Orosz gyártmányú magánűrállomás épül

Vágólapra másolva!
A cég, amely annak idején megpróbálta életben tartani a Mir-űrállomást, kedden megegyezést írt alá az oroszokkal egy kereskedelmi célú miniűrállomás megépítéséről.
Vágólapra másolva!

Az amszterdami székhelyű nemzetközi vállalat, a Mir Corporation (MirCorp) nem hagy fel kereskedelmi célú terveivel az űrben. Annak idején részt vállaltak a Mir-űrállomás működtetésében, de az ő pénzük nem volt elegendő a részben elöregedett szerkezet megmentéséhez, amelyet aztán idén március 23-án megsemmisítettek az oroszok (ennek egyik végső mozzanata látható a képen). A MirCorp e hét keddjén egy új megegyezést írt alá az Orosz Aerokozmikus Ügynökséggel (Roszaviakozmosz) és a Mirt is építtető orosz RSC Enyergija céggel (egyébként a MirCorp nagyobbik része az Enyergija tulajdonában van). A megállapodás tárgya egy kis méretű, "számos kereskedelmi jellegű igény kielégítésére alkalmas űrállomás" létrehozása, pályára állítása és működtetése. Valószínű, hogy az egyik fő tevékenység az űrturizmus lesz, az űrállomás tehát amolyan űrhotelként szolgálhat.

A Spaceflight Now internetes újság arról számol be, hogy részleteket egyelőre nem lehetett megtudni a "Mini Station 1" néven említett űrállomásról. A MirCorp honlapján lévő ábra, illetve más, meg nem nevezett források alapján azonban úgy tűnik, hogy a szerkezet központi egysége egy módosított Szojuz-űrhajó lesz. Elülső végének dokkolóportjaira egyszerre legalább két űrhajó csatlakozhat, személyszállító Szojuz- és teherszállító Progressz-űrhajó egyaránt. A részletes tervek nyilvánosságra hozását idén októberre ígéri a cég. A becsült költségek elérhetik a 100 millió USD-t.

A miniűrállomás gyakorlatilag egyetlen módosított Szojuz-űrhajó lesz (alul), amelyhez egyszerre leaglább két űrhajó dokkolhat

Az űrállomás indítását 2004-re tervezik. Az űrállomáson egyszerre három ember tartózkodhat majd. Jeffrey Manber, a MirCorp elnöke a megegyezés aláírását követően hangsúlyozta, hogy ez lesz az első olyan szerkezet az űrben, amelynek összes költségét a magánszektor fedezi.

Az új űrállomás gyakorlatilag a Nemzetközi Űrállomáséval (ISS) megegyező pályán kering majd. Ez azért fontos, mert a tervek szerint az oroszok egy-egy Szojuz-repüléssel két legyet akarnak ütni egy csapásra: egy küldetés alatt látogatnák meg mindkét űrállomást. Ehhez tudni kell, hogy a Nemzetközi Űrállomáson mentőhajóként szolgáló Szojuz-űrhajókat félévente kell lecserélni, ami úgy történik, hogy felmennek egy új űrhajóval, s visszajönnek a régivel. Az oroszok már eleve tervezték, hogy e küldetések során a Szojuz legénységének harmadik tagja egy 20 millió amerikai dollárt leszurkoló űrturista lesz, sőt a precedens értékű repülés már meg is történt, amikor idén tavasszal az első űrturista, Dennis Tito járt odafent.

Tito még a Nemzetközi Űrállomáson élvezte a súlytalanságot, de érkezését igen morcosan fogadták az amerikai illetékesek (nem az űrhajósok). Amennyiben valóban megépül a miniűrállomás, az űrturistáknak már nem kellene a kísérleti berendezésektől hemzsegő ISS-en lábatlankodniuk.

Ajánlat:

MirCorp announces plans for private space station
Angol nyelvű beszámoló (további információkkal) a Spaceflight Now honlapján.

Mir Corporation

Nemzetközi Űrállomás