Űrügynökséget hozott létre Ausztrália

MORRISON, Scott Űrügynökség
Scott Morrison ausztrál miniszterelnök egy űrruha sisakjával a kezében az Ausztrál Űrügynökség megnyitóján
Vágólapra másolva!
rügynökséget hozott létre Ausztrália - jelentette be Scott Morrison kormányfő szerdán azzal, hogy 2030-ra szeretnék megháromszorozni az ország űriparának teljesítményét.
Vágólapra másolva!

Az űrügynökség székhelye Dél-Ausztrália állam fővárosában, Adelaide-ben van. A kormányfő hangoztatta, hogy az űrkutatás révén olyan új technológiákat fejleszthetnek ki, amelyek javítják az élet minőségét a Földön, egyben hatalmas gazdasági és munkalehetőségeket teremtenek. Az ausztrál űrügynökség jelentős szerepre törekszik a nemzetközi űrkutatási programokban is - tette hozzá.

Karen Andrews ipari miniszter azt mondta: a cél az, hogy az ausztrál űrszektor 2030-ra további húszezer munkahelyet teremtsen, forgalma pedig elérje a 8 milliárd dollárt.

Scott Morrison ausztrál miniszterelnök egy űrruha sisakjával a kezében az Ausztrál Űrügynökség megnyitóján Forrás: MTI/EPA/AAP/David Mariuz

Ehhez Morrison hozzátette, űrügynökségük hozzájárul majd ahhoz, hogy nagyobb részesedést szerezzek a világ űriparából, amely 2040-re elérheti az ezermilliárd dollárt.

Az űrügynökség leendő vezetője, Megan Clark arról beszélt, hogy saját irányítóközpontot hoznak létre. Ez a maga nemében attól lesz egyedülálló, hogy lehetővé teszi a civileknek, hogy felkeressék és megszemléljék az ott folyó munkálatokat.

Ausztráliában az űripar jelenleg tízezer embert foglalkoztat, és 3,9 milliárd dollárnyi értéket képvisel. Mesterséges holdakat gyárt, különböző eszközöket állít elő a földi berendezésekhez, továbbá az űreszközök felbocsátásához.