Az állatokat sem kíméli a szudáni válság

Kartúm
Afrikai puffogó vipera (Bitis arietans)
Vágólapra másolva!
Több tucatnyi állat - köztük egy öreg krokodil, papagájok és óriáskígyók - rekedt a kartúmi állatkertben a szudáni hadsereg és a rivális félkatonai Gyorsreagálású Támogató Erők (RSF) között dúló harcok miatt, és az igazgató szerint félő, hogy élelem és víz hiányában már el is pusztultak.
Vágólapra másolva!

Április közepe óta szomjaznak az álltok, köztük néhány nagyon ritka afrikai faj

A harcok miatt legalább 100 állat rekedt az állatkertben. Az állatok már több mint három hete vannak ketrecbe zárva élelem és víz nélkül - mondta Sara Abdalla, a szudáni Természettudományi Múzeumhoz tartozó állatkert vezető zoológusa.

Kartúm Szudán fővárosa, a Nlíus mentén fekszik Forrás: Shutterstock

Az állatkertben olyan ritka fajok is élnek, mint az afrikai szürkepapagáj, a vervet majom, a núbiai köpködőkobra, a szarvasvipera vagy a nílusi varánusz.

Afrikai puffogó vipera (Bitis arietans) Forrás: Biosphoto via AFP/Frank Deschandol & Philippe Sabine / Biosphoto/Frank Deschandol & Philippe Sabi

A harcok kitörése előtt az állatokat naponta kétszer etették, és néhányuk gyógyszert is kapott rendszeresen,

de utoljára április 14-én jutottak élelemhez és vízhez.

"Nagyon szomorú vagyok, emellett tehetetlen. Úgy vélem, már elvesztettük a madarakat és az emlősöket" - mondta a Kartúmban tartózkodó Abdalla az AP hírügynökségnek telefonon.

Száz éves a nagy múltú és veszélybe került állatkert

A Kartúmi Egyetem területén található létesítményt nagyjából száz évvel ezelőtt alapították, és Szudán egyik legrégebbi állatkertje. A Természettudományi Múzeum és az állatkert Szudán és a szomszédos Dél-Szudán állatvilágát kutatja és tárja a nagyközönség elé, emellett több, már kihalt állatfaj preparált példányait is őrzik.

Az állatokt is veszélyzteti a szudáni polgárháború ( a kép illusztráció) Forrás: Cameron Spencer/Getty Images

A létesítmény nem messze található a hadsereg főparancsokságától, így a környéken dúló heves harcok miatt nem lehet bejutni az épületbe.

Kartúmban jelenleg heves harcok folynak Forrás: AFP/-

Szudánban rendszeresek és a 2021-es puccs óta egyre gyakoribbak a különböző közösségek közötti összecsapások, legutóbb április közepén robbantak ki harcok a kormányerők és az RSF között, az összecsapásokban hivatalos adatok szerint is százak vesztették életüket és ezrek sebesültek meg. A konfliktus elől már több mint 100 ezren menekültek el Szudánból a szomszédos országokba.

(Forrás: MTI/AP)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!