Törpe zsiráfokat találtak Afrikában

zsiráf
A képen jobbra Nigel, a hím törpe zsiráf, balra egy normál mérető hím felnőtt zsiráf látható. Namíbiában.
Vágólapra másolva!
Az utóbbi években két törpe zsiráfot is találtak kutatók, az egyiket Namíbiában, a másikat Ugandában. A jelenségről tanulmányban számoltak be, nem titkolva meglepetésüket.
Vágólapra másolva!

A legtöbb kifejlett zsiráf 4,5-6 méter magas, de 2018-ban egy zsiráfok védelmével foglalkozó alapítvány kutatói találtak egy 2,6 méter magas zsiráfot Namíbiában. Három évvel korábban pedig egy ugandai vadrezervátumban fedeztek fel egy 2,8 méter magas egyedet.

A képen jobbra Nigel, a hím törpe zsiráf, balra egy normál mérető hím felnőtt zsiráf látható. Namíbiában. Forrás: https://www.forbes.com/sites/grrlscientist/2021/01/07/mini-giraffes-spotted-in-africa-for-the-first-time-ever/?sh=118ab2543e5


A szakemberek a British Medical Journal folyóiratban decemberben publikált tanulmányban számoltak be a meglepetést okozó két törpe zsiráfról. Mindkét esetben hosszú volt a nyakuk, mint normális méretű társaiké, ám a lábuk kurta maradt.

Állapotuk, az úgynevezett vázdiszplázia (a csontváz rendellenessége) előfordul az embereknél és a háziállatoknál, de a tanulmány szerint igen ritka vadon élő állatoknál.

Felnőtt nőstény angolai zsiráf Adult female Angolan giraffe (Giraffa camelopardalis angolensis) 2 hónapos borjával a botswanai Chobe Nemzeti Parkban. Ez a borjú hasonló mretű, mint Nigel a törpe zsiráf. Forrás: https://www.forbes.com/sites/grrlscientist/2021/01/07/mini-giraffes-spotted-in-africa-for-the-first-time-ever/?sh=118ab2543e55

A kutatók által készített felvételeken látszik, hogy az ugandai zsiráf vastag, izmos lábakon áll a szavannán, míg megszokott nagyságú zsiráfok haladnak el mögötte. "Sajnos semmi haszna belőle. A zsiráfok azért nőnek magasra, hogy elérjék a legmagasabb fák koronáját" - mondta el Julian Fennessy, a zsiráf védelmi alapítvány társalapítója. Mint hozzátette, ráadásul valószínűleg szaporodni sem képes a törpe zsiráf, mert fizikailag nem tud kapcsolatba kerülni egy magasabb példánnyal.
Az elmúlt 30 évben mintegy 40 százalékkal, 111 ezerre csökkent a zsiráfok populációja, ezért a tudósok szerint a sérülékeny fajok közé kell sorolni őket, és vigyázni kell rájuk.

Laterális zsiráf fotók. Az első fotón egy tipikus nem teljesen kifejlett hím zsiráf látható, az ugandai Murchinson Falls Nemzeti Parkban, a második fotón egy nem teljesen kifejlett hím csontváz diszplázia szindrómás zsiráf, szintn az ugandai Murchinson Falls Nemzeti Parkban és a harmadik fotón szintén egy nem teljesen kifejlett hím csintváz diszplázia szindrómás zsiráf látható egy namíbiai magánfarmon. Forrás: https://www.forbes.com/sites/grrlscientist/2021/01/07/mini-giraffes-spotted-in-africa-for-the-first-time-ever/?sh=118ab2543e55

A zsiráfok számának csökkenését főleg élőhelyük szűkülése és feldarabolódása okozza, mivel az emberi tevékenység, a mind nagyobb földterületek megművelése miatt kiszorulnak korábbi területeikről.

Ehhez járul hozzá még az orvvadászat és a klímaváltozás is.

A természetvédelmi erőfeszítéseknek köszönhetően azonban az elmúlt évtizedben elkezdett javulni a zsiráfok helyzete.

(Forrás: MTI)

Az alábbi videón törpe zsiráf látható.