Különlegesen ritka meteorkitörés várható május utolsó napján

meteor
A Geminidák meteorraj. A május 31-én várható meteorkitörés során ennél nagyságrendekkel több meteor lesz észlelhető
Vágólapra másolva!
Különleges hullócsillag-kitörésben gyönyörködhetünk május 31-én, ha a csillagászati előrejelzések beválnak - közölte kedden a Svábhegyi Csillagvizsgáló, amelynek tájékoztatása szerint magyar csillagászok Texasban követik a kitörés csúcsát, és majd a Facebookon is bejelentkeznek.
Vágólapra másolva!

A szétesett üstökös hatalmas porfelhője éri utol a Földet

Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a 73P/Schwassmann-Wachmann nevű üstökös darabjaira hullott, és a széteső üstökösből kilökődött porfelhő érheti utol a Földet május 31-én. Ez esetben látványos és igen sűrű hullócsillag-kitörésben lehet majd gyönyörködni.

A Geminidák meteorraj. A május 31-én várható meteorkitörés során ennél nagyságrendekkel több meteor lesz észlelhető Forrás: YouTube

A különböző előrejelzések alapján a kitörés csúcsa magyar idő szerint május 31-én 06:55-kor, 7:04-kor vagy 7:17-kor következik be. Ez azt jelenti, hogy a kelő Nap fénye miatt Magyarországról a csúcsot nem lehet majd látni,

de a felszálló ágat meg lehet figyelni.

Hajnali 3 óra körül nyugat felé érdemes kémlelni az eget.

A magyar csillagászati expedíció a texasi McDonald Obszervatóriumból fogja közvetíteni a nem mindennapi égi látványosságot Forrás: Ethan Tweedie Photography Serving Hawaii and the South Pacific

A kitörés maximumának megfigyelésére magyar csillagászati expedíció indul a Texas államban található, kiváló asztroklímájú McDonald Obszervatóriumba. Az expedíción részt vesz Kiss László, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont főigazgatója, Sárneczky Krisztián, az év első üstökösének felfedezője, valamint Igaz Antal, a Carl Zeiss Technika Kft. cégvezetője, a meteorkamerák felelőse.

Akár 100-10 ezer hullócsilag is látható lesz óránként

A magyar csillagászok május 31-én 14:00 órakor jelentkeznek be a Facebookon, ahol a tervek szerint bemutatják a kitörés csúcsáról készült felvételeiket is. Az eseményt a https://fb.me/e/3504iUP4y linken lehet követni.

A Svábhegyi Csillagvizsgáló főműszere Forrás: Svábhegyi Csillagvizsgáló/Facebook

A Svábhegyi Csillagvizsgáló honlapján részletes blogbejegyzésben is bemutatják a különleges hullócsillag-kitörést. A közleményben felidézik, hogy 1995-ben a 73P/Schwassmann-Wachmann-üstökös fényessége hatszázszorosára nőtt, miközben 4 nagyobb darabra esett szét.

A darabjai szétesett 73P/Schwassmann-Wachmann üstökös Forrás: European Space Agency

A később 68 részre porladó üstökös maradványából létrejött a Tau Herculidák meteorraj,

melynek egy porfelhője ütközik most a Földdel a számítások szerint.

Ahhoz, hogy a meteorkitörés megvalósulhasson, három kitételnek kell egyszerre teljesülnie. Egyrészt, hogy legyen elég por, ami leszakadt az üstökösről.

A Tau Herculida meteorraj az üstökös maradványaiból jött létre Forrás: Republicworld.com

A csillagászok megfigyelése szerint ebből nincs hiány. Másrészt a szétesés során a porból elegendő mennyiségnek kell a megfelelő szögben szétrepülnie. Emellett a pornak megfelelő sebességgel kell leválnia az üstökösről.

A légkörben felizzó meteoroidok rendkívül látványos égi jelenségek Forrás: Facebook - Croatian Astronomical Union

Mint írják, az adatok és a számítások alapján reális esély van rá, hogy mindhárom feltétel teljesül, és óránként 100-10 ezer hullócsillag is látható lesz. De az is előfordulhat, hogy a látványos meteorhullás elmarad, mert nem teljesül valamelyik kritérium.

(Forrás: MTI)