus" politológia, amikor valaki összeolvas 100 könyvet és ír belőle egy 101.-et. Ma már azonban sok politológus akarja hasznosítani a tudását a kormányzati munkában vagy a közigazgatásban.

Az elemzések írásán kivül milyen munkaterületek vannak az ön szakmájában? (ikork)

- Lehet például különböző kutatások részvevője az ember. Az elemzés megírása csak a végső fázis, amelyet - jobb esetben - többéves kutatómunka előz meg. Magyarországon számos alapítvány és ösztöndíj van, amely támogatja a fiatal és az idősebb kutatókat, akár több évre is. Én leginkább azokat a kutatásokat szeretem, amelyekben különböző korosztályok vesznek részt.

Forrás: [origo]
Mennyi a hasonlóság a jogi képzés és a politológusi között? (ikork)

- A kettő között az a legfontosabb különbség, hogy a politológiai képzésben ma már nem dominálnak a jogi tárgyak. Magyarországon a politológiai a jogtudományból fejlődött ki, sok helyen még ma is összevont jogi-politikatudományi zsűrik működnek például (én is tagja vagyok egy ilyennek). Hál' isten ma már a politológusjelöltek döntően politikatudományi tárgyakat tanulnak (pártok és pártrendszerek, parlament, ideológiák, politikai kommunikáció)

Kedves Ervin, mit kell tudni önről, illetve egy politológusról? Hogyan lesz valakiből politológus és mi a célja az életben? (hejj)

- Ahogy mondani szokás: akiből nem lesz büntetőjogász, abból alkotmányjogász lesz, akiből nem lesz alkotmányjogász, az elmegy szociológusnak, aki pedig arra sem alkalmas, nos: abból lesz a politológus.:-)) No, de lehet, hogy nem csak ez az út van. Én már egészen kis korom óta írok (bizony, még szépirodalmat is), és roppant mód izgat, hogy érvényes dolgokat tudjak írni a politikai életről.

Egy politológus tud-e szabadidejében mással is foglalkozni, vagy úton-útfélen visszajut a szakmájához? (hejj)

- A feleségem kifejezetten lát rajtam szakbarbárságra utaló jeleket. De hogy mégse merüljek el teljesen a pártok, adók és politikai botrányok özönében, kikapcsolódásként filmeket nézek. Nagyon szeretem a jó zenéket, minden műfajban. Mozart Requiem-je a kocsiban is gyakran szól, éppen úgy, mint az Emil Rulez vagy a Massive Attack. És ezenkívül a kollégák egy részével is összejárok, de elég keveset beszélünk a politikáról.

Tulajdonképpen a politológia akkor inkább az elemző, alapos kutató munkát igényli, szemben a pörgő, gyors, mozgalmas feladatokkal? (ikork)

- Ezt is, azt is. Én például alkatilag eléggé pörgős vagyok, de az elemzésekben inkább komótos, mértéktartó. Nincs kizárólagosság! Szerintem arra is szükség van, aki a gomblyukában hordja a pártjelvényét (miközben politologizál), és arra is, akiről az úristen meg nem mondaná, hova húz a szíve. Én az utóbbi kategóriában szeretném látni magam, de a legjobb barátom és kollégám az előbbibe tartozik.

Mit ajánl azoknak, akiket a politológusi pálya erdekel? Mi tartozik egy politológus feladatkörehez? Milyen szerepet kell betöltenie? (ikork)

- Ezernyi szerepet tölthet be egy politológus. Csak egy példa. Akár még nemet is mondhat, ha olyan műsorokba hívják, ahová nincs kedve elmennie, mert Fidesz-MSZP küzdelmet akarnak eljátszatni vele - politológusként. Én az ilyen meghívásokat kerülöm, s azt kérem a szerkesztőktől: húzzanak ki a "pártpolitológusi" listákról.

Mit lehet tenni az ellen, hogy ne bolonduljon bele a politika világába? (hejj)

- Max Weber írja (most nagyzolok, bocs), hogy igen, a politika cudar, iszonyú, gyötrő világ. Csak az menjen politikusnak, aki képes MÉGIS-t mondani. Képes azt mondani: igen, tudom, mégis vállalom (A politika mint hivatás c. könyvének utolsó mondatai, ajánlom figyelmébe). Nem mondom, hogy ez megvéd a megőrülés ellen, de az illúziókat talán csillapítja.

Egy politológus miért nem megy politikusnak? Ha már úgyis átlátja a helyzetet, talán neki kellene a kormány élén lennie. :)(hejj)

- A kormány mögött szívesen ülök (pár perc múlva megtörténik), no de hogy álljak..??! Azt azért mégse. S ez nem finnyásság, hanem - bocsánat - belátás. Isten mentsen a tudósok kormányától. Platón államában sem álltak feladatuk magaslatán, ma pedig kb. két perc után mondanának csődöt. Nagyon is jól van ez így, ahogy van. Meg különben sem viselném el, hogy olyan beszédeket kelljen mondanom, mint például... no de nem folytatom.:-))