Percenként két futballpályányi esőerdő tűnik el a Föld színéről

Amazonas
Az Amazonas-medence a Föld leggazdagabb élőhelye
Vágólapra másolva!
A brazíliai amazonasi esőerdők területén az erdőirtás az eddigi legmagasabb szintre emelkedett, miután Jair Bolsonaro elnök szabad utat engedett a fakitermeléseknek, a területalapú mezőgazdaságnak és bányászatnak. A világ legnagyobb esőerdei évente 2 milliárd tonna szén-dioxidot vesznek fel és a légkörben található oxigén 20 százalékát állítják elő. Az Amazonas medencéje azonban májusban mindössze 31 nap alatt 739 négyzetkilométernyi területet vesztett el. Ez a műholdas megfigyelő rendszerek adatai szerint percenként két futballpálya méretével egyenértékű.
Vágólapra másolva!

A szám a következő hónapokban tovább emelkedhet

Bár egy hónap túl rövid ahhoz, hogy megalapozza a hosszú távú trendeket, ám a május mégis igen fontos útjelző, mivel ez jelöli a száraz évszak kezdetét Brazíliában. Ilyenkor kell a legtöbb erdőtűzre számítani, és ekkor történnek a legpusztítóbb erdőirtási- és tisztítási munkák is., miután a világon itt a leggyorsabb ütemű a mezőgazdaság terjedése.

A már most elképesztő méreteket öltött folyamat miatt a környezetvédők attól tartanak, hogy ez a szám a következő hónapokban tovább emelkedik

és attól félnek, hogy a 2019-es év lehet a közelmúlt egyik legrosszabb esztendeje az erdőirtások mértékét tekintve. Kivéve, ha a kormányzat nem szab gátat a továbbgyűrűző folyamatoknak.

Az Amazonas menti esőerdőség a földkerekség fajokban egyik leggazdagabb területe, de napjainkban már ezt a területet is súlyos veszélyek fenyegetik Forrás: AFP/Marie Hippenmeyer

– mondta Carlos Souza, a független megfigyelőcsapat, az Imazon kutatója. – Reményeink szerint július végén világosabb képe fogunk kapni, amit nagyban befolyásol az aktuális környezetvédelmi politika és a tervezett lépések.
Jair Bolsonaro, a jelenlegi elnök januárban „lazított" az ellenőrzéseken, valamint bátorította a bányászat és a mezőgazdasági érdekek bővülését a régióban.

Számos tényező járult hozzá a májusi adatokhoz

Brazíliában az erdőirtásokhoz kapcsolódó ellenőrzési folyamatok száma 70 százalékkal csökkent a tavalyi évhez képest, és csökkentek az büntetési tételek is. Szóba került az erdők műholdas megfigyelésének a privatizációja, de a főként Norvégia és Németország támogatásával működő Amazon Fund alapjának megnyirbálása is.

Az erdőirtások mértéke megállíthatatlanul emelkedik Forrás: AFP/Mauro Pimentel

Az erdőirtás növekedéséhez azonban más tényezők is hozzájárulnak: miután az év első néhány hónapja felhős és esős volt, ez megnehezítette a műholdas megfigyelést, így néhány terület felmérése egyszerűen kimaradt.

A rossz időjárás közben arra késztette a fakitermelőket és a gazdálkodókat, hogy késleltessék az erdőtisztítási munkákat.

Emellett a dolgot tovább nehezíti, hogy az erdőirtás mozgatórugója gyakran maga a gazdaság, amely a magas marhahús és szójaárak miatt jelen pillanatban nincs túl kedvező helyzetben az országban. Az elnök szerint

talán épp az agrárgazdaság segíthet Brazíliának elindulni a pozitív növekedés felé.

Egy másik tényező az infrastrukturális projektek, köztük az utak és a vízerőművek bővítése, amely szintén összekapcsolható az erdőirtások tényével.

Korábban pont 80 százalékkal csökkentették volna az erdőirtásokat

Amazóniában ugyanis az erdőirtás legfőbb okai közé sorolhatók a mezőgazdaság terjedése, az illegális fa- és ásványkitermelés, valamint a különböző infrastrukturális programok térhódítása. Az esőerdővel borított Amazonas-medence 60 százaléka Brazíliához tartozik, ahol idén elkezdődött a védett, valamint a bennszülöttek számára fenntartott területek felszámolása is.

Egy külvilágtól elzárt törzs az Amazonas-medencében ( a kép illusztráció) Forrás: G. Miranda/FUNAI/Survival

Brazíliában 2004 és 2012 között jelentősen csökkent a kiirtott erdők nagysága egyebek közt a kormányzati szigorításoknak köszönhetően, ám a „bolygó tüdeje" területén azóta évente több ezer négyzetkilométernyi esőerdőt pusztítottak el.

A szárazság is fenyegeti a területet Forrás: NASA/JPL-Caltech

A brazil kormány 2009-ben még pont az amazonasi esőerdők irtásának csökkentését tette az éghajlatváltozás és a globális felmelegedés elleni harc egyik legfontosabb céljává: vállalta, hogy 2020-ig 80 százalékkal csökkentik az erdőirtást.