Verekedésbe keveredett Kovács Kokó István; nem emlékszik, hányat ütött

Fotó: Kalmár Csaba Tibor
Vágólapra másolva!
Görögországban történt az eset, egy híres rendező fiát verte meg.
Vágólapra másolva!

Kovács Kokó István a napokban bevallotta, hogy előfordult, hogy a ringen kívül is verekedett. „Görögországban nyaraltunk, épp hárman barátok sétáltunk fel a szállodához vezető úton, amikor egy híres olasz rendező, Bertolucci fia kötött belénk az utcán. Gyönyörű topmodell felesége volt ennek a srácnak, de mi tényleg rá se néztünk a csajra. Amikor mellénk ért ez a férfi, akkor megvádolt minket, hogy mi meg akartuk erőszakolni az ő feleségét, mit képzelünk magunkról" - kezdte a történetet.

"Az egyik társunknak megragadta a kezét, de ő nem volt erre felkészülve, nem akart verekedni, és bár én se akartam, hiába szóltam rá, hogy fejezze be, nem fejezte. Nem volt más lehetőségem, mint hogy harcképtelenné tegyem. Az a borzalom, hogy nem is emlékszem, hogy hányat ütöttem, hármat vagy ötöt. Olyan gyorsan történtek az események – neki még gyorsabban, de azért viszonylag nekem is –, hogy pillanatok alatt vége is lett. Beesett a bozótba, összevissza vágta magát” – idézte fel Kokó.

Kovács Kokó István
Fotó: Youtube / Palikék világa 

Itt még nem ért véget a történet, ugyanis a leütött férfi másnap szembejött vele a hotelben. „Másnap meg se ismert a reggelinél a szállodában, elsétált mellettünk babakocsit tolva. Tíz perc múlva megjelent a szálloda igazgatója, hogy a Bertolucci fia felhívta rá a figyelmét, hogy összeverték, és az a vád ellenünk, hogy meg akartuk erőszakolni a feleségét, menjünk be vallomást tenni" - folytatta az olimpikon. 

Lapozzon, a cikk folytatódik!