Németh Kristóf második házasságában is vannak nehezebb időszakok

Vágólapra másolva!
A konfliktusok kezeléséről és a három gyerek neveléséről is mesélt.
Vágólapra másolva!

Feleségével való kapcsolatáról vallott Németh Kristóf a a Manna Fm Valódi Nők című műsorában Balázs Andreának, Pálfi Évának és Argyelán Krisztinának. 

„Neki minden nagyon jól áll, és hát egy gyönyörű nő, egy csodálatos anyuka, egy fantasztikus feleség, tényleg minden. Azt hiszem, talán a legnagyobb hatással volt az életemre a szüleim után. Ezt őszintén mondom, hogy olyan fantasztikus, hogy ilyen van” – kezdte Németh Kristóf és azt is elárulta, mi a kapcsolatuk titka. 

„Közhelynek hangzik, de az, hogy tényleg ne feküdjünk soha le úgy, hogy van még egy tüske akár bennünk, hogy ne tudjunk valamit poénba elvinni, valami röhögésbe, valami tök jóba, valami kilátásokkal telibe, még akkor is, amikor nehéz. Mert hát persze, hát minden kapcsolatban van nehézség három gyerek fölnevelése közepette költözéssel, házépítéssel, családi élettel, örömökkel és tragédiákkal tarkítva, amilyen az élet” – magyarázta. 

Nyilván vannak egyszerűbb periódusok, és habos-babosak, és vannak kemények, és vannak a favágós hétköznapok. De azokban is szerintem nagyon fontos, hogyha a partnereddel egy nyelvet beszélsz, egy húron pendülsz, végtelenül őszinték vagytok egymással, és ilyen szempontból nyitott könyv az életetek egymás előtt. 

És ha a humor összeköt benneteket, akkor ott minden nap egy ajándék, még a legrosszabb nap is” – vallotta be Kristóf. A férj azt is elárulta, hogy rendszeresen szoktak randizni, de a hétköznapokban is odafigyelnek egymásra. 

„Este, amikor a gyerekek elcsendesednek, és én is nagyjából addigra leteszem a munkát, az utolsó e-mailek, a színházból hazaérés, a zuhanyzás után. Akkor nekünk este ilyen tíz óra után vagy tizenegykor még elindul egy esténk a feleségemmel, ez majd’ minden este így van. Akkor egy kis sorozatnézés, vagy egy kis szaunázás, vagy egy kis romantikázás, vagy egy kis, nem tudom, popcornt fel az ágyba, és akkor nézzünk meg egy jó mozit. Szóval ez a mindennapok szintjén is. Vagy éppen, ha van egy dolog, amiről egész nap nem tudtunk beszélgetni egymással, na, akkor dumáljuk már meg ezt. Van az, hogy ugyanúgy, mint szerelmünk abszolút hajnalán, hajnali kettő-három van, éjszaka. Basszus, hát aludni kéne, mert már az órában nem fog kijönni, hogy a másnapot kibírjuk, de még úgy beszélgetnénk egymással, de még jaj, még azt akartam neked elmondani, összefutottam ezzel a barommal, és azt mondta, hogy…” – fejtette ki a színész. 

De erre a mindennapokban is nagyon oda kell figyelni, és én szerintem az, hogy ne váljunk pusztán anyácskává, meg apácskává egymás meg a gyerek előtt sem, hanem maradjunk meg egy férfinak, meg egy nőnek, az szerintem nagyon fontos, ezért közösen kell tenni.

 Ez nyilván az elvek szintjén mindig nagyon egyszerű, a gyakorlat szintjén pedig azt kell mondjam, hogy abban van valami, amit apukám mondott, hogy azért kell egy nagy adag szerencse is az élethez” – szögezte le Németh Kristóf.