Fények tűntek fel a Mars egén, miközben rengett a bolygó

Mars
A Mars napjainkban hideg és száraz égitest
Vágólapra másolva!
Szeizmikus aktivitást mutat a Mars belseje a rengések megfigyelése alapján, a 2018-ban landolt NASA űrszonda, az InSight első eredményei szerint. A műszerek emellett az égbolt fénylését is rögzítették.
Vágólapra másolva!

Eddig összesen 450 marsrengést figyeltek meg, melyek információval szolgálnak a bolygó belsejéről. Ezek közül eddig 174-et értékeltek ki, melyek a misszió első tíz hónapjában történtek. Az eredmények azt mutatják,

- foglalta össze Günter Kargl, az Osztrák Tudományos Akadémia (ÖAW) Űrkutató Intézetének (IWF) munkatársa.

"Összességében a Mars aktívabb, mint ahogyan sokan várták, de az adatok egybevágnak a modellek becsléseivel, melyeket a misszió tervezésekor végeztünk" - tette hozzá. Az eddig kiértékelt marsrengések közül 24-nek volt 3 és 4 között a magnitúdója - közölte a Zürichi Műszaki Egyetem (ETH).

Mars bolygó Forrás: Science Photo Library/SEBASTIAN KAULITZKI/SCIENCE PHOTO LIBRARY/Sebastian Kaulitzki/Science Phot

Ezeknek a rengéseknek a hullámai a Mars köpenye által terjednek szét. A többi 150 rengés kisebb magnitúdójú volt, a rengéseik központja nem volt olyan mélyen, a hullámok pedig magasabb frekvenciájúak voltak, melyek aztán csak a bolygó kérgében terjedtek szét.

- mondta el Domenico Giardini, az ETH kutatója.

A szakértő feltételezése szerint a szeizmikus aktivitás a Marson nemcsak a lehűlés és ezzel a bolygó zsugorodásának következménye, hanem tektonikus feszültségek is okozzák. A Marson felszabaduló teljes szeizmikus energia mennyisége a Földre és a Holdra jellemző érték között van.

A misszió SEIS nevet viselő szeizmométere még a HP3 nevű mérőműszer, az InSight robotvakondja kalapálását is rögzítette. Az IWF kutatói ennek a műszernek az adatait értékelték ki. Elemezték a mérési eredmények alapján a talajmechanikai tulajdonságokat is.

A közvetlenül a SEIS alatti talajréteg fizikai tulajdonságait sikerült meghatározni. Eszerint az InSight egy vékony, néhány méter mély homokos rétegen landolt, mely egy 20 méter átmérőjű, régi becsapódási kráter közepén található.

Az ETH kutatói szerint nagyobb mélyégben a Mars kérgének tulajdonságai a Föld kristályos szerkezetű, úgynevezett alaphegységeinek jellemzőivel egyezhetnek, de a kéreg erősen széttöredezettnek tűnik.

Izzó égbolt

Az InSight műszereivel fényeket is észlelt a vörös bolygó felett.

Forrás: NASA/VICTOR TANGERMANN

A jelenséget vélhetően a légkörben lejátszódó fotokémiai reakciók idézik elő.

(MTI/APA/Origo)