Az új korallzátonyok felfedezésével a bolygó sekély (azaz 0-20 méter mély) zátonyainak összterülete 348 ezerre négyzetkilométerre – Németország méretére – nőtt. Ez a szám egész korallzátony-ökoszisztémákat jelent a homokos aljú, kevés korallt tartalmazó lagúnáktól kezdve a koralltörmelékes lapályokon át az élő korallfalakig.
Ezen a 348 ezer négyzetkilométer korallzátonyon belül 80 ezer négyzetkilométer van, ahol kemény az aljzat (tehát sziklák) nem pedig homok.
Ezek a területek valószínűleg jelentős mennyiségű korallnak adnak otthont: ezek azok a helyek, amelyeket a búvárok a legszívesebben keresnek fel.
Korábban sok különböző forrásból kellett adatokat merítenünk, ami megnehezítette a korallzátonyok kiterjedésének biztos meghatározását
– mondta Mitchell Lyons , a Queenslandi Egyetem posztdoktori kutatója a ScienceAlert online tudományos portának. – Most azonban nagy felbontású, az egész világot lefedő műholdas adatokkal rendelkezünk és képesek vagyunk akár harminc méter mélyen is meglátni a zátonyokat.
Ezt párosították a korallzátonyokról szóló közvetlen megfigyelésekkel és feljegyzésekkel, amelyeket több mint négyszáz magánszemélytől és szervezettől kaptak minden régió korallzátonyokkal rendelkező országából, például a Maldív-szigetekről, Kubából és Ausztráliából.
A térképek elkészítéséhez a Sentinel-2 és a Planet Dove CubeSat műholdak 100 trillió pixelén rágták át magukat gépi tanulási technikák segítségével,
hogy pontos előrejelzéseket készítsenek arról, hol vannak – és hol nincsenek – korallok. A csapat közel ötszáz kutatóval és munkatárssal dolgozott együtt a térképek elkészítésén.
Az eredmény: a világ első átfogó térképe a korallzátonyok kiterjedéséről és összetételéről, amelyet az Allen Coral Atlas segítségével készítettek el.
A térképek máris bizonyítják értéküket. A zátonyokat kezelő ügynökségek világszerte használják őket a védelmi munkák és a zátonyokat fenyegető veszélyek megtervezéséhez és értékeléséhez.
Térképeink három részletességűek: az első a legátfogóbb és a teljes korallzátony ökoszisztémát mutatja
– magyarázta Stuart Phinn, a Távérzékelési Kutatóközpont igazgatója, a Queenslandi Egyetem földrajz professzora. – Az űrből nézve világos korallterületeket sötét, mélyebb víz szegélyezi.
Hozzátette: ezután következik a geomorfológiai részletesség, ami azt jelenti, hogy a zátonyon belüli területek hogyan néznek ki. Ide tartoznak a homokos lagúnák, az apálykor a levegőnek kitett zátonygerincek, a mélyebb vízbe vezető lejtős területek és így tovább. Végül pedig finom részletességgel láthatjuk a fenékaljzatot, megmutatva, hogy hol vannak koralltakaró által uralt területek.
A kutatók emlékeztettek, hogy a korall nem tud homokon nőni. A polipoknak kemény felülethez, például sziklához kell rögzülniük, mielőtt elkezdődne a zátony terjeszkedése.
Némelyik térkép finom részletességgel tartalmazzák a bentikus szubsztrátokat, vagyis azt, hogy hol van a legnagyobb valószínűséggel korall, valamint a polipok számára elérhető szubsztrátokat (tengerfenék), például meglévő korallokat, homokot, törmeléket vagy tengeri füvet.
A szakemberek szerint jó hír, hogy ezek a térképek máris valós változásokat eredményeznek a világban. Többek között Indonéziában, több csendes-óceáni szigetországban, Panamában, Belize-ben, Kenyában és Ausztráliában máris új erőfeszítéseket tettek a korallzátonyok megőrzésére.