Felrobbant Elon Musk óriásrakétája

Horizontal
A robbanás pillanata
Vágólapra másolva!
Második alkalommal kísérelték meg útnak indítani a SpaceX vállalat Starship óriásrakétáját. Az űreszköz sikeresen elindult, ám a felszállás után néhány perccel megsemmisült a Mexikói-öböl felett.
Vágólapra másolva!

Ez volt a második tesztrepülési kísérlet. Hétfőn már próbálkoztak egy indítással, ám akkor műszaki problémák miatt a rakéta nem tudott felszállni. Az óriásrakétát végül csütörtökön, helyi idő szerint 13:28 perckor bocsátották fel a texasi bronwsville-i űrrepülőtérről. Az eredeti tervek szerint kilencven percet töltött volna az űrben, majd a Csendes-óceánba zuhant volna.

A rakéta megsemmisülése ellenére sikerült értékes információkat szerezni, amit a mérnökök a későbbiekben hasznosíthatnak.

A robbanás pillanata Forrás: AFP/Handout

Az Elon Musk tulajdonában álló SpaceX által épített Starship minden idők legnagyobb méretű, és legnagyobb teljesítményű űrrakétája. Teljes hossza 120 méter, hajtóműveinek üzemanyaga metán.

A Starship indítása Forrás: AFP/Handout

A Starship a műszaki leírása alapján 33 fő hajtóművel rendelkezik, tolóereje mintegy 8000 tonna, ami elegendő lehet 250 tonna szállítmány és 100 ember eljuttatásához a Marsra.

Videón a robbanás pillanata: