Megmutatjuk Európa legkülönösebb hídjait

hidak
Európa egyik legrégebbi, még mindig álló fahídja
Vágólapra másolva!
Híd a világ, menjetek át rajta, de rá ne telepedjetek, mondja Jézus egy evangéliumban, amely végül nem került be a kánonba. Zeusz szivárványból emelt hidat ég és föld között, a japán templomokba vezető híd az égi hidak mása, Buddha maga a nagy híd az emberek számára a megvilágosodás felé, a Tejút olyan híd, amelyen át a lelkek az égbe jutnak, az iszlámban pedig hajszálvékony, pengeéles híd feszül a pokol felett, amelyen csak az igazhitűek jutnak át a paradicsomba.
Vágólapra másolva!

Az építészek mindig is tisztában voltak vele, hogy a híd, amit terveznek, nem egyszerűen egy átkelőhely valamilyen akadály, víz, szakadék, völgy fölött, hanem egyúttal szimbólum is. Ezért aztán a hidak – jó esetben – sosem csak funkcionálisak, hanem mindig kifejezik azt a kort, azt a világszemléletet, amelyben születtek.

Európa legszebb, legkülönösebb hídjaiból válogattunk

Pont du Gard, Franciaország, Remoulins közelében. A Krisztus utáni első évszázadban építették, ez az egyik legfontosabb fennmaradt római kori építészeti műemlék. A háromemeletes híd 49 méter magas és 275 méter hosszú, legfelső szintjén volt a vízvezeték.

A Pont du Gard az első évszázad elején épült Forrás: Flickr/Emanuele

Ponte Vecchio, Firenze. Az Arno folyón átvezető hidat 1333-ban kezdték építeni. A fedett folyosót, amely a Pitti-palotát és az Uffizit köti össze, Giorgio Vasari tervezte, és 1564-ben készült el az egyik Medici herceg esküvőjére. Ez az egyetlen híd Firenzében, amelyet a német hadsereg a 2. világháborúban érintetlenül hagyott.

Az aranyművesek hídja Firenzében Forrás: Flickr/Colby Blaisdell

Ponte de Vasco de Gama, Lisszabon. Ez már a modern kor szülötte. Viaduktjaival együtt 17 kilométer hosszú, a leghosszabb európai híd. Építése mindössze 18 hónapig tartott, 1998. március 29-én adták át a forgalomnak, a '98-as Expo megnyitójára. Ugyanekkor volt az 500. évfordulója annak, hogy a híd névadója, Vasco da Gama felfedezte az Indiába vezető hajóutat.

Európa leghosszabb híja 18 hónap alatt készült el Forrás: Flickr/manumenal

Krämerbrücke, Erfurt. A Krämer híd 1117-ben épült, mai formáját 1325-ben nyerte el. Hamar kereskedőcentrummá vált, innen kapta nevét is (a Krämer kereskedőt jelent). A hídon ma is 32 üzlet működik, amelyekben kézműves termékeket, csokoládét, régiségeket árulnak.

A Krämer hídon ma is 32 üzlet működik Forrás: Flickr/Roberto Strauss

Kapellbrücke, Luzern. Ezt a 200 méter hosszú hidat 1333-ban építették, akárcsak a Ponte Vecchiót, hogy régi és az új városrészt összekössék. Ez Európa egyik legrégebbi, még mindig álló fahídja. Érdekesség, hogy a hídon 111 rajzot találunk, amelyek Svájc történelmének legfontosabb momentumait örökítik meg.

Európa egyik legrégebbi, még mindig álló fahídja Forrás: Flickr/Luca Casartelli

Puente Nuevo, Ronda, Dél-Spanyolország. Az Új hidat 42 éven át építették, 1751-től 1793-ig, és egy ideig börtön működött benne. A Rio Guadalevin 120 méteres magasságban átívelő híd ma a város jelképe, és Andalúzia legfelkapottabb turistalátványossága.

Egy ideig börtönnek is használták Forrás: Flickr/Klomiz

Ponte del Diavolo, Borgo a Mozzano, Olaszország. Az Ördög híd (egyébként Magdolna hídnak is nevezik) a 11. században épült, mivel erre vezetett egy zarándokút Franciaországból Rómába. A legenda szerint az építőmester alkut kötött az ördöggel, hogy megépíthesse a hidat. Az alku lényege az volt, hogy az ördög a segítségéért cserébe magáénak követelte az első lelket, aki a hídon áthalad. Az építőmester cselhez folyamodott, és egy fehér kutyát küldött át elsőként a hídon, mire az ördög dühében a folyóba vetette magát. Állítólag ködös októberi estéken fel-feltűnik a hídon az a bizonyos fehér kutya.

Az építész alkut kötött az ördöggel Forrás: Flickr/Glen Bowman

Ponte Luis I., Porto. A feltörekvő város növekvő forgalma miatt 1879-ben kiírtak egy hídépítő pályázatot, amelyet a belga Willebroeck társaság nyert meg. A híd hét éven át épült, 1886. október 31-én maga 1. Lajos portugál király szentelte föl, ezért is kapta a híd az ő nevét. Az építmény kétemeletes, fenn közlekedik a városi vasút, lenn pedig a teherforgalom zajlik. Mellesleg fenséges a kilátás a hídról a Douro folyóra.

1. Lajos portugál király kétemeletes hídja Forrás: Flickr/Manuel Alende

Clifton függőhíd, Bristol. 33 éven át épült a híd a festői Avon folyó fölött, tervezője, Isambard Kingdom Brunel nem is érte meg a felszentelését. Politikai és pénzügyi nehézségek hátráltatták az elkészülését, de végül 1864-ben sor került az átadására. Bár 19. századi építményről van szó, a híd a mai közlekedési igényeknek is tökéletesen megfelel, akár 12000 tehergépkocsi is áthalad rajta naponta.

33 éven át épült a híd a festői Avon folyó fölött Forrás: Flickr/Charlie Marshall

Öreg híd, Mostar,Bosznia-Hercegovina. Maga a város a Neretva fölött átívelő hídról kapta a nevét (a most hidat, a stari öreget jelent). Építését I. Szulejmán szultán határozta el 1557-ben, megépítése tíz évet vett igénybe. Annak idején a mostari híd volt a legnagyobb egynyílású kőhíd, íve 30 métert hidal át 24 méter magasságban a víz szintje felett. A több mint 400 éves hidat a szerb-bosnyák háborúban 1993. november 9-én egy horvát tank pár óra alatt lerombolta. Nemzetközi összefogással építették újjá, azóta az UNESCO világörökségének része.

A mostari híd a világörökség része Forrás: Flickr/Dennis Jarvis

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!