Megtalálják végre a Szent Grált?

A templomos lovagrend volt a középkor legnagyobb befolyással rendelkező, de egyben legtitokzatosabb rendje is

A templomosokhoz, a történelem legtitokzatosabb lovagrendjéhez számos misztikus legenda kötődik. Az 1118-ban Jeruzsálemben kilenc elszegényedett francia nemes által megalapított Pauperes Comilitorum Christi, azaz Krisztus Szegény Lovagjai nevet viselő rend az első keresztes háború idején, közvetlenül a „Szent Város", Jeruzsálem elfoglalása után létrejött johannitákhoz és a Szent Sír Lovagrendhez képest sokkal szegényebb és jelentéktelenebb társaságnak tűnt. Mindezek alapján nincs racionális magyarázat arra, hogy a templomos rend alig két évtized leforgása alatt hogyan válhatott a Szentföld, sőt a korabeli Európa egyik legnagyobb hatalmú és legbefolyásosabb lovagrendjévé, amelynek hatalmát még a Vatikán is félte. Egyes - és tegyük hozzá, hogy nem bizonyított - feltételezések szerint a rend olyan súlyos titkok birtokába jutott, ami még a pápát is arra késztette, hogy teljesen szokatlan és egyedülálló privilégiumok adományozásával hódoljon be a templomosok hatalmának. E titkok közül is a legtitokzatosabb a templomosokhoz kötődő egyik Szent Grál-legenda.

Artúr király legendájától a Da Vinci-kódig

A misztikus Szent Grál számos monda és legenda központi tárgya. Az egyik legismertebb Szent Grál-legenda a kora középkori Angliában született az Artúr-mondakör legfontosabb részeként. Jóval később, a 13. század elején a Szent Grál az ónémet irodalomban is felbukkant Wolfram von Eschenbach Parzival című verses regényében, ami lényegét tekintve az angol eredetű Artúr-legenda feldolgozása. Az Artúr-mondakör hagyományában a Grál egy olyan szent tárgy, amely a birtoklójának hatalmas égi szerencsét és boldogságot hoz.

Artúr király, a kerekasztal lovagjai és a Szent Grál Forrás: Wikimedia Commons

A Grált azonban csak az arra kiválasztott kivételes személy találhatja meg, ráadásul a Grál sohasem mutatkozik meg olyan formában, hogy a származása és a jellege pontosan meghatározható legyen. E meglehetősen homályos Grál felfogáshoz képest sokkal konkrétabb Szent Grál-elméletek is léteznek. A francia Grál-költészet egyik legnagyobb alakja, a 12. században élt és alkotott Chrétien de Troyes szerint a Szent Grál az az edény, amelyben Arimathiai József a Golgotán kereszthalált halt Krisztus oldalából kifolyó vért fogta fel.

A Szent Grál a 11. századtól meghonosodott egyik értelmezése szerint Jézus kelyhe, amelyből az utolsó vacsorán ivott Forrás: Movie Gazette

A kereszténység első évszázadaiból származó nem kanonizált, úgynevezett apokrif evangéliumok némelyike - így például Nikodémosz apokrif evangéliuma - ugyancsak arra hivatkozik, hogy a Szent Grál a Megváltó vérét felfogó kehellyel azonos.

Más megközelítésben a Szent Grál az a kehely, amelyből Jézus ivott az utolsó vacsorán.

Egy másik monda szerint a Szent Grált Jézus Krisztus feltámadása után az angyalok tartották ég és föld között, ami visszakerült a földre, és később a templomos rend birtokába jutott. De létezik egy olyan homályos eredetű legenda is,

mely szerint a Szent Grál nem tárgy, hanem egy titkos szimbólum.

Eszerint a Szent Grál a francia „sang royal", vagyis a „királyi vér" kifejezésből származó szimbolikus kifejezés, ami Jézus Mária Magdolnától való eltitkolt leszármazottaira utal.

Jézus és Mária Magdolna Forrás: Wikimedia Commons

Mária Magdolna az első század harmincas éveinek végén Gallia provinciába vándorolt (vagyis a mai Franciaországba), és a szent vérből származó utódaiból lettek a frank királyok – így a Sang Royal-monda. A Szent Grálnak e legenda szerinti titkát a Bullion Frigyes francia király által alapított – ugyancsak titokzatos – Sion-rend is a magáénak vallotta. Az olvasók számára ez utóbbi, illetve maga a Sang Royal-monda is Dan Brown »A Da Vinci-kód« című bestseller regényéből lehet ismerős, amit meg is filmesítettek.

A Templomhegy romjai közül felívelő viharos gyorsaságú furcsa karrier

De miért is hozzák egyesek összefüggésbe a Szent Grált „Krisztus Szegény Lovagjaival", vagyis a templomos renddel? A kérdésre adandó választ néhányan a rend megmagyarázhatatlanul gyors felvirágzásában keresik. Jeruzsálemet 1099-ben Bouillon Gottfried vezetésével foglalták el az araboktól a Szent Várost ostromló keresztesek. Az ekkor létrehozott Jeruzsálemi Királyság – amelynek Gottfried lett az első királya –, abban, hogy megvédje a várost, elsősorban a Szentföld védelmére és az elesettek ápolására létrehozott lovagrendekre támaszkodhatott.

A Második Templom helye a judaizmus legfőbb központja, a Jeruzsálem közepén fekvő Templomhegyen volt Forrás: Wikimedia Commons/Ariely

Még Jeruzsálem bevételének évében alakult meg az első szentföldi lovagrend, a Szuverén Jeruzsálemi Szent János rend, vagy ismertebb nevükön a johanniták. (Ma több ága is létezik a rendnek, a legnagyobb a Szuverén Jeruzsálemi, Rodoszi és Máltai Szent János Katonai és Ispotályos Rend, közismert nevén a Máltai Lovagrend, a szerk.) Nem sokkal utánuk, 1103 körül jött létre a másik katonai jellegű katolikus szerzetesrend, a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend. Az 1110-es évekre a johanniták váltak a Jeruzsálemi Királyság legnagyobb befolyású és legerősebb rendjévé, akik mögött nem sokkal maradt le sem befolyásban, sem pedig hatalomban a Szent Sír Lovagrend.

Boullion Gottfried, Jeruzsálem elfoglalója a Szent Sír Lovagrend jelvényével az öltözetén Forrás: Wikimedia Commons

1118-ban egy elszegényedett francia arisztokrata, Huguyes de Payns gróf és kilenc, ugyancsak francia lovag arra tettek fogadalmat, hogy életüket a szentföldi zarándokok oltalmazásának szentelik. A johanniták és a Szent Sír Lovagrend árnyékában létrejött

jelentéktelen kis csoportocska csak annak köszönhette egyáltalán lovagrenddé szerveződését,

hogy II. Balduin jeruzsálemi király a pártfogásába vette őket. A Pauperes Comilitorum Christi nevet felvett aprócska rend II. Balduin királytól az akkoriban még nagyrészt lakatlan Templomhegyen kapott rendház céljára egy romos épületet a hagyomány szerint Salamon egykori templomának a helyén, a hozzá tartozó területtel együtt.

II. Balduin jeruzsálemi király és Huguyes de Payns gróf, a templomos rend alapítója egy középkori miniatúrán Forrás: Wikimedia Commons

Noha a lovagok arra tettek esküt, hogy a szentföldi zarándokokat fogják védelmezni, a királyi donáció utáni egy évben jószerével ki sem mozdultak a Templomhegy romjai közül. A templomos rend szövevényes históriáját kutató történészek közül többen, így köztük Gaetan Delaforge, Christopher Kinght és Robert Lomes szerint ez azonban egyáltalán nem volt véletlen. Már a középkorban is úgy tudták, hogy a Templomhegyen olyan legendás kegytárgyak rejtőznek elrejtve, mint Mózes kőtáblái, vagy a Frigyláda, sőt, egyes ókeresztény legendák szerint maga a Szent Grál is. Kr. u. 70-ben, amikor Titus légiói bevették Jeruzsálemet és a földig rombolták a második templomot, a hagyomány szerint a rómaiak ellen szervezkedő zsidók jelentős mennyiségű kincset rejtettek el itt abból kiindulva,

hogy a gyűlölt megszállók a romok között már nem fognak semmit sem keresni.

Titus legionáriusai lerombolják a templomot. Francesco Hayez festménye Forrás: Wikimedia Commons

A zsidók számára még a romjaiban is megszentelt területnek minősülő templom így ideális helyszín lehetett a kincsek elrejtéséhez, és a konspirációs összejövetelekhez.

Olyan pápai privilégiumokban részesültek, amelyek teljesen szokatlannak számítottak

A lovagok, miután birtokba vették a nekik adományozott terültet, a nyilvánosság elől gondosan leplezett ásatásokba fogtak. Valószínű, hogy maga az uralkodó, II. Balduin király kezdeményezhette a relikviák utáni kutatást, mivel a középkorban a Szentföldről származó ereklyék rendkívül nagy becsben álltak.

Azt, hogy de Payns gróf és a lovagjai miket találhattak a romok között, mind a mai napig sűrű homály fedi.

A középkori hagyomány szerint számos értékes ereklye és hatalmas értékű aranykincs, valamint az ókeresztény, sőt, a korábbi időkből származó különleges irat került a templomosok birtokába.

II. Balduin jeruzsálemi király a frissen megalakult lovagrendnek a Templomhegyen adományozott szálláshelyet. Valószínű, hogy a király is ösztönözte a lovagok ott titokban végzett ásatásait Forrás: Wikimedia Commons

A kortársak úgy tudták, hogy a rend tulajdonában volt egyebek között Veronika kendője, Krisztus keresztfájának egyik szára, valamint a halotti leple is. Ami forrásokkal is dokumentálható történelmi tény, hogy a Krisztus halotti leplének tartott torinói lepel 1205-től egészen a rend bukásáig a templomosok birtokában volt, amelyre a frissen felavatott lovagok esküt tettek. Ami több mint meglepő, de szintén történelmi tény, hogy ez a kicsi és jelentéktelennek indult rend rendkívül rövid időn belül tett szert óriási befolyásra és vagyonra, háttérbe szorítva az összes riválisát, köztük a johannitákat is. A megalakulásuk után alig pár évvel később Franciaországban már rendházak egész sorával és a királyi udvarig érő befolyással rendelkeztek, de az 1120-as években Skóciában is megvetették a lábukat, ahol I. Dávid király megbecsült elitkatonaságává váltak.

A templomosok félelmetes hírű és az ellenségeik körében rettegett harcosok voltak Forrás: AFP

A rend életre hívása után tíz évvel később, 1128-ban a troyes-i zsinat jóváhagyta a lovagrend szabályzatát, a templomosok szellemi programját pedig nem kisebb személyiség, mint maga Clairvaux-i Szent Bernát, a Vatikánban is nagy befolyással rendelkező hittudós, a ciszterci szerzetesrend alapítója írta meg. Két évtizednek sem kellett eltelnie ahhoz, hogy „Krisztus Szegény Lovagjai" a korban szokatlan kiváltságok egész sorát kapják meg a pápától. Az egyik pápai bulla kivette a templomosokat a püspökök fennhatósága alól, így a rend közvetlen egyházi elöljárója és patrónusa személyesen Róma mindenkori püspöke lett.

A templomos lovagrend volt a középkor legnagyobb befolyással rendelkező, de egyben legtitokzatosabb rendje is Forrás: LEEMAGE/PASCAL DELOCHE / GODONG

Praktikusan ez azt jelentette,

hogy a pápán kívül senkinek sem tartoztak felelősséggel, és senki sem vonhatta felelősségre őket.

(Ilyen kiváltsággal a templomosokon kívül csak Szent Bernát rendje, a ciszterciek rendelkeztek.) A legkülönlegesebb pápai privilégium azonban amiben egyedül csak a templomosok részesedtek, a kamatra való pénzkölcsönzés joga volt. (Hívő keresztények számára a középkorban szigorúan tiltottnak számított a kamatos pénzkölcsönzés, a szerk.)

Koncepciós vádak és a bukás, valamint egy valóra vált hátborzongató átok

A templomosok a 13. században élték a fénykorukat a középkori Európa leghatalmasabb és leggazdagabb lovagrendjeként. Óriási befolyásukat koronás fők és főpapok félték, de még a pápák is hímes tojásként viselkedtek a nagy hatalmú renddel. A szent vérvonalkonteóban hívők szerint ez az óriási hatalom és még a Vatikán meghunyászkodása is a templomosok előtt egyaránt a Sang Royal-legendában foglaltakra vezethetők vissza. A Sang Royal összeesküvés-elmélet elkötelezettjei úgy vélik, hogy a templomosok a szálláshelyként kapott Templom-hegyen a romok között olyan ókori dokumentumokra bukkantak, amelyek a szent vérvonal-legenda megalapozottságát támaszthatták alá.

A jeruzsálemi Templomhegy napjainkban. Itt volt a templomosok első rendháza Forrás: Wikimedia Commons

E dokumentumok nyilvánosságra hozatala pedig mindent felbolygathatott volna, súlyos válságba döntve a katolikus egyházat. A szent vérvonalkonteó hívei szerint a templomos rend ezzel a súlyos titokkal tartotta sakkban a Vatikánt, és ezáltal jutott hozzá olyan privilégiumokhoz, illetve vagyonhoz,

ami egyébként racionálisan megmagyarázhatatlan.

A Sang Royal összeesküvés-elmélet hívei – azon kívül, hogy állításukat semmilyen történetileg értékelhető forrással sem tudják alátámasztani –, figyelmen kívül hagynak azonban egy igen fontos tényt, ami a templomos rend bukásához kapcsolódik. A templomosok majd két évszázadon át tartó tündöklésének IV. (Szép) Fülöp francia király jól kitervelt cselszövése vetett véget 1307. október 13-án, pénteken.

IV. (Szép) Fülöp a pápaság ellen vívott sikeres küzdelme révén birodalmát rövid időre a kontinens vezető hatalmává tette. Fülöp szemet vetett a templomosok kincsére is Forrás: Wikimedia Commons

(Innen ered a péntek 13 babonája is, a szerk.) E drámai nap éjszakáján a király katonái egész Franciaországban egyszerre szállták meg a templomos rendházakat, a mit sem sejtő lovagokat pedig lefogták. A mérhetetlen templomos vagyonra - legalábbis annak jelentős részére –, IV. Fülöp tette rá a kezét. A templomosok sorsát végleg megpecsételő vienne-i zsinaton (1311–1312) egyházellenesség címén V. Kelemen pápa külön bullában deklarálta a szervezet megszűnését.

A főbb vádpontokat IV. (Szép) Fülöp tanácsadója, William de Nogaret fogalmazta meg Forrás: IMBD

A templomosok ellen felhozott koholt vádak, a blaszfémia, vagyis az istenkáromlás, valamint a bálványimádás miatt a rend utolsó nagymesterét IV. Fülöp nyomására 1314-ben – számos más rendtársával együtt –, máglyahalálra ítélték. Ha és amennyiben bármennyi igazság is lenne a Sang Royal-legendában, teljesen kizárható, hogy Jacques de Molay, a templomosok utolsó középkori nagymestere ezt ne vette volna elő V. Kelemen pápa és IV. Fülöp „megzsarolására", hogy a rendet és a saját életét is megmentse.

A fennmaradt periratokban azonban még csak halvány utalás sincs a szent vérvonalról.

Jacques de Molay, a templomosok utolsó nagymestere. Molay a máglyán megátkozta Fülöpöt, a vádlóját és V. Kelemen pápát. Valamennyien egy éven belül meghaltak Forrás: Wikimedia Commons

Jacques de Molay, mielőtt a máglyára lépett, nyilvánosan megátkozta IV. Fülöpöt, V. Kelemen pápát és a perbeli vádlóját, a király bizalmasát, William de Nogaret-t. Molay-vel együtt a nagy múltú és titokzatos rend esetleges titkai is elhamvadtak a máglyán. IV. Fülöp, V. Kelemen pápa és a nagymester vádlója pedig fél éven belül már nem voltak az élők sorában.